Lassú Nyíl az Északi Hegység egyik barlangjában lakott. Szerette az erdők meg felhők illatát és mindent, ami körülvette, kivéve a páviánt.
Lassú Nyíl sohasem vétette el a célpontot. Igaz, megesett már vele, hogy nyílvesszeje kétszer megkerült egy fenyőfát, mielőtt leterítette volna a kiszemelt vadat.
Sokat hallott Nagy Fehér Cobolyva-dászról és Nagy Fekete Cobolyvadászról, akikről a hegyi emberek azt mondták, hogy a vadászmesterség igazi, csalhatatlan ismerői. Ezért úgy döntött, meghívja őket magához az Északi Hegységbe. Úgy is tett.
A törzs futárával meghívót küldött nekik. Választ is kapott postafordultával, méghozzá igenlőt. „Jövünk. Stop. Három napon belül. Stop.” – Ez állt a levélben.
Lassú Nyíl várt, és miután a Hold háromszor üdvözölte az éjszakát, megérkezett Nagy Fehér Cobolyvadász és Nagy Fekete Cobolyvadász. Karöltve jöttek a hajnallal egy időben, akár egy jelenés. Nem is köszöntek, leültek a még vackán fekvő Lassú Nyíl mellé, és azt kérdezték tőle:
– Milyen a jó nyíl?
– Olyan, amely célba talál! – vágta rá Lassú Nyíl.
– Nem – mondták kórusban azok –, hanem az, amely megfelelően van elkészítve.
– Ki a jó vadász? – hangzott a második kérdés.
– Aki leteríti a vadat! – felelte Lassú Nyíl.
– Nem! – mondták újból a vendégek. Hanem, az, aki betartja a vadászat szabályait.
Szőrszálhasogatás – gondolta Lassú Nyíl. De egyelőre még nem adta fel.
– Kedves vendégeim, menjünk ma el a Makuta vízesés melletti labirintushoz, ott lőjük ki nyilainkat, és nézzük meg, kié talál ki belőle.
A vendégek, bár gyanakodva néztek Lassú Nyílra, elfogadták a kihívást.
Főtt kukoricát reggeliztek, miközben senki nem szólt egyetlen szót sem. Aztán útnak indultak. Lassú Nyíl ment elöl, őt követte Nagy Fehér Cobolyvadász, majd Nagy Fekete Cobolyvadász.
A Makuta vízesés melletti labirintus szájánál megálltak, felajzották íjaikat, és egyszerre lőttek.
Hamarosan két apró koppanást lehetett hallani. A vendégek bemerészkedtek a labirintusba, és alig kellett négy-öt lépést tenniük, máris ráleltek a földön heverő nyilaikra. Visszasétáltak Lassú Nyílhoz.
– Menj csak be te is a nyilad után! Mi itt megvárunk – mondták.
– Az igazi nyíl célba talál – mormolta magának Lassú Nyíl.
És valóban, egy pillanat sem telt el, surrogást hallottak a csendben. Amint a meredély széléhez futottak, láthatták, hogy a sziklafal túloldalán, ahol a labirintus kijárata van, egy nyíl zuhan lefelé a vízesés örvényébe.
Nagy Fekete Cobolyvadász és Nagy Fehér Cobolyvadász megragadta Lassú Nyílt, betuszkolta a labirintus előterébe. A vendégek megrázták szőrbundáikat, amikből hiénák ugrottak kifelé, és mind Lassú Nyíl felé vették útjukat, akinek nem volt más választása, szaladnia kellett a labirintus mélye felé.
A szőrbundások pedig ezt mondták:
– Furcsa-furcsa, mégiscsak-csak az a jó nyíl-nyíl, amelyik-melyik célba talál-talál.
Azzal hazafelé indultak.
