1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Két vadászkolinda-változatból, me­lyet 1914 áp­ri­li­sá­ban a Maros-Torda vár­me­gyei Idecspatakon és Felsőorosziban gyűj­tött, Bar­tók Bé­la ro­mán nyel­vű ős­lib­ret­tót szer­kesz­tett. Ezt to­vább ala­kít­va, ké­szí­tet­te el 1930-ban Cantata pro­fa­na cí­mű, a szar­vas­sá vál­to­zott fi­ak témáját ki­bon­tó ze­ne­ka­ri-vo­ká­lis mű­vé­nek ro­mán nyel­vű lib­ret­tó­ját, va­la­mint an­nak össze­fog­la­ló résszel ki­egé­szí­tett ma­gyar vál­to­za­tát is (Lász­ló Fe­renc 1980: 214, 221, 231, 240, 251), mely utób­bit a ze­ne­mű Bar­tók­tól szár­ma­zó al­cí­me nyo­mán ta­lán nem egé­szen ön­ké­nyes el­já­rás A ki­lenc cso­da­szar­vas cí­men em­le­get­ni.
Az önál­ló köl­te­mény­nek te­kint­he­tő, száz­hu­szon­két sor ter­je­del­mű ma­gyar szö­veg­ben sa­já­to­san fo­nód­nak össze a bal­la­dá­val mű­fa­ji­lag ro­kon kolinda epi­kai, drá­mai és lí­rai jel­lem­zői. Eze­ket a jel­lem­ző­ket a köl­te­mény arany­met­szé­ses és sor­is­mét­lé­ses fel­épí­té­sé­ben ér­het­jük tet­ten.
A száz­hu­szon­két so­ros köl­te­mény-egész egy hosszabb, ki­lenc­ven­ki­lenc so­ros epi­kai rész­ből és egy rö­vi­debb, hu­szon­há­rom so­ros, lí­rai szí­ne­ze­tű össze­fog­la­ló rész­ből áll. Ezt a két részt há­rom szó sze­rint is­mét­lő­dő és ti­zen­két va­ri­á­ci­ó­san vissza­té­rő ke­re­te­ző sor kap­csol­ja össze. A ke­ret­be fog­lalt két rész kü­lön-kü­lön és együt­te­sen is arany­met­szé­ses, ami − ha a Cantata pro­fa­na Lendvai Er­nő vizs­gál­ta arany­met­szé­ses ze­nei szer­ke­ze­té­re gon­do­lunk − alig­ha le­het vé­let­len (Lendvai Er­nő 1964: 225−266).
A ki­lenc­ven­ki­lenc so­ros rész­nek az el­ső- és má­sod­ren­dű arany­met­szé­sei a vissza nem for­dít­ha­tó át­vál­to­zás tör­té­ne­té­nek epi­kai cso­mó­pont­jai.
A 15−16. sor­ban:
    És vad­ra va­dá­szott
    Ki­lenc szép szál fiú…
A 23−24. sor­ban:
    Ad­dig nyo­moz­gat­tak,
    Utat tévesztettek…
A 38−39. sor­ban:
    (El is ju­tott) szar­va­sok­hoz.
    Féltérdre ereszkedett…
A 61−62. sor­ban:
    Ked­ves gyer­me­ke­im,
    Gyer­tek, gyer­tek haza…
A 76−77. sor­ban:
    A fák­lyák már ég­nek,
    Az asz­tal is készen…
Vé­gül a 84−85. sor­ban:
    Te csak eredj ha­za
    A mi édes jó anyánk­hoz!
A száz­hu­szon­két so­ros köl­te­mény-egész arany­met­szé­sei, ame­lyek a ma­guk meg­ha­tá­roz­ta szim­met­ria­ten­gely két ol­da­lán he­lyez­ked­nek el, a volt és a van kö­zött fe­szü­lő el­len­tét drá­ma­i­sá­gá­nak cso­mó­pont­jai.
A szim­met­ria­ten­gely szint­jén, a 61−62. sor­ban csen­dül­nek fel a fi­ai nyo­má­ba eredt apa ha­za­hí­vó sza­vai:
    Ked­ves gyer­me­ke­im,
    Gyer­tek, gyer­tek haza…
Ezt meg­elő­ző­en, a ne­ga­tív arany­met­szés szint­jén, a 46−47. sor­ban szem­be­sül az át­vál­to­zott fi­a­kat fel nem is­me­rő, fegy­ve­rét cél­zás­ra eme­lő apa a leg­na­gyob­bik szar­vas fe­nye­ge­tő sza­va­i­val:
    Mert té­ged mi tű­zünk
    A szar­vunk hegyére…
A szim­met­ria­ten­gely má­sik ol­da­lán, a po­zi­tív arany­met­szés szint­jén, a 76−77. sor­ban a ha­za­hí­vó sza­vak az ott­hon csá­bí­tó ké­pe­i­vel tár­sul­nak:
    A fák­lyák már ég­nek,
    Az asz­tal is készen…
Nyil­ván­va­ló azon­ban, hogy a fe­nye­ge­tés és az ott­hon csá­bí­tá­sa kö­zött a tá­vol­ság át­hi­dal­ha­tat­lan.
A ki­lenc­ven­ki­lenc so­ros rész és a száz­hu­szon­két so­ros köl­te­mény-egész epi­kai és drá­mai cso­mó­pont­jai rész­ben egy­be­es­nek. Ez az egy­be­esés a szó sze­rin­ti sor­is­mét­lé­sek­re irá­nyít­ja a fi­gyel­met:
    A fák­lyák már ég­nek,
    Az asz­tal is ké­szen,
    A ser­le­gek töltve…
A szó sze­rin­ti sor­is­mét­lé­sek utá­ni va­ri­á­ci­ós sor­is­mét­lé­sek­re is szük­ség­kép­pen fi­gyel­ve, a köl­te­mény hu­szon­há­rom so­ros zár­la­tá­nak az elő­ző val­lo­má­sos so­ro­kat is hi­te­le­sí­tő, vissza­fo­gott lí­ra­i­sá­gát le­he­tet­len nem ér­zé­kel­nünk:
    A kar­csú tes­tük
    Gunyában nem jár­hat,
    Csak jár­hat az lom­bok közt;
    A lá­buk nem lép
    Tűz­hely ha­mu­já­ba,
    Csak a pu­ha avar­ba;
    A szá­juk töb­bé
    Nem iszik po­hár­ból,
    Csak tisz­ta for­rás­ból.
Az ön­ma­gá­ban vé­ve is arany­met­szé­ses zár­lat, ne­ga­tív arany­met­szés­ének a szint­jén, a 9−10. (va­gyis a 108−109.) sor­ban bal­la­dai tö­mör­ség­gel fog­lal­ja össze a mű té­má­ját:
    Va­dász­gat­tak, ad­dig:
    Szar­vas­sá változtak…
 Meg­je­gyez­ném, hogy A ki­lenc cso­da­szar­vas bár­mennyi­re nyil­ván­va­ló­an arany­met­szé­ses-sor­is­mét­lé­ses szer­ke­ze­tű is, ész­re­vé­te­le­i­met Lász­ló Zsig­mond a vers és ének pro­zó­di­á­já­ról, Lendvai Er­nő a Bar­tók-mű­vek dra­ma­tur­gi­á­já­ról, Tallián Ti­bor a Cantata profanáról szó­ló köny­vé­nek, va­la­mint Lász­ló Fe­renc a Cantata pro­fa­na ke­let­ke­zés­tör­té­ne­té­ről kö­zölt ta­nul­má­nyá­nak is­me­re­te nél­kül alig­ha fo­gal­maz­hat­tam vol­na meg. Elég­té­telt je­lent szá­mom­ra, hogy Lász­ló Zsig­mond a Cantata pro­fa­na ér­zel­mi-ze­nei csúcs­pont­ja­it ép­pen a Mert té­ged mi tűzünk/ A szar­vunk he­gyé­re, il­let­ve A fák­lyák már égnek,/ Az asz­tal is ké­szen so­rok von­za­tá­ban is­me­ri fel (Lász­ló Zsig­mond 1961: 257−258), mint ahogy elég­té­tel az is, hogy Tallián Ti­bor A fák­lyák már ég­nek szim­bo­li­ká­ját a ser­leg „va­rázs­ita­lá­nak” és a for­rás „el­len­mér­gé­nek” az össze­füg­gé­sé­ben ér­tel­me­zi (Tallián Ti­bor 1983: 224−225).  

Jegy­zet

Az idé­zett vers­sor­ok for­rá­sa: Bar­tók Bé­la: Cantata pro­fa­na. A ki­lenc cso­da­szar­vas. Ze­ne­mű­ki­adó, Bu­da­pest, 1974.

Iro­da­lom

Lász­ló Fe­renc 1980. A Cantata pro­fa­na ke­let­ke­zés­tör­té­ne­té­hez. In: Uő: Bar­tók Bé­la. Ta­nul­má­nyok és ta­nú­sá­gok. Kriterion Könyv­ki­adó, Bu­ka­rest. 213−254.
Lász­ló Zsig­mond 1961. Rit­mus és dal­lam. A ma­gyar vers és ének pro­zó­di­á­ja. Ze­ne­mű­ki­adó, Bu­da­pest.
Lendvai Er­nő 1964. Bar­tók dra­ma­tur­gi­á­ja. Szín­pa­di mű­vek és a Cantata pro­fa­na. Ze­ne­mű­ki­adó, Bu­da­pest.
Tallián Ti­bor 1983. Cantata pro­fa­na − az át­me­net mí­to­sza. Mag­ve­tő Ki­adó, Bu­da­pest. (Gyor­su­ló idő)