1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Holtpont

A fagytól csengettyű-jegek
nyíltak ujjaim hegyén.
Mellédadom, nem ellened
a léptemet, mi még enyém.

Párnába oltott álmaim!
Összecsomósult tollakon
huzat feszül és szálain
át hallgatásom hullatom,

és angyalárnyú démonok
imádkoznak a lelkükért
– míg tíztől visszaszámolok –
meging ma mind, mi eltökélt.

A levegőben hóesés
torpan meg épp, s a házfalon
érvényes marad a hirdetés.
A hely talánya hűlt halom.

Utólag

Asztalomon rozsdázik a kés
és az égen alvad a felhő,
párkányon tovagörget a szél
egy áttetsző póktetemet.
Helyén van a tétova lét is,
lásd, én észre se vettem,
ehelyett lekapartam a bőrt
tenyeremről.
Összegubancolt dolgok
szúrták aznap a talpad,
megvirradt, pedig éjjel
megtorpant a szökőár.

Szerelem

Rámvirágzik a szíves elme,
külön kerül a test szerelme,
mintha egy csupor is felborulna,
s a gyolcs a víztől elborulna.
Ruháim közt egy tigris piheg,
dörmögését az őz érti meg,
s ha a mesében vad az állat,
valóságomban sír utánad.

Egy szerelmes
énekel

Térűinken dér legel,
a nap szemlél és mérlegel.
Feléd futok mezítlábon,
hasztalan: nem érlek el.
Mélységnek és magasságnak
árnya kél és fénye kel.
Hozzám termesz, fény porában –
lábujjaid érnek el.

Mellékdal

Tőled jöttödet vártam el,
magamtól most egy dalt csupán.
Délben, reméltem, itt leszel.
Hiányod megnyúlt délután.
Dalomban én szelíd leszek,
mint esti langyos házfalak.
Szívemre gyógyfüvet teszek,
ha bánatommal bántalak.
     (Ha domb mögé lement a nap,
     hozzád ment le, a domb mögött.
     Ha fára másztam, láttalak,
     s néztelek, míg a lomb törött.)

Tegnap esch
Ma edj Nemet
Waroschkaban

Wiset köpö Köfejeck
Njelötschöwön hetβashuβ Ew tschordogal
Wisbe köpö Djermekeck
Üschtökükön olwad el a Napschugar