A tisztességtelen albérlő egy késő őszi délután vagy este érkezett meg új szállására az öregasszonnyal, aki a lakás tulajdonosa volt. Az egyik szobában már ott lakott az öregasszony unokája és annak felesége. A vénség a másik szobát folyton kiadta, amivel unokája dühét gerjesztette.
Az albérlő magára maradt az őshonos lakókkal, körülnézett, és az előszobában egy biciklin állapodott meg a tekintete. Az unoka idegen nyelven (amit az albérlő értett ugyan, bár soha nem hallott azelőtt) felhívta az újdonsült albérlő figyelmét arra, hogy ne merészeljen a biciklihez vagy bármi más személyes, értékes tárgyához nyúlni.
– A konyhát azonban nyugodtan használhatod – tette hozzá.
A lakót ez némiképp megnyugtatta, még ha nem is nagyon.
Ahogy teltek a napok, az őszből tél lett. A szoba ronda volt, a nap soha nem sütött be az ablakon. Az ágy rozoga, az albérlő viszont kitartó volt, mivel úgy gondolta, ha már ide költözött, marad. Ez becsületbeli ügy lett számára.
Alig fűtött, lusta is volt hozzá, és ritkán vett gyufát. Az unoka ráadásul ki is oktatta:
– Nem kell abban a szobában sokat fűteni, napjában egy óra éppen elég.
Valóban, egy óra éppen elég volt ahhoz, hogy az orra pirosra fagyjon. A falakból süvített a hideg. Bebújt a kivénhedt ágyba, és úgy töltötte az idejét otthon, akár egy igazi báb.
Idő teltével már nem is a száján vett levegőt, hanem a bőrével lélegzett.
Aztán egy teliholdas éjjelen japánfejű kis alak jelent meg előtte, aki teketória nélkül azt kérdezte:
– Játékot akarsz vagy démont?
Az albérlő csak némi habozás után szólalt meg:
– Démont akarok...
Ekkor a kis alak óriási ablakot vágott a hidegtől szikrázó falba, úgy, hogy a telehold pont jól látsszon. Az albérlő pillanatok alatt forgószéllé változott, de még az is lehet, hogy maga a démon volt a forgószél. Kirepült a falba vágott ablakon, fel a holdba, ott talált egy krátert magának, azóta abban lakik.
Pár nap múlva az unoka belerúgott az albérlő szobájának az ajtójába, ám mivel semmi választ nem kapott, benyitott.
– A rohadék! Itt hagyta a kifizetetlen számlákat! – nyögött fel, amint a falba vágott óriási lyukra nézett. – Képes volt pofátlanul megszökni.
