"Az emberiség elfajul satöbbi, satöbbi."
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 8. (526.) SZÁM — ÁPRILIS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Az idők igazi naptára
Karácsonyi Zsolt
Pesten, a vendégszektorban - Interjú Szálinger Balázs költővel
Pomogáts Béla
A költészet: a szellem önvédelme – Radnóti Miklós születésének centenáriumán –
POTOZKY LÁSZLÓ
A látogatás
Ármos Lóránd
Ágoston utcai nyár
Meséld el
Vörösbe húzva
Lovász Krisztina
Lestaktika
Vőlegénysirató
Hector&Berlioz
Demeter Szilárd
Gólyabál
Ungvári László Zsolt
Eső Kolozsváron
A lelőtt ezred
Szőcs István
Túlnanról másként látszik…? 1.
Boda Edit
A tisztességtelen albérlő
Próba a labirintusnál
V. GILBERT EDIT
Boldogítók és kivonulók (Folytatás előző lapszámunkból)
Gál Andrea
Poe nyomában: lírai fantasztikum
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATJUK A ZENÉT? - Türelmetlenül hallgatunk?
Májusi évfordulók
 
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATJUK A ZENÉT? - Türelmetlenül hallgatunk?
XX. ÉVFOLYAM 2009. 8. (526.) SZÁM — ÁPRILIS 25.

A romantika imádta a bőbeszédűséget. A 19. század szimfóniái sorra megkísérlik az egyórás vagy annál is hosszabb próbára tevését annak a jóindulatú hallgatóságnak, amely végül is azért ül be a koncertterembe, hogy hosszú ideig megfeledkezzen a világról. A mai zeneértők zöme is szívesen fogadja a hosszú (újrafelfedezett) romantikus zeneáradatokat. Újra divatba jöttek a romantikavégi óriás-szimfóniák. De csak annak a rendkívül vékony komolyzene-kedvelő rétegnek, amely végül is kitölti a mai hangversenytermeket. A nagy többséget semmilyen módon nem lehet ebbe belevonni. Ők másfele haladnak, mások az elvárásaik, mások a kedvenceik. De mit is akarnak ezek az ŐK?
Mindenekelőtt RÖVIDSÉGET.
Ezt akarták a 20. század eleji komolyzenei alkotók is. „Jó a zene, ha jókor vége” – parafrazálhatnánk a közismert mondást. Addig koncentrálták a műveket, amíg úgy elfogytak belőlük a hangok, hogy egyetlen hang megütése is már önálló zenedarabnak számított. Miért is volt ez a nagy igyekezet a „ki írja a legrövidebb kompozíciót” versenyben? Talán a kifejezés tömörségéért vívtuk meg harcunkat akkoriban? Talán a közönség figyelmének felkeltése és megőrzése miatt? Talán, mert elfogyott az ihlet és talán még a szorgalmas munka utáni vágy is? Vagy mindez egyszerre hatott? Talán: IGEN. De azt hiszem – végigélve a 20. század nagy részét –, hogy mindez a kísérlet kényszerűségéből született: ELFOGYOTT A TÜRELMÜNK MINDEN IRÁNT, így a zenével szemben is türelmetlenek lettünk. A könnyűzene azonnal élt is a lehetőséggel, rövid, tetszetős, párhangú zenedarabokra váltott át. Ez önmagában nem is volt nagy újdonság a könnyűzenének, a szórakoztatásnak mindig is figyelnie kellett a hallgatóság türelmére, a tiltott küszöböt nem is lépte át sohasem. Az új az volt, hogy szinte naponként kínált újdonságokat: ami tegnap siker volt, az mára már elavult – adták ki a jelszót. A modern komolyzene is megpróbált felzárkózni türelmetlenségük kiszolgálásában: mindennap valami újat produkáltunk. Azután az újdonságokba is beleuntunk, mondhatnám: beletürelmetlenkedtünk.
Erre gondolok, miközben kevésbé játszott Bartók-művekből összeállított műsort hallgatok. Az Első hegedűversenyt játssza kiválóan egy számomra ismeretlen, de rendkívüli tehetségű fiatal művész. A közönség érdeklődve figyel: látszik a hallgatóság arcán, érződik a terem légkörében. Majd változik a „kép”, hírneves mélyhegedűművész a befejezetlen Brácsaversenyt játssza – gyönyörűen. A közönség semmit nem változik, talán egy kicsit türelmetlenebb, mint előbb volt a sok szép romantikus részlet varázsában megmártózva. A Csodálatos mandarin zenéje alatt már szinte láthatóvá válik a türelmetlenség. Az udvarias tapsok – a fel-felbuzgó lelkesedéshullámok között – ugyancsak arról árulkodnak, hogy a ma közönsége valami mást vár. Bármi legyen az, de szakítson, tépjen, ideget borzoljon, filmként peregjen, minden pillanatban más legyen: kihívó és színpadias, világot hódító és egy  emberhez szóló, nagyvonalú, divatos, keveset mondó, de legfőképpen: RÖVID.
Én meg csak bámultam a közönséget: milyen idegen számomra. Csodáltam az anynyira szeretett Bartók-zenét. Sajnáltam a levegőben úszó furcsa türelmetlenséget. Mennyi gyönyörű részlet siklik el a türelmetlenség miatt. Milyen gyönyörű tájakra vezeti hallgatóságát ez a muzsika, de érdemes lenne egy kicsit még elidőzni a szépségekben gyönyörködve. És azután visszaemlékezni rájuk, amikor a zene ismét elénk hozza a már megcsodált részleteket. Milyen szép lenne együtt felépíteni ezt a érzékekből, érzésekből, gondolatokból szőtt zenevárat ITT, A KONCERTTEREMBEN, E-GYÜTT!
Zavar ez a mindenünnen felbukkanó türelmetlenség, mert ne higgyük, hogy csak a komoly művészetek felé nyilvánul meg: ott van mindennapi életünkben is. Türelmetlenül hallgatjuk beszélgetőtársunkat, türelmetlenül fogadjuk a felénk özönlő milliónyi hírt. Türelmetlenek vagyunk önmagunkhoz is. Emlékezetemben kutatok: vajon ilyen türelmetlenek voltunk mindig? Lesz-e majd egyszer újra TÜRELMÜNK?




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében