"Könnyű Voltaire-nek, mondta Goethe..."
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 13. (531.) SZÁM — JÚLIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Hol a kezdet s hol a vég?
Demeter Zsuzsa
Tükröt tartani a démonok elé - Beszélgetés Kinde Annamária költővel, újságíróval
Kinde Annamária
Holtomiglan
Bíró Zsófia
Krónika a posztmodern utáni zivataros korokból
Murányi Sándor Olivér
Formagyakorlat, melyben Zordok nemi erőszak gyanújába keveredik
Láng Orsolya
Versei
Hajós János
(Azúr)
Karácsonyi Zsolt
Mondat a felejtés ellen
GABRIEL CHIFU
Versei
Bertha Zoltán
A Nyugattól a Kelet Népéig és Szárszóig - Németh László eszmevilágáról (befejező rész)
Fülöp Izabella
Az önértelmezés körkörössége
Szőcs István
JEGYZETEK - Az ismétlődő Bezzeg területéről
Jakab-Benke Nándor
"Már megint megnézted azt a filmet?”
Papp Attila Zsolt
Minden helyzetben idegen – TIFF 2009, Magyar Nap –
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK - ZENÉT? - "Zarándoklás Beethovenhez”
Hírek
 
Murányi Sándor Olivér
Formagyakorlat, melyben Zordok nemi erőszak gyanújába keveredik
XX. ÉVFOLYAM 2009. 13. (531.) SZÁM — JÚLIUS 10.

– A férj megcsalja feleségét, azonban a házasság a nőn áll vagy bukik. Ha szemet hunysz férjed mellékútjai fölött, hozzád jön haza a férjed, a te gyerekeid apja lesz, melletted öregszik meg, miután véget ér a kan lángolása – árulta el addig gondosan őrzött titkát Irénke Barbarának. A két nő összerezzent, amikor Zordok belépett a konyhába.
– Két nap múlva jövök – mondta, majd megcsókolta újdonsült asszonyát, s becsukta maga mögött a bejárati ajtót.
Ha csak tehette, vonattal utazott. Hol a fülkében gubbasztó utasokat vette szemügyre, hol pedig a tovavillanó tájat nézte. A pályaudvaron Dihorjuska várta (neve oroszul görényecskét jelent, s azért kapta, mert ifjú költőként azt próbálta tudatosítani olvasóiban, hogy ahányszor szarni megyünk, jusson eszünkbe: Isten halhatatlan lelkünk mellé egy görényt is elrejtett bennünk, hogy el ne feledjük, hová kell visszatérnie testünknek, amit annyira kényeztetünk).
– Ma két filológus csajnak kell osztanunk az eszmét! – mondta cinkos mosollyal Dihorjuska. Azzal átvette Zordok táskáját, és már indult is a városközpont felé. Különféle színű reklámfények hasítottak át az esti homályon.
A két lány már várta őket a kocsmaasztalnál. A bemutatkozásnál jólesően vette tudomásul hősünk, hogy érkezése előtt Dihorjuska rendesen teletömte fejüket az összes létező és nem létező Zordok-legendával, így a lányoknak már nem maradt más dolga, mint a csodálkozás a mellettük helyet foglaló vékonydongájú férfiún. A legnehezebb része azonban most következett: a semmiről kellett beszélni – kora hajnalig. A két férfi összenézett, majd osztani kezdték „az eszmét”, azt hitetvén el, hogy fontos dolgokról értekeznek, a világegyetem kialakulásától a dinoszauruszok kihalásán át a történelem végéig. Az asztalnál mindenki remélt valamit a másiktól, ezért gyorsan telt az idő, egymás után ürültek a sörös, valamint unicumos poharak, a kábulat meg egyre nőtt.
– Gyertek át hozzánk! – ajánlotta hajnal felé az alacsonyabb lány, aki Bea névre hallgatott, és láthatólag Dihorjuskával rokonszenvezett. Nemsokára egy albérleti lakásban találták magukat, ahol újabb sörök fogyasztása közben Bea barátnője, Lilla kívánságára mind a négyüknek Rammstein klipeket kellett nézniük a számítógépen.
Világos volt az ég, amikor Zordok azon kapta magát, hogy kettesben maradt Lillával. Bea már ágyban volt – a falhoz fordulva könnyezett, halkan szitkozódva, mivel mellette Dihorjuska horkolt, kisvártatva azonban ő is mély álomba merült. A harcos Lilla homályos szemeit fürkészte, végighordozva tekintetét karcsú testén.
– Annyira vágyom a csókodra, de nem engedhetem meg magamnak – szabadkozott Lilla, majd felállt székéről, és végignyúlt ágyán. Zordok követte. Egy kopott takaró alatt feküdtek. Pár perc múlva a férfi már a lány elalvás utáni egyenletes légzését hallgatta. Kezei ekkor útnak indultak a takaró alatt. Simogatására Lilla ébrenlét és álom között válaszolt, ritmusos fenékmozgatással adva tudtul igen nagy tetszését, Zordok pedig csak haladt egyre beljebb és beljebb. Unicum- és sörillatot lihegett Lilla tarkójára, miközben kezei ideiglenesen elköszöntek a lány apró, formás melleitől, és belső combjai felé haladtak. A következő pillanatban a nadrágjától megszabadított, lihegőn szemébe néző lányon feküdt. Vad mozgásba kezdett, mohón falva áldozatát, aki nem tudta, vajon ébren van-e, vagy netán álmodik. Miután mindketten nyugalomra leltek, Zordok a másik ágyra pillantott. Meglepve vette tudomásul, hogy figyelme elkerülte Dihorjuskáék távozását a szobából… Néhány mély levegővétel után kézbe vette a lány alsóneműjét, majd felkelt. A fürdőszobába igyekezett, amikor a szobaajtó előtt meglátta szótlanul röhögő ifjú barátját. Győzelmes mosollyal dobta Dihorjuska kezébe a női fehérneműt.
– Megvolt? – kérdezte Dihorjuska.
Megvolt – válaszolta Zordok kiszáradt torokkal, és becsukta maga mögött a fürdőszoba ajtaját. Túl sokáig nem örülhetett a bőrére hulló forró víznek. Női sírásra lett figyelmes. Zavartan lépett ki az ajtón, ágyékán a törülközővel. Ifjú költőbarátja állt előtte sápadt arccal:
– Azonnal el kell hagynod a lakást!
A harcos értett a szóból, s noha nem tudta, mi történhetett, engedelmeskedett Dihorjuskának. Magára kapkodta ruháit, pillanatok alatt lábán volt a cipő, vállára dobta táskáját, és távozott. A kocsma felé vette útját, ahol a „nagy program” kezdődött. Kávét rendelt a jól fésült pincértől, s elégedetten nyújtotta volna ki lábait az asztal alatt, amikor hirtelen fura érzése támadt. Gyors mozdulattal emelte füléhez telefonját:
– Dihorjuska, tüstént számolj be, mi volt a baj???
– Megerőszakoltad a csajt, te idióta barom!
– ???!!!
Zordok kinyomta a telefont, és azonnal kijózanodott. – Nem lehet igaz! – gondolta, vagy ő, vagy pedig Lilla, de valamelyikük abnormális! Rohadt libája, szégyenében hazudik a barátnőjének!
– Kurvapecér, okleveles bajkeverő, páratlan pofonok prófétája – gondolt a ráaggatott díszítőjelzőkre, miközben nyugtalanul sétált a taxik között. Nem tudta, mennyi idő telt el, amikor megszólalt telefonja.
– Jó napot kívánok, Oltean őrmester vagyok. Nemi erőszak vádjával körözzük. Azonnal jelentkezzen a Mircea Eliade utca öt szám alatti rendőrőrsön! Köszönöm.
Zordok halálsápadttá vált. Soha éle-tében nem volt dolga a törvénnyel. Hitetlenkedve rázta fejét. Maga előtt látta megdöbbent apját, zokogó feleségét, majd a börtöncella apró rácsos ablakát. Félelmet érzett, amely arra kényszerítette, hogy leguggoljon az út kellős közepén. Autók dudáltak rá.
– Megbolondultál?! Menj arrébb, te őrült!
Döbbenettől kimerülten vonszolta magát a legközelebbi járdaszigetig, ahol egy villanypóznának támaszkodott, hogy el ne zuhanjon. Szíve vadul vert, erőtlenül kapkodta a levegőt. Hüvelykujját pulzusára téve próbálta csillapítani magát. Sötét gondolatok cikáztak agyában. Homályos képeket látott, s az utca hangjai sem jutottak már fülébe.
– Tégy már valamit! Védd magad! – ordította egy belső hang, de a menekülésen kívül semmi nem jutott eszébe. Újra füléhez kapta telefonját. Kétségbeesetten hívta Andrást, aki mint a helyi poéták önjelölt fejedelme, ismerős volt rendőri és alvilági körökben egyaránt.
– Nagy bajba kerültem! Segíts! Köröznek nemi erőszakért! – lihegte egy kapunak dőlve.
– Ne tégy semmit, azonnal gyere a kocsmába, ahova tegnap érkeztél!
Az asztalnál mindenféle literátorok döbbent sokasága várta, köztük Dihorjuska. Zordok erőtlenül rogyott a székre. András egy pohár vizet kért számára, s a többieket hátrébb parancsolva arcához hajolt:
– Beszélj!
– Tegnap érkeztem, és Dihorjuskával épp ennél az asztalnál ittunk két filológus lány társaságában, majd elmentünk a lakásukra…
– Tovább…
– Dihorjuska elaludt párja mellett, én pedig a másik lány mellé feküdtem…
– Tovább …
– Mindenben engedett, sőt, nyitva volt a szeme, és élvezte…
– Egészen benne voltál?
– Egészen.
– Hova engedted?
– Ö…Ö…Ö… Nem bele…
– De egészen benne voltál, nem?
– Egészen.
András a pultnál álldogáló Dihorjus-kára pillantott, majd lesütötte szemeit, kajánul elmosolyodott, körülményesen kotorászott zsebében, és Zordok orra elé dobta a hivatalos körözés szövegét tartalmazó cetlit. A poétasereg falat rengető röhögésben tört ki. Zordok felállt székéről. – Idióta baromállatok! – horkant föl, majd végső erejét összeszedve falhoz vágta a vizespoharat.

 Részlet egy készülő regényből




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében