Ami valaha is elindult az emberi dolgokban, az tulajdonképpen erőszakkal sem volt, csak időlegesen leállítható. Az egész a hegy- és vízrajzi törvényekre meg az öntözéses gazdaságok kialakulására épült. És persze a rengeteg ismétlődésre, melyek önmaguk igazsága mellett szóltak, ha nem is voltak azonnal felfoghatók. Jeremiás, Buddha, Konfuciusz, a csodák párhuzamai önmagukat erősítették, minél távolibb színhelyeket, világtájakat kapcsoltak be a folyamatba, annál könnyebben működött alapelvük: a lavinatörvény.
„Segíts magadon, az Isten is megsegít”, és buddhista párhuzama: „magatoknak kell erőlködnötök, a tökéletesek csak utat mutatnak”. Az ilyesmik alapján könnyű az összegezés: a zsinatok voltak a világtörténelem első parlamentjei. Persze az első zsinatokon többnyire egy-egy személy, egy-egy vallásalapító, egy-egy törvényhozó mindössze másodmagával alkotott egy-egy parlamentet. Mint Ádám meg teremtője, mint Ábrahám és az Úr, jó, hogy a harmadikként előszólított, áldozatul beígért fiát végül nem adta oda. De hát később egész kis völgyek közösségei, egymástól lényegesen elszigetelve csak feltalálták a spanyolviaszt, ugyanazokra a kiutakra és befordulásokra lyukadtak ki. A zsinatok voltak a világtörténelem első parlamentjei, és ezek a parlamentek csak úgy ontották a szövetséget. A szövetséget, mint megoldást, mint törvényt, mint szervezkedési formát a sokszázféleképpen megtörténő emberi dolgoknak. Isten születő birodalma istenek születő birodalmaiként vált a kísérlet színhelyévé, mely sokasodván mindig egyesült, egyszerűsödvén és megsokszorosodván. Mindez láthatatlanul biztosítani kezdte, hogy mindenben nem lesz benne már az erőszak, a türelmetlenség, a rosszindulat, az ártó szándék.
Mert ezekben a hegyekről lezuhanó lavinákban és parlamentekben és öntözőrendszerekben az erősebb fél arra intette az embereket, azt parancsolta, azt akarta elérni, hogy a bűneiket megbánják. A nagy körforgás centrifugálisan sosem szakadt meg, csak újabb szenvedések és örömök zsilipjein áradt tovább az erények túlvilági értékrendeken épülő kijáratai folytán: születés, szerzés, pazarlás, bűn és halál. Sajnos az alapigazságot az elmúlás tartotta meg magának, a becsületességet, amit a hitre átszámítottak, az üldözés kísérte.
Így alakult ki a pozitívumok mentén a téves válasz: „Nem azt, hanem Barabást”! (Karinthy csodálatos felkiáltása: „Mindenki Jézust kiált, de Barabás hallszik!”)
