"virraszt helyettünk a dal"
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 11. (529.) SZÁM — JÚNIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
L.A. városa
Szilágyi István
Ő volt a mi bajvívónk
Pomogáts Béla
Lászlóffy Aladár temetésén
Széles Klára
Lászlóffy Aladár örök öröksége (1937. május 16. – 2009. április 19.)
Szakolczay Lajos
Ali a mennybe megy
Czegő Zoltán
Utolsó délelőtt Lászlóffy Aladárral
ANTALL ISTVÁN
Lászlóffy Aladár utolsó botlása
Balázs Imre József
Üzenet a legbelső titkos lőterekről
Kántor Lajos
Most már négyen…
WILLIAM CARLOS WILLIAMS
WILLIAM CARLOS WILLIAMS versei
KISS ZSUZSÁNNA
Maguk a dolgok
Nagy Koppány Zsolt
Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk - regényrészlet -
CONSTANTIN ACOSMEI
Rövidprózái
ANA DRAGU
Rövidprózái
Szőcs István
JEGYZETEK - Az ismétlődő Bezzeg területéről
Farkas Wellmann Endre
Versei
Szombati István
Ha a szobrok beszélnének
Sulyok Vince
Így veszi kezdetét napom
Gál Andrea
Ulickaja, utóférfiak, Ubul - Beszámoló a 16. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról
Mike Ágnes
Kinézésekkel a képből
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK A ZENÉT? - Mélységhallgatás
Hírek
 
Farkas Wellmann Endre
Versei
XX. ÉVFOLYAM 2009. 11. (529.) SZÁM — JÚNIUS 10.

Aktéról és a szerelemről


akkoriban még Antiumban éltünk
én és szerelmem is, Akté, az örök.

Domitiát lestem meg egy este
nevelőanyámat, amint vetkőzött.

fonnyadó melleire néztem
s elképzeltem testét az ing alatt

s bőre alól hogy kiette az idő
a húst s már rágta a csontokat

majd kimentem s elmondtam Akténak,
azt mondtam neki, te kicsi húscafat,

én nem hiszem, hogy ez lesz belőled
barnácska melledből, karodból ez marad

pánik tört rám, úgy vontam magamhoz
és úgy csókoltam, mint egy eszement

Vénuszt kértem, hogy nézzen rá e fáradt
kétségbeesett kölyökre idelent

tizenhat voltam, ő tán eggyel kisebb
sponsa mea! – azt mondtam. Jegyesem!

fején aranyos diadémot láttam
s császári gyűrűt saját kezemen

s láttam azt is, hogy örökkön örökké
s mindenen túl van ez a szerelem.


2.
ha császár lennék – röhögtem magamban
és enyém volna a Földön minden hatalom

Akté teste így maradna mindig
ameddig élek, s amíg akarom

tíz éve történt, magam mellé vettem
mellettem él s még sem lett ágyasom

s mint később beláttam másra kellett
amire vágytam, és az a hatalom

amellyel őrizni akartam az időt
s elűzni tőle a múló éveket

s bevallom, hogy örülök utólag
s boldogan látom azt, hogy nem lehet

két napja múlt, hogy véle háltam
barackszín bőre, teste rég idegen

Akté csupán a múltamba varrt emlék
s mégis ő minden, ami szerelem.

az lett a sorsa mit egy régi nőért
nem a császár, de férfi megtehet

hogy íme róla szól e vers is
majd magába őrli az emlékezet
valahol itt a palotában, itt él
magamhoz vettem és jön, hogyha hívom

csak az ölelése lett már idegen
bár ugyanaz, mint az antiumi hídon


3.
jó tudni végül, hogy most Aktét
azt, hogy a testét meleg ágyban basszák

bár gyönyörű húsa szolgák étke lett
akik Luciust már többször felszarvazták

animal impudensnek mondtak
– mert hiszen érzi a plebs is a kéjt –

hogy emlékeim meleg trágyadombja
melyre szerelmük ontja rá a vért
ezt mondtam, Akté ennyi immár
lerótt adó, vagy lehullt ékezet

de fél szemmel az üres égre néztem
majd magam elé, mint ki vétkezett.



L. D. altatódala


Lepida altatott régen
Hogy aludj, Lucius
aludj el szépen
s hogyha alszom szépen
s csillagok az égen
köszöngetnek s aztán
így nagy lesz az én is
és nem visz el a csúnya
rézfaszú bagoly
a strix cupripenis
és császár leszek egyszer
sisakos, kardos
fényes ruhájú
kapitány,
harcos.



L. D. a versről


a láng a holddal lassan egybeolvad
és sárszín nyála arcomra csorog
a zenét figyelem, a fuvola hangját
– olykor mintha gyászdallam lenne –
csorog a véres Hold
olvad a sárga pergamenre.
Nincs hatalom, mely verset adna
s míg Néró karja szétzúz egy világot
a nyomorult Lucius egy szóért könyörög

bár megsütöttem a halálmadár máját
most mitől félnem nincsen – úgy tudom
talán úgy van, hogy biztonságban lennék
de mi ez a hang?
hisz alszik asszonyom…
S ablakában – hát tényleg igaz lenne?
a görög paraszt fújja fuvoláját?
Tigellinust küldtem hogy kilesse…

s mondta igaz. Most a hideg jár át;
holnap kurvát temetünk újra:
holnap temetjük Claudius lányát
s a bitangot,
ki Caesar ellen vétett
a pergament nézem, s a növekvő setétet
a hold szétmálló, avas, sárga fényét
ahogy az ég rázza csillagos sörényét.


L. D. ajánlása


odaát a múltban, ott van az én hazám
hol mítoszokban éltünk mi, szerelmem
nem császárnak, de quirisnek is hitvány
ki veled osztozott azon a kegyelmen
s az embernek, mert annyi múltja van
annyi hazája, s elmúló szerelme

az embernek még annyi dolga van




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében