Helikon - Irodalmi folyóirat

Júliusi nosztalgia

Komótos, méla volt a nyár
Lusta kandúr a kedve
Eső alig lehelt delente
Nedvet macskakövekre
Fényben nem lépett a talpunk
Tapostuk a laza éjféleket

Selymes konyakokba csúszott
Borzongó órák langya
S a dekoltázsok fodra
Ablakra fagyott

Kerestelek egy szamosparti lakban
Éppen homokos volt a part
Egy csónakot kértem egy
Vén parti őrtől
S elcsobbant a lelkem
Egy hullócsillag alatt

Vártam rád egy hullámpihenőben
Hol néha összeakadtak csonka rongyaink
S karod ereje hátamon pihent
Hiába vártam a mézes jelenésre
Más idők jöttek, óceánjárók
Elmaradt taktust pótolni be

Vonulj vissza narancs csónakoddal
Hamis zümmögésed nem hallom már
Vagy egy méhrajban lusta here
Mézedet begyűjtik szorgos rajbarátok
Éhemet nem csitítja cukros viasz

Utódal

Uram magával a parkban is meghálnék
Liftaknában volna a hálókocsink
Uram magától elveszem a nőjét
Magamnak tartom meg apró melleit
Ha az őszben járna, kereshet hiába
Uram magával csak pózolni szép

Meleg sötét

A hold az ég piacán elbújik
S a csillag-árúk szende
Kokottként riszálják ezüstmelleik
A keresés porcelánteste illan
A lélekalagút ma az éjjel
Aranyhangszálat fonnak a
Félistenek
Selyemszemű férfim meleg sötétben
Nélkülem izzadod konyakdalaid

Múzsám születése

A Múzsa belépett a lélekparti házba
Lantját ívelten szúrta belém
S éreztem érte jöttem a földre
Nőlétemmel adózni csak neki tudok
Általa tollam szent rítusnak él
Lényében olvadnak az összjambusok
Csókjait ha megossza másban is
Haljon meg egy puszta vershalálban
kezem gyászolja majd az örök verscsalót