"Átnősz valami másba (szabadságba? szabad romlásba?)"
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 6. (524.) SZÁM — MÁRCIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Közélet a dobogón
Bonczidai Éva
Az írás mindig is a hobbim volt - Beszélgetés Orbán János Dénes költővel, íróval
Szücs György
Megfestett lélek-emlékek
Kenéz Ferenc
Gyermekrajzok
Demeter Szilárd
Béla
Szilágyi T. Júlia
„Van egy forrás titok alatt”
Szálinger Balázs
Téglás Gábor sírverse (1878-1906-2006-)
JÁSZ ATTILA
(vak szópelyhek)
(néma kishalál)
PRÁGAI TAMÁS
Drága hazám...!
Születésnapomra
Lövétei Lázár László
New York-i epigrammák
Hétköznapi disztichonok
Papp Attila Zsolt
A századik kilométerkőre (Szimónidész-átirat)
Az isteni Angelinára
A hatvannyolcasokra
Király Farkas
vörös amőbák
Fekete Vince
Tévé
A saját véleményről
A siránkozókról
A nimfomán
Dobai Bálint
Iron Maiden
Lászlóffy Csaba
Bálint mester intelmei az ifjú Rimaynak
Nagy Alexandrosz felperzseli Perzsiát
Európa
Benő Attila
Ismeretlen középkori költő epigrammái ifjú barátjához
Kiss Nelli
Janus Pannonius sírkövére
Cseke Róbert
Epigramma a borban lelt szerelemnek
Azúr
Tantalosz könyörgése
Pyramus halálbeszéde
Varga Borbála
Zár
Karácsonyi Zsolt
Ünnepiek. Születésnapra
Százegy
A szerkesztő az epigrammák olvasóihoz
Csehy Zoltán
Néhány gramm epe, bors és só
Nagy Koppány Zsolt
Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk
Rareş Moldovan
A trilobiták ostroma
Petres László
Az utolsó boszorkány krónikása*
Szőcs István
Még egy épületes jegyzet - Stíltörténet és szakfintorgatás
BIRÓ ANNAMÁRIA
Schlözer, Hoffmann és az ő „nagy igazságaik”
Mike Ágnes
Bécsi szelet 6.
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK ZENÉT? - Fél füllel…
Áprilisi évfordulók
 
Demeter Szilárd
Béla
XX. ÉVFOLYAM 2009. 6. (524.) SZÁM — MÁRCIUS 25.

(Részlet a Lüdércnyomás
című regényből)

Fejezet, amelyben Kistarisznyát magához hívatja a Nagyhatalmú Direktor úr, és Kistarisznya nagyon jó alkut köt vele.

A Csinálmány szerkesztősége magától alakult ki, a hajdúsógorok az ötletelés izgalmában testületileg vettek részt, de írni a többségük nem szeretett, elég volt nekik a házi feladatok másolása, inkább a lüdérckék szoknyája utáni futkosást tartották normálisnak, mintsem francia egzisztencialisták olvasását, és milyen igazuk volt. A francia egzisztencialisták olvasását, valljuk be, Kistarisznyán kívül senki nem tartotta normális dolognak, Zulukafferbihalbocs sem, Keksz sem, Cézár sem, Svájciegér sem, Roppant Hauer sem, Öreg Piszoj sem, bár őt éppenséggel senki nem kérdezte, mert őt illusztrátorként nevesítették. A szerkesztőség kissé el volt kenődve, mert nem vicclapnak szánták a Csinálmányt, postaládát szereltek fel a visszajelzések begyűjtése végett, és hát vissza nemigen jelzett a hálátlan olvasótábor, inkább a vicceket mesélték úton-útfélen, budiról budira, Svájciegér és Kistarisznya már utált bevonulni szünetekben a füstölgő lüdérckék közé cigarettázni, nehogy visszahallják valamelyik viccüket.
Kistarisznya nemrég szokott rá a dohányzásra. A Villony zenekar néhanapján összeverődött, elindult próbálni, és valahogy mindig a Metál Bárban kötöttek ki. A Metál Bárban zenészek és rajongók ültek, őket pedig zenészként tartotta számon a rajongótábor, igaz, hogy az első koncert nagy égés volt, de mint kiderült, ez senkit nem érdekelt, a rajongótábor elég botfülű volt, még imponált is nekik, hogy részegen tartották az első koncertjüket, a tökösség bizonyítékaként könyvelték el, tökös zenészként ültek be a Metál Bárba, ahol mindenki olcsó vörösbort ivott és mindenki cigarettázott. Kivéve Kistarisznyát. Kistarisznyának eszébe se jutott rágyújtani, nem érezte úgy, hogy ő most emiatt kevesebb lenne, mindaddig, amíg társai nyilvánosan nem kezdték el cikizni a nemdohányzása miatt, és emiatt nem kezdtek el röhögni rajta a metálledérek. Kistarisznyának ez kínos volt, kínjában és dühében vett egy doboz úri cigarettát, ráköltötte zsebpénzének tetemes részét, egy házibuli alkalmával leült a sarokba, rágyújtott, elszívta félig a cigarettát, kiszaladt az udvarra, hányt egyet, visszament, leült a sarokba, elszívott félig egy cigarettát, megint hányt egyet az udvaron, szórakozott az úri közönség, de Kistarisznya fel sem vette, mit neki félrészeg gúnykajabálások, beszólások, Kistarisznya reggelig elszívta az egész doboz cigit, és attól kezdve minden nap elszívott egy doboz cigit. Nem úrit, persze, arra nem lett volna elég a világ összes zsebpénze, a zordon Kárpátok nevét viselő dohányterméket vette, szűrő nélkülit, hamar megtanulta köpködés nélkül végigszívni a rudacskát, sőt, nemsokára azt is megtanulja, hogyan kell két gyufaszál segítségével teljes egészében végigszívni a drága matériát, jóval később csikkeket is keres majd a földön, jön még kutyára teherautó. De az később lesz, az Élet egy magasabb iskolájában, jelen pillanatban Sváciegérrel komoran hallgatják vicceiket a harmadik emeleti budiban, lüdérckék vihognak át a fejük felett.
A füstöt vágni lehetett volna, hajtsunk fejet a hagyományok előtt, így szokás ábrázolni, hát, ami a harmadik emeleti budiban képződött, azt apró kockákra lehetett volna nyiszitelni, olyan töménységű állagot fújtak össze röpke tíz perc alatt, mindenesetre a szolgálatos tanár, miután benyitott, és mellbevágta a füstfal, inkább egy kolléganőt küldött be Kistarisznya után. A szolgálatos tanár diszkréten elfintorodva legyezett az orra előtt, és azt tanácsolta Kistarisznyának, úgy is mint Szivarkának, mert ezen a néven kezdték ismerni rajongói körökben, hogy gyorsan szerezzen be egy rágót, ha a Nagyhatalmú Direktor elé megy, márpedig tüstént, mert a Nagyhatalmú Direktor úr várja az irodában.
Kistarisznya nagyonkistarisznyává zsugorodott egy szempillantás alatt, el nem tudta képzelni, mit akarhat tőle a Nagyhatalmú Direktor úr. A Nagyhatalmú Direktor úr nem tanította őket, ezért közvetlen kapcsolatba eddig nem került vele, sem szóban, sem cselekedetben nem keresztezték egymás útjait, a Nagyhatalmú Direktor ritkán mozdult ki az irodájából, ahová titkárnőin keresztül vezetett az út, és ezek a titkárnők nem akármilyen titkárnők voltak. Ezek a titkárnők egyetlen tekintélyt ismertek csak el, mégpedig a Nagyhatalmú Direktor úrét. Nem parancsolt nekik sem isten, sem senki, nem fogott rajtuk az átok, nem hatódtak meg a könyörgésektől, a kis figyelmességekkel sem lehetett a korrupció bűzös mocsarába csábítani őket, nem született még olyan Orpheusz, aki meglágyíthatta volna énekével szívüket. A Nagyhatalmú Direktor úrnál csak a titkárnői éltek nagyobb hatalommal, hiszen ők döntötték el, ki fölött gyakorolhatja hatalmát a Nagyhatalmú Direktor úr. Hogy meglepődött hát Kistarisznya, amikor ezek a kőszívű szörnyetegek, civilben amúgy csinos és melegszívű asszonykák, kedvesen rámosolyogva kértek tőle egy perc türelmet. Kávéval kínálták.
Kistarisznya meg volt győződve, hogy itt a világvége.
S tényleg, volt valami az Utolsó Ítélet napjából abban, ahogy a Nagyhatalmú Direktor úr rászegezett ujjal felsorolta a bűneit.
– Bűzlesz a cigarettától –, mondta a Nagyhatalmú Direktor úr –, nem figyelsz órákon, hanem a pad alatt olvasol. Tudom én. Vörösbort iszol a Metál Bárban, és immár a nem is tudom, hányadik lüdércke szívét töröd össze. Kialvatlanul jössz a reggel hétkor kezdődő órákra, pedig a Palipalotában este tízkor villanyoltás van, hát el tudom képzelni, mit csinálsz éjszakánként – dörögte a Nagyhatalmú Direktor úr.
A Nagyhatalmú Direktor úr irigykedik, döbbent rá Kistarisznya. Kissé meg is sajnálta a Nagyhatalmú Direktor urat, hiszen a Nagyhatalmú Direktor úr az ántivilágban ette meg a kenyere javát, továbbképző táborokban töltötte nyári szabadságait, nem olvashatott francia egzisztencialistákat, és a négyszögbe állított gyereksereglet előtt nem tátogtathatta a himnuszt. A Nagyhatalmú Direktor úrnak alighanem tényleg meg kellett tanulnia a himnuszt, borzadt el Kistarisznya, és valószínűleg túl idős már ahhoz, hogy a szép, új világ eljövetelére várjon.
A tanárainak nagy része túl öreg már ahhoz, hogy elfelejtse a régi himnuszt, gondolta Kistarisznya, amíg a Nagyhatalmú Direktor úr a „hát mi lesz belőled így, fiam” retorikai kérdésre kereste a választ, az újat meg senki nem akarja megtanulni, mivel nem kötelező. Ha kötelező lenne, akkor még ugyan nem akarnák megtanulni. Nem nagyon akarnak már megtanulni semmit, ez a nagy büdös igazság, ismerte fel Kistarisznya az összefércelt új pedagógia mögöttesét, nem bíznak a szép, új világ ígéretében. Kistarisznya tanárainak jelentős része nagyon okos volt, igazi pedagógusok, akik pontosan tudták, hogy a szép, új világ sem szép, sem új nem lesz, és nem kértek belőle. Nyugdíjba mentek volna, ha nem lett volna ez a sok nyikhaj, ez a sok okulni vágyó csemete. Miattuk maradtak, kissé riadtan, kissé kétségbeesve, kissé eltévedve, hogy megvédelmezzék őket valamennyire az új kor hajnalának viszontagságaitól. Ebben vallottak kudarcot, ezért ül most Kistarisznya a Nagyhatalmú Direktor úr irodájában, a be nem vallott kudarc miatt. Hirtelen megszerette a Nagyhatalmú Direktor urat, méghirtelenebb Tyúkanyót is, felelősséget kezdett érezni tanárai iránt.
A Nagyhatalmú Direktor úr valami diákvezérfélének nevezte ki. Kérte fel, pontosabban.
– Az volna a kérésem – nézett valahová Kistarisznya feje fölé a Nagyhatalmú Direktor úr –, hogy ha már annyi haszontalanságot kitaláltok, találjatok ki valami hasznosat is, ami értelmes és építő jellegű, szervezzétek meg a diákéletet.
Cserébe nem ígért semmit. Kistarisznya cserébe viszont a könyvtár melletti kis raktárhelyiséget kérte saját céljaikra, külön kulccsal és általuk megszabott órarenddel. A Nagyhatalmú Direktor úr tüstént intézkedett. Kistarisznya kért még két írógépet, havi egy doboz ívpapírt, golyóstollakat, egyéb irodaszereket, és engedélyt arra, hogy szükség esetén a délutáni szilenciumot az új hadiszálláson tölthessék. Itt kisebb vitába bonyolódtak a „szükség esetén” értelmezése körül, végül kompromisszumos megoldásként a lapzárta három napja, illetve az esetleges rendezvény szervezésének utolsó két hetében maradtak.
Kistarisznya vigyorogva állt fel. Jó alkut kötött. A Nagyhatalmú Direktor úr sóhajtva nyújtott kezet, látszott rajta a megkönnyebbülés. Bízom benned, bennetek, fiam, mondta atyaian, amiért Kistarisznya egy kicsit kezdte nem szeretni, így elrontani ezt a kezdődő barátságot, na, mindegy, legyintett magában rá. Az ajtóból visszafordult:
– A budin olvasok – mondta. A Nagyhatalmú Direktor úr értetlenül nézett rá. Éjszaka, magyarázta Kistarisz-nya, azért megy kialvatlanul a reggel hét órakor kezdődő órákra. A Nagyhatalmú Direktor úr érezte, hogy a titkát osztja meg vele ez a kölyök. Gyorsan lecsapott a lehetőségre, hogy még szorosabban magához édesgesse Kistarisznyát, elintézhetem, hogy külön engedéllyel éjszaka a tanulóban is olvashass, ajánlotta fel. Nem kell, köszönöm, rázta a fejét Kistarisznya, úgy már nem az igazi.
A Nagyhatalmú Direktor úr nem tudhatta, pontosabban eszébe sem jutott, hogy az éjszakai olvasás nélkülözhetetlen kelléke a cigaretta. Azt sem tudhatta, hogy a könyvtár melletti kis raktárhelyiség utcára nyíló ablakairól semmi percbe se kerül lemászni, ki volt már próbálva. És honnan tudhatta volna, hogy a Cerberák délutántól már ki sem teszik a lábukat az épületből, egyik épületszárnyból a másikba igen, az a szokott útvonal, de átvágjanak az intézmény előtti udvaron, hogy a könyvtár szárnyához elslatytyogjanak, ilyent még nem látott földi halandó, ezért nem is tartott nyitva délután a  könyvtár. A Cerberák nem vállalták a felügyeletet, a könyvtárosnőből viszont az utolsó piculáját is ki lehetett udvarolni, amilyen vajszívű volt, fegyelmet tartani nem tudott, és csak azért nem lopták szét a könyvállományt, mert Roppant Hauer kiverte a vezérhisztit, és mindenkit arra kötelezett, hogy vigye vissza a „kikölcsönzött” könyveket. Még a lüdérckéknek is képes volt testi retorziókat kilátásba helyezni, ha könyvlopáson érte őket. Ezért inkább a városi könyvtárból loptak, Kistarisznya Döncöst megtanította könyvet lopni, Döncös az a tanítvány volt, aki semmi perc alatt meghaladta mesterét, Döncös akár rendelésre is lopott, így Roppant Hauernek egyre kevesebbszer kellett kivernie a vezérhisztit.
Kistarisznya viszont tudta, hogy az ebédlő ablakából látni lehet a különbejáratot, ami a könyvtárhoz vezet, és sejtette, hogy onnan vizslatják majd őket, bár ha ott mennek be délután négykor, és este tízkor hangoskodva ott jönnek ki, akkor nincs az a Cerbera, aki arra gondolna, hogy a büdös kölkek képesek napvilág ki-be mászkálni az első emeleti ablakon.
Kistarisznya nagyon jó alkut kötött, ebben testületileg egyetértett a Nagy Hajdútanács, és gyorsan megalapították a Diáktanácsot. A Diáktanácsba lüdérckéket is bevettek, sőt, kintlakókat is, látszatra a szép, új világ legreményteljesebb és legdemokratikusabb intézményének tűnt.
A kis zugot kinevezték a Gonosz Mókus Iroda székhelyének, a Csinálmány szerkesztőségének, és hogy a demokratikusan megválasztott diákképviselők nehogy azt higgyék, hogy ők pisilték a Golf-áramlatot, beleülni a készbe, mi, Kekszet gyorsan megválasztatták a diáktanács elnökének.
Első intézkedésük az volt, hogy nevet adtak a Diáktanácsnak. A Diáktanács neve Béla lett. Így, egyszerűen: Béla.
Csak hogy a lüdérckék is tudják, mihez tartsák magukat.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében