Téli-táj-a-hó-alatt Európa
„Ha zaj: legyen patak habos csokra
hallgassa egy szikla kettéhasadozva”*
Vásárhelyi Géza: Sóvárgás természetért
Van benne valami sebezhető,
topogni, várni, tűrni karácsonyban,
eltűnni hóban, rosszban-jóban,
elveszni hófúvásban, hótlan
fantáziátlan-emlékugaron –
isten veled, közönséges, vakon
járó rend, szállni, elrepülni a
verejtéktől habzó provincia
felett, elhagyni, elfeledni
szabályokat, előítéletet;
a káoszból ki – tán a semmi,
vagy csak az öregség felé, lehet;
világjáróként tetszelegni
öröklött vasbeton-tudás helyett.
*
De hát ki az, aki ezt írja most?
aki Dunára lát s nem a «Szamos
vizét issza« s úszta egy emberöltő
zavaros eszmékkel s céllal megtöltő,
poros, besározott porhüvelyében?
kinek szupercsárda hazudta Éden-
hitét vagy -képzetét?
Süket zajlás: mint jégé,
keserűségé –
mindegy, ebből elég:
az elvetélt hont európai
tökmodern kotyvalékkal tölteni,
s közben elméd, mit hátrahagy,
nem is (bár felhőnyi) szellempalack –
csak szakadék, csak iszonyat?!
2008. december
*A költő s nemzedéktárs hetven éve született
„Azért van hiányérzetem, mert hiányérzetem van”*
Készleteid vajon hány évre elegendők?
Miben tükröződik az a kevés fény,
ha a mosdótálból kiöntik a vizet?
A farkasverem illata (?) – s talán a forradások!
Porig alázott tudattal, hogy a mélység sehol.
Fullasztóan száraz a levegő; a sűrű csalánban egy
elhajított, megbarnult dinnyehéjként összegörbedt
alak. Ugyan: kinek lehet megnyugtató, hogy még a
konkvisztádorokat is eléri egyszer az elviselhetetlen
létezés nyomora? Vagy a fantazmagóriák.
A sziklahasadékban levedleni végképp az ön-
emésztő gondolatok bőrét, vagy csupán az
árnyékodat. A test biztonsági berendezéseinek
rövidzárlatai. A kikopott érzékszerveké. Elég
egy haragoszöld sugallat, vagy zsigereidben
a megfeketedett nyomok – árvaganéj, zacc;
nem feltétlenül zsarátnok.
* Talamon Alfonz: Az utolsó író memoárja
Mindegy, Géza, Tordán vagy másutt
nem is doh füstölgött hanem
a régmúlt szagával telített szekrény
a szobafalak csendjét képzetekkel
kitöltő ortopéd árnyak és a felfokozott
állapot amely a gyermekkor estéi előtt
megborzongatott elesett őseiddel a családi
anekdotákból ismert hős bakákkal
a borús délután midőn beletörődtél
nem fog a segítségedre sietni senki –
a látszatbiztonság lovagjai
beomlott bányamély felett ügettek
a tompa robbanás elől minél
messzebbre hogy ne hallják
(holott az anyag ágyásaiban a lelassult
járatokban is érzékelhetővé
vált amikor elveszett minden)
*
maradt-e még valami belőlünk bár
abban a vaksággal viaskodó
házban miután a jóllakott szörny tele-
tömte magát? – használati
tárgy voltál a bendőjében te is
vagy
eleve elrendeltetés
2008
Beltenyészet
Vásárhelyi Géza-emlék
Felindultság nélküli belterjes:
történhetett-volna világ,
a látszatvalóságon átütő,
átok nem verte, vér nem piszkította
csók és csiganyál, mézszínű avar;
gyönyörpótló álmon túli szerelmek,
gyötrődést, halált nem ismerők. Térd és
hűség: lehorzsolhatatlan. Hangszínek:
össze nem zúzhatók. Történetek,
ti mindent értők; ti semmit sem érők,
ha egyszer így is, úgy is kitudódik
a csend előtti és a csend utáni
pusztulás.
Volt egy Géza
„Volt egy város nem emlékszem
pontosan...”
Keze helyett
az agyán volt az a bilincs (kinek?)
s te ültél
édeskeservesen
szervesből szervek nélkül – vagy lehet
„szervetlenül”? – csak hűlt tér
vagy
(keservesédesen)
a fáradtságtól önpusztító
gorombaságba esvén
komolyan gondoltad ki egy dél-
után egy estén
(homlokán a halál már
vonalt vont
elhagyták – elhagyott sok trágár
dalt s hont)
mi maradt utána/d/ –
egy széteső
ország és hazugság /b/iro-
da-lom
a Létező
A JÓ
(vagy csak kitalált látkép)
ilyenkor kit legyint vajon
pofon?
vagy tovább ásítozva átlép
„folyamodványodon”
2009. január
