Hazám, Európa,
aggódom érted.
Azt mondják rólad, hogy vén vagy,
kiöregedtél,
csillogásod csalóka visszfénye
elmúlt századoknak –
ősi tölgy,
még magasan tartod koronádat,
lombjaid dúsak,
árnyékadók
s még sokan zarándokolnak messziről hozzád
épülni
csodálni
és pihenni
gazdagságodban –
de belül már morzsolják törzsed a férgek
s az első komoly vihar
kidönt.

Európa!
Rajna, Szajna, Duna,
várak, kastélyok, parasztházak,
zsellérek, apró vízesések, nyaralók,
fenséges dómok, ismeretlen freskók,
könyv, szabad kutatás, forradalmak és balladák,
szonettek, tercinák és szimfóniák szülőföldje –
Tartsd magad!

Nem kell a Szármata síkság csábító színe,
féltelek tőle, hazám.
Hamis próféciák ne rendítsenek meg!
Kína bölcsője lehet mélyebb, mint Te,
de idegen nékem –
s nem kell a mély, mibe szállni nem tudok.
S a barna tér sem,
mely csak űr szememnek.

Űzd el a kuruzslókat és vajákosokat magadról,
kik sárga hasznot sütnek lázas testeden,
és hajlított csövű kényelemért
s Gépország vízen hozott aranyáért
ne add el,
nem adom szellemed!