"Átnősz valami másba (szabadságba? szabad romlásba?)"
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 6. (524.) SZÁM — MÁRCIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Közélet a dobogón
Bonczidai Éva
Az írás mindig is a hobbim volt - Beszélgetés Orbán János Dénes költővel, íróval
Szücs György
Megfestett lélek-emlékek
Kenéz Ferenc
Gyermekrajzok
Demeter Szilárd
Béla
Szilágyi T. Júlia
„Van egy forrás titok alatt”
Szálinger Balázs
Téglás Gábor sírverse (1878-1906-2006-)
JÁSZ ATTILA
(vak szópelyhek)
(néma kishalál)
PRÁGAI TAMÁS
Drága hazám...!
Születésnapomra
Lövétei Lázár László
New York-i epigrammák
Hétköznapi disztichonok
Papp Attila Zsolt
A századik kilométerkőre (Szimónidész-átirat)
Az isteni Angelinára
A hatvannyolcasokra
Király Farkas
vörös amőbák
Fekete Vince
Tévé
A saját véleményről
A siránkozókról
A nimfomán
Dobai Bálint
Iron Maiden
Lászlóffy Csaba
Bálint mester intelmei az ifjú Rimaynak
Nagy Alexandrosz felperzseli Perzsiát
Európa
Benő Attila
Ismeretlen középkori költő epigrammái ifjú barátjához
Kiss Nelli
Janus Pannonius sírkövére
Cseke Róbert
Epigramma a borban lelt szerelemnek
Azúr
Tantalosz könyörgése
Pyramus halálbeszéde
Varga Borbála
Zár
Karácsonyi Zsolt
Ünnepiek. Születésnapra
Százegy
A szerkesztő az epigrammák olvasóihoz
Csehy Zoltán
Néhány gramm epe, bors és só
Nagy Koppány Zsolt
Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk
Rareş Moldovan
A trilobiták ostroma
Petres László
Az utolsó boszorkány krónikása*
Szőcs István
Még egy épületes jegyzet - Stíltörténet és szakfintorgatás
BIRÓ ANNAMÁRIA
Schlözer, Hoffmann és az ő „nagy igazságaik”
Mike Ágnes
Bécsi szelet 6.
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK ZENÉT? - Fél füllel…
Áprilisi évfordulók
 
Szilágyi T. Júlia
„Van egy forrás titok alatt”
XX. ÉVFOLYAM 2009. 6. (524.) SZÁM — MÁRCIUS 25.

Egy Árva élet mindennapjaiból eseményeket beszél el a közönségnek Kakuts Ágnes színésznő egy dísztelen, nagy, üres térben, a Kolozsvári Magyar Színház stúdiószínpadán. Anna néni, a moldvai csángó asszony nyelvjárását, előadásmódját pontosan követve, egy nem mindennapi ember története kel életre a szavak varázsereje révén.
Anna néninek olyan különös tehetsége van az elbeszéléshez, mint a magyar nyelv régi mestereinek. Népdalok és balladák születésének tájain barangolunk a szövegmondás nyomán. Kakuts Ágnesnek nincs szüksége arra, hogy kellékekkel hitelesítse a szavakat, még a hordozatot (viseletet) sem veszi fel, az ott van elhelyezve egy szocreál asztalon: az ing, melyen a gazdag hímzés a kopásnak leginkább kitett felületet díszíti, a diszkrét színek keverésével kézzel szőtt katrinca, az öv, a ruha (szőttes fejrevaló). Egyedül a ruhát teszi a fejére, azt is akkor, amikor már jó ismerősünk Anna néni, s mindegyre megszólít – hallja-e? Ilyenkor a súlyos helyzetek elmondása közben a szöveg alkotója maga is rácsodálkozik az átélt, pontosabban a túlélt eseményekre, mert a túlélés a tét minden megpróbáltatásban. „Az élet elől az élet volt a menedéke” – írja róla Marosi Julianna, aki a szövegeket lejegyezte. A legnehezebb helyzetekben is a túlélés esélyeit mérlegeli, a sikert hozó döntés öröme megerősíti, ebből születik Anna néni csodálatra méltó morális tartása.
Gyermekkoráról nem beszél, nincs amit mondania arról, ami vidám volt és gondtalan. Házassága kiszolgáltatja egy nehéz természetű társnak. „Negyvenöt esztendő véle s a bánatval... még rossz embervel is setétedik, világosodik. Reateszed a húsodra, s béeszi csontig” – mondja saját emberéről, akit egy napig sem szeretett. De tud róla, hogy másnak olyan ura van, „tedd a sebre, s meggyógyít.” Ez a képes beszéd ki tudja milyen rég óta csiszolódik szájról-szájra, hogy ilyen érzékletesen kifejezhesse a tapasztalatot.
Istenbe vetett feltétlen hit táplálta lelkierő, szeretet, s talán nevén nevezni sem lehet, mi minden szükséges ahhoz, hogy becsülettel vállalni lehessen az életet. Anna néni világképében azonos minőség a valóság és a hiedelem, az álom, a szakrális és profán mitológia. Az ősszimbólumok tárháza a lelke neki és a körülötte élőknek – önmaga jelentésén túl mutató jel a fény, a sötét, a szép, a rút, a tűz, a víz, egyszóval minden, ami körülveszi.
Az anyaság a legfőbb parancsolat, attól származik, aki az életet adta. Megszüli a szép kisfiút, s akkor mondják, hogy van még egy. „Én olyan éffiun, két kicsikém. Otthon már egy falka.” Az élet szent dolog, kap észbe hirtelen, s nehezen tudja kivárni, hogy végre szoptathassa őket.
Élethitvallásként hangzanak a következő szavai: „Az én hitemért, az én hordozatomért, az én nyelvemért kínhalált szenvedek, mint Krisztus Urunk, de én azt nem hagyom el, nem vetem el, ami az én édesanyámtól s édesapámtól reám maradott. Nem! Sem hitemet, sem hordozatomat, sem nyelvemet.” Nem csak mondta, élettörténete a bizonyíték: úgy is élt.
Kakuts Ágnes hitelesen közvetít. A hallgatókban megpengeti azokat a húrokat, melyeket valamikor Anna néni szavai őbenne és Marosi Juliannában pengettek. Az előadás egy hosszú művészi pálya betetőzése.
1980 novemberében évadnyitó előadás volt a Kolozsvári Magyar Színházban: Paul Foster I. Erzsébet című drámája. Marosi Péter a következőket írta akkor: „...ezen az estén ugrott ki a sorból, vált jó epizodistából a legnagyobb lélegzetű erdélyi magyar színésznők egyikévé Kakuts Ágnes. Szép tudott lenni és pillanattal később viszszataszító, kívánatos és elborzasztó, fáradt, kedvetlen, de mindjárt mindenkinél mozgékonyabb és játékosabb, szűz boszorkány és boszorkányosan nőies, gyermekien naiv, majd mindenkinél ravaszabb – intellektualitásában.”
Az Árva élet sokszínű szövegének elmondásában most újra megcsillogtatta mindazt, amit a színikritikus írt róla közel harminc évvel ezelőtt. Köszönjük!




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében