1. Nyomtat
2. Kisebb
3. Könyvjelző

A műhelyajtótól indulok
hátra, a meggyfa felé,
a nyulaink mellett ki,
a nagy kertre, járni,
járni egyet a nyárban!

Nyugalom, május, csend van, és
Ágoston utcai nyár!

Viszem a maszkot,
rajzanak éppen a méhek,
s én nem füstölök;
bezzeg nagyapámnak
még bajuszából is
ömlik a dohányszag!

Balra a kaptársor zúg,
jobbra a szőlőnk van, mézes,
közte az út, és közte

az Ágoston utcai nyár!

Arrébb veteménysorok,
köztük lyuggatott
öntözőcsövekkel,
jobbra duzzadt levelű lucernásunk,
széléből épp ma kaszáltunk,
aztán a tengeri sorai között
– ma már kilátszom belőle –
hátra, a sínek felé.

A kert végén, keresztbe földút:
– ezt minden szántáskor
kissé hátrébb költöztetik
az Ágoston utcai gazdák –
a keréknyom között fű,
rákanyarodva puhábban lépek.

Itt meg a domb!
A helyén kertészház állt,
amit szerelmi bánat miatt
hagyott magára a gazda,
így mondja nagyanyám.

Így megyek, repülök szinte
a sínig, aztán a töltés mentén
ki a szatmári útra,
majd mezítláb, a forró
betonon hazafelé!

Ragyogó nap!

De a Majtény utcán senki, és,
mire utcaajtónkig újra elérek,
mindig eltelik húsz év,

nagyanyám mindig eladja a házat,
a kertet, a műhelyt, és
az Ágoston utcai nyárt!

A kulcs helyén semmi,
elköltöztek mind a szomszédok,
jó rokonaink is.

Máshol riadok ebből
az álomból évről évre
én is, teszem a dolgom,

de velem jön mindig
az Ágoston utcai nyár.

Legendáját minden nap
hízlalom, fényezem kissé,

hogy jószagún, világítón
adhassam át a fiamnak.