1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Séta
                         Zitának

sétálunk összeér a két arc
szél fúj jégtáblák a Dunán
úsznak mint mi a sötétben
megölellek mert így szokás
nem mintha lennének
szabályaink a törékeny víz
a part mentén a lábunk elé
fröccsen bámuljuk a szerelem
összegömbölyödött állatként
óvatos törékeny vagy kézmeleg
futnak az arcodon végig a hídon
a lámpákból az első fények.


Meghajt

a nézése mint egy kádé,
a függönytől a vesém,
szédül a csap a kezemben,
rosszul használom? kérdez,
használhatatlan vagyok,
kulcsszó a tökéletlenséghez,
magára fordít, ő az ellen,

teraszmelegben szemközt
ül, a rossz érkezése, mint
egy filmben érzem magam,
kávét tálcán szolgál fel
a keze, az operatőr arcán
a hibáim szégyene, meg
mondat úszik a vizespohárban,

nem vehetem ki, mást meg
nem is tehetek, próbálom
eldugni a kezem, ne lássa,
tudom, női hang messziről,
a kedvesem lehet, vagy a
lélegzete, puha, színtelen,
mint a szeretet rossz aránya.


Felújítás

„mégiscsak egy nagy ismeretlen Úrnak
 vendége voltam.”

a fűtőtest nem működik a tűzhelyet
álljuk körül a Kedves ujja
maszatos a festéstől a szobabelső
mennyezete felől még rózsaszín
a lakás a földszint alatt
a pincébe nyíló három ajtó
egy kereszthez vezet viccesen
kérdezi Zita nem viheti-e magával
egy mankón bicegek a falig
az előző tulajé idős házaspár
a festés szünetében két üveg bor
az asztalon kibontva nincs pohár
üvegből meg én nem tudok inni
beszélgetünk az asztrológiáról és
a nagy hó veszélyes nehéz majd
kijutni innen a nap nagy részét
átnevetjük átcsókolózzuk
jó látni hogy alakul egy lakás
ideiglenes átmeneti otthonunk.