"virraszt helyettünk a dal"
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 11. (529.) SZÁM — JÚNIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
L.A. városa
Szilágyi István
Ő volt a mi bajvívónk
Pomogáts Béla
Lászlóffy Aladár temetésén
Széles Klára
Lászlóffy Aladár örök öröksége (1937. május 16. – 2009. április 19.)
Szakolczay Lajos
Ali a mennybe megy
Czegő Zoltán
Utolsó délelőtt Lászlóffy Aladárral
ANTALL ISTVÁN
Lászlóffy Aladár utolsó botlása
Balázs Imre József
Üzenet a legbelső titkos lőterekről
Kántor Lajos
Most már négyen…
WILLIAM CARLOS WILLIAMS
WILLIAM CARLOS WILLIAMS versei
KISS ZSUZSÁNNA
Maguk a dolgok
Nagy Koppány Zsolt
Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk - regényrészlet -
CONSTANTIN ACOSMEI
Rövidprózái
ANA DRAGU
Rövidprózái
Szőcs István
JEGYZETEK - Az ismétlődő Bezzeg területéről
Farkas Wellmann Endre
Versei
Szombati István
Ha a szobrok beszélnének
Sulyok Vince
Így veszi kezdetét napom
Gál Andrea
Ulickaja, utóférfiak, Ubul - Beszámoló a 16. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról
Mike Ágnes
Kinézésekkel a képből
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK A ZENÉT? - Mélységhallgatás
Hírek
 
Balázs Imre József
Üzenet a legbelső titkos lőterekről
XX. ÉVFOLYAM 2009. 11. (529.) SZÁM — JÚNIUS 10.

„Rád lőhetnek, mint cirkuszi
                                     céllövőben
bármelyik kiállított pléhpofára –
csattanva hanyatt esel s még
                          rád se kattanhat
koporsód öröknyugalmat őrző zára.”

1956 novemberében, Budapesten írta ezeket a verssorokat Lászlóffy Aladár. Tizenkilenc évesen számot vethetett azzal, hogy a következő pillanatban akár távozhat is az élők – a rohanó, mozgó, hasra vágódó budapesti célpontok – sorából. A kolozsvári Bolyai egyetem diákjaként alig szabadult ki az ötvenes évek Romániájából egy rövid utazás erejéig, a forradalmi események kellős közepébe került.
Ezeket az emlékeket, tapasztalatokat az utazásról visszatérők Romániában csakis a „legbelső, titkos lőtereikre” száműzhették, és a hatóságok természetesen vallatófényekkel világították be ezeket az első adandó alkalommal. Lászlóffy Aladár korán berendezkedhetett arra, hogy számára a legfontosabb dolgoknak belül a helye, saját, belső mércéje szerint kell megtanulnia élni, és a maga húzta határvonalak a legfontosabbak, azokat kívülről mások másképpen fogják úgyis megítélni.
Társaságban joviális, nyílt, szójátékok sziporkáit felszikráztató irodalmárként ismerhette mindenki. A kilencvenes években, amikor Cs. Gyimesi Éva kezdeményezésére a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékén tanított meghívott előadóként, bölcsészdiákok is hallgathatták azt a hatalmas műveltséganyagot görgetni képes, szellemes és ugyanakkor információgazdag beszédfolyamot, amely korábban a Lászlóffy Aladár-kötetek olvasói számára lehetett inkább ismerős.
Ilyenformán tehette jóvá az akkori egyetem azokat az igazságtalanságokat, amelyek Lászlóffy Aladárt a beskatulyázhatatlan, jólfésültséget kerülő diák-irodalmár szerepében érték túlságosan szabad szellemű államvizsga-dolgozata és egyéb megnyilatkozásai miatt.
Miközben kifelé mindig is a nyelvi bőség képzetét keltette, a Lászlóffy-élet és -életmű mindinkább mélyült befelé. Jellegzetes gondolatalakzataiban, amelyeket legjobb verseiben, prózájában és esszéiben egyaránt fellelhetnek egykori és mai olvasói, az idő mélységeit kutatta, és azt kereste, ami egyetemes, időtlen.
A legváratlanabb helyeken bukkant analógiákra, és megtalálta a módját, hogy szándékolt anakronizmusokkal, különböző képek egybeláttatásával hökkentse meg és zökkentse ki olvasóit bevált gondolatmeneteik közül. Aki olvasta Az alexandriai könyvtár égése című verset, nem szabadulhat többé a könyveket és embereket egybeíró képtől: „Kiléptem polcom ajtajába, és a folyosó hangulatából rögtön láttam, hogy valami rendkívüli történt. A bölcsek, költők és tanítómesterek valamennyien álmukból felzavartan állnak a polcok szélén, a folyosók emeletei felett. – Ég a szálloda! – Tűz van! – Ég a könyvtár! – kiáltoztak öszszevissza a rohangálók.”
Betegségei, illetve az általa egyetemesnek talált értékek nyilvánosságbeli árfolyamának megrendülése megviselték utolsó éveiben: az idő mélyén folytatott kutatásai egyre inkább a keserűség élményével jártak együtt számára, miközben a jelent ideálisabb múlt időkkel próbálta szembesíteni. De az, hogy ő egyre kevésbé érezte otthon magát napjaink világában, nem jelenti azt, hogy olvasói ne érezhetnék magukat otthon a Lászlóffy-versekben, amelyek ki-kiszólnak nekünk polcok ajtajából, ablakából.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében