A vasárnap más, mint a hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat. Ez nem új bölcsesség, tudom, de azért jó nyomatékosítani az alkalom különlegességét. Eddig nem figyeltem fel arra, hogy egy város hangulatát mennyiben befolyásolja ez a fajta nyugalom, csend, ünnep. Ha igen, csak futólag villant át az agyamon, hogy „de jó, most nem kell várni a lámpáknál”, „végre nem dudálnak az autók” (bár ez Bécsre általában sem annyira jellemző), „lehet nyugodtan sétálni”.
Valóban, ez mind igaz. Tényleg kisebb a forgalom (ha a hintókat nem számítjuk), nagyobb a csend, nincs hétköznapi rohanás. Van zsúfoltság, hisz özönlenek a turisták, de ez megint más jellegű hangzavar. Talán ezzel magyarázható, hogy a legnagyobb honvágy vasárnaponként kap el. Ez az a nap, amikor a nagyváros is kissé lenyugszik, s a levegőbe hint egy csipetnyit a békés vasárnapból.
Reggel kilenckor már felcsendülnek a harangok. Sok templom van, nagy a választék. A gond csak az, hogy a monumentális falakat hiányossá teszi a belső üresség. A padok nem telnek meg, kevés a fiatal, az utánpótlás, az érdeklődés. Kevés, de azért van, s ez a mag is elegendő a fennmaradáshoz. Ezt bizonyítja a tény, hogy Bécsben magyar nyelvű református és római katolikus egyház egyaránt működik. A templomon kívül a vasárnap része a zene is. Ebből ízelítőt ad már kora reggel a templom. Az orgonajáték gyönyörű, tiszta hangzású, élettel teli, lendületes. Az utcán is érezhető ez a zenei öröm, nem hiába nevezik Bécset a zene és a kultúra fővárosának. Vasárnap sokkal több a hegedűművész és az utcai énekes, akik tehetségükkel hangulatossá teszik a délutáni perceket, meg tudják adni a módját az ünnepnek. Jellemző a séta is. Párok, családok, barátok indulnak el együtt egy kis körútra a belvárosi tereken. Természetesen egyesek sütire is beülnek, s ha már van almás rétes vagy túrótorta, a kávé sem hiányozhat. A pincérek nagyon türelmesek és barátságosak, szerintem az átlagosnál is kedvesebbek, s ez vasárnap is érezhető.
Az én „bécsi vasárnapjaim” szépek, tényleg különleges részei az itt-tartózkodásomnak. Már attól más íze van a napnak, hogy legalább öt-hat percet kell várnom a villamosra. Hétköznap ez szinte sosem fordul elő; egyenesen soknak számít az, ami három perc fölött van, hisz egymást érik a tömegközlekedési eszközök. Vasárnap viszont nem épp ennyire sietős a dolog, tehát adatik öt perc egyszerű várakozás. Nincs mit tenni, muszáj állni, ezt pedig egy „általában-rohanok-hét” után nagyon jól ki lehet használni. Szabad a pálya, lehet tervezni, gondolkodni, másokat figyelni vagy reklámszöveget olvasni. Miután pedig sikerül elindulni, öröm a szemnek a sok felszabadult élőlény. Számtalanszor tapasztaltam, hogy micsoda megkönnyebbülés az embereknek csak úgy elindulni, munkai kötelezettségekre és terminusokra nem gondolni, a napot élvezni. Ez mindenre kivetül, nem is csodálom, hogy más a hangulat a metróban. Illetve csak ilyenkor van hangulat, hétköznap siralmasan közömbös a földalatti. A felszínen is nyüzsög az élet. Meglepően sokan jelzik ruházkodásban is, hogy vasárnap van. Nyakkendősen, szoknyásan, zakóban, bundában andalognak – sokféle variáció létezik. Az emberek sétálnak, beszélgetnek, kacarásznak, s amikor alkonyodik, egyre többen gyülekeznek az Opera vagy egy-egy színház előtt. Ez is szép látvány: jó szemügyre venni, hogy mennyire kultúraszomjasok a bécsiek (egy része). A csend megteremtésében sokat számít a tény is, hogy minden üzlet zárva. Csak egy-egy virágárus, a kávézók és a cukrászdák vannak nyitva, minden egyéb szünetel hétfő reggelig. Nincs robotolás, többméteres sor a pénztároknál, végre minden lecsendesül egy pár óráig. Ha viszont valamit mégiscsak vásárolok vasárnap, az az Augustin nevű újság. Ez nem egy tipikus iromány, ami tipikusan újságárusoknál kapható. Az Augustint hajléktalanok árulják, s minden eladott szám pénzösszegének a felét jutalmul megkapják. Egyrészt szomorú látni, hogy milyen sokan állnak ki újsággal a kezükben, de ugyanakkor jó tapasztalat, hogy ezek az emberek valamilyen munkát vállalnak, s megpróbálják az életüket napról napra felépíteni. Van például egy néger férfi, akinek az élet- és árulási stratégiája arról szól, hogy egyfolytában mókázik, jó hangosan megszólít, nevet. Ha az ő kezében látom az Augustint, el is felejtem, hogy az egész akció miről szól, hisz egyáltalán nem látom a gondot, a megélhetési problémát az arcán. Sőt, olyan kisugárzása és energiája van, hogy azzal mást is feltölt.
Nemsokára ismét vasárnap. Közeleg a megnyugtató istentisztelet, a kellemes séta, a különleges várakozás, a hangulatos metrózás, a feltöltő zene – a honvágy. Jó várni, hisz hamarosan itt van a nyugalom napja, az ünnep napja, a bécsi hetek egyik legszebb napja: vasárnap.
