"Könnyű Voltaire-nek, mondta Goethe..."
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 13. (531.) SZÁM — JÚLIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Hol a kezdet s hol a vég?
Demeter Zsuzsa
Tükröt tartani a démonok elé - Beszélgetés Kinde Annamária költővel, újságíróval
Kinde Annamária
Holtomiglan
Bíró Zsófia
Krónika a posztmodern utáni zivataros korokból
Murányi Sándor Olivér
Formagyakorlat, melyben Zordok nemi erőszak gyanújába keveredik
Láng Orsolya
Versei
Hajós János
(Azúr)
Karácsonyi Zsolt
Mondat a felejtés ellen
GABRIEL CHIFU
Versei
Bertha Zoltán
A Nyugattól a Kelet Népéig és Szárszóig - Németh László eszmevilágáról (befejező rész)
Fülöp Izabella
Az önértelmezés körkörössége
Szőcs István
JEGYZETEK - Az ismétlődő Bezzeg területéről
Jakab-Benke Nándor
"Már megint megnézted azt a filmet?”
Papp Attila Zsolt
Minden helyzetben idegen – TIFF 2009, Magyar Nap –
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK - ZENÉT? - "Zarándoklás Beethovenhez”
Hírek
 
Szőcs István
JEGYZETEK - Az ismétlődő Bezzeg területéről
XX. ÉVFOLYAM 2009. 13. (531.) SZÁM — JÚLIUS 10.

3. Szerepcserék
 
   „Valóban, az egész élet olyan, mint egy színdarab, csakhogy ezt egyetlen egyszer adjuk elő”.
                                               (Erasmus)

Könnyűnek látszik a szerepcsere, de az eszmények megváltoztatása mintha befolyásolhatatlan lenne, mint a radióaktivitás. A példakép pedig, lám, sokszor fellelhetetlen. És a legnehezebb felelni a kérdésre: mi okozza, hogy látszólag teljesen azonos helyzetekben olykor a pozitív, máskor a negatív példa hat? Vajon a példakép követéséhez nincs-e szükség egy olyan tényezőre is – vegytani műszóval élve: katalizátorra –, amely nem vesz részt a folyamat lezajlásában, de az nem mehet végbe nélküle? Ami lehetővé teszi, hogy éppen a pozitív példát kövessük? Vajon nem arról van szó, hogy az ember eleve inkább hajlik a rosszra, mert „bűnben fogantatott és született”? Hogy hol kezdődik „az ember”? A tűzgyújtásnál? A rajzolgatásnál, a beszédnél, az arcfestéknél? Lehet vitatkozni. Az viszont biztos, hogy „az emberi”, az igazán humán momentum kezdete – a jóra való készség! Annak ellenére, hogy korunk értékrendje ma nem ebből indul ki!
Amikor valami felderítetlen eredetű sugárzás következtében burjánzani kezdett az anti- vagy szubkultúra, amikor az utcán divatba jött a torzonborzság és a lődörgés, a színpadon meg a hentergés, a hörgés és az alaktalanság, amikor a hősszerelmes többé már nem kihúzott derékkal járt tiszta ingben vagy tunikában, sem az életben, sem a művészetben, hanem lógó vállal és tátott szájjal kérődz-ve bámult, a pedagógusok, ideológusok és művészek egyrésze összeomlott; másik része pedig fürgén dezertált és átállt az antitáborba, nagyképűen, szolgalelkűen igazolva „eszmei síkon” mindazt, ami „jövőben, kiteljesülőben” volt. Az új esztétikának ezentúl már nem a szép a tárgya! Hiszen ami ma „megy”, az rút. (Azóta pedig: „a szörnyalak s a kétes rémület”.)
Legújabb sugallat: előbb felcserélni a nemek szerepét, aztán pedig eltörölni a különbségeket. Vidéki színtársulatoknál basszus hangú, testes férfiszínészek játsszák Piroska nagymamájának és Hófehérkének a szerepét. Nagyvilági művészszínházakban Lear király, az örök apa, az örök Ádám fájdalmas szerepét színésznők alakítgatják.
De érdekes, hogy az összképet indokolatlan kihagyások (helyi ellenállás?) tarkítják. Kérődzünk egyes foglalkozások elnőiesedéséről – elférfiasodásáról kevesebb szó esik, legfennebb a prostitúció táján –, viszont micsoda kivételek is vannak! Például hatvan éve dolgozom és élek a telefonnal. Ám ebben a hosszú időszakban a számlát kizárólag minden esetben pénztárosnőnek fizettem ki, de egyetlenegyszer sem járt nálam a készüléket vagy a vezetéket javítani, ellenőrizni egyetlen női szerelő sem. Mint ahogy soha egyetlen vízvezeték-szerelőnőt vagy gázszerelőnőt sem láttam. Írtam bányavidéki riportot is, de bányásznővel utoljára Zola-regényben találkoztam. Az útjavítók, aszfaltozók közt is ritkák a nők, pedig talán Byron vagy ki jegyezte fel, hogy Albániában milyen eredményesen építik az utakat! Még vannak utcaseprőnők, viszont szemétszállítók, szemetes autóvezetők már nemigen.
(Engem például leginkább az érint, hogy nemigen vannak régi vágású férfi könyvtárosok, el is akadt a tudományos fejlődésem. Hol van már ma egy Kelemen Lajos, egy Dani János, Engel Károly, Borbáth Karcsi, Farczády bácsi, Fick Laci vagy Erdélyi elvtárs, Vígh Károly, Bustya Endre vagy Mészáros Jóska? Kiknek kérőcédula sem kellett? S könyvtárzárás után a kutatási eredményeket rendszerezni lehetett velük az Oroszlánban, a Grand Hotelben, az Ursusban vagy a Kollégium pincéjében.)
A könyvtárosnők olyan mozdulattal nyúlnak a könyvespolchoz, mintha szálka lenne az ujjuk alatt, s szemben a népkönyvtárak női alkalmazottaival, a tudományos és muzeális könyvtárak úrnői kifejezetten gyűlölik az olvasókat, 91,2%-uk meg is ölné őket, ha lehetne. Életemben csak két barátságos, kollegiális segítségnyújtásra kész könyvtárosnőre találtam, egyikre a Széchenyiben, másikra a szerbiai Péterváradon.)
(Érdekes, hogy katona- és rendőrnők szemében sohasem láttam azt az ellenséges feszültséget, mint a tudományos női káderekében. Igaz, hogy például Romániában, az egyetemi katonai kiképzőnők tiszti fizetésük mellett kozmetikai pótlékot is kaptak! Hogy manapság, a csökkentett létszámú önkéntesekből álló hadseregekben miért van szükség rájuk? Ez csak az ideológia tehetetlenségével magyarázható. Irakban kiszerepelték magukat…)
Még szerencse, hogy a rútság kultusza még nincs annyira elterjedve a nők közt, mint a férfiaknál, és a női szerep-elképzelésekhez a mutatós, érzéki külsőn kívül még hozzátartozik némi finomság, illetve: mérsékeltebb közönségesség. Mert noha biztos, hogy a divatok, így a rútság divatja is pénzügyi, azaz üzleti oldalról manipuláltak, még mindig az a kérdés, hogy miért a negatív célzatú manipulálás könnyű, és mért hatástalan az ellenkezője?
Sok rossz elmondható a divatok terjesztőiről, azonban mégis az az igazság, hogy ők csak felkapják, kifutják, kihasználják, forgalmazzák, meglovagolják és saját erkölcsi és szellemi színvonaluk szerint megtódítják vagy mérsékelik ezeket. A végső magyarázat szerintem az emberi személyiség romantikaszomjában keresendő. Férfi és nő egyaránt olyan példaképeket keres, legalábbis fiatal korukban, amelyek az ingerszegény, unalmasnak, érdektelennek ható környezettel szemben újat, szokatlant, ismeretlent, különlegeset kínálnak.
Csak idő kérdése, hogy az inga visszafele lengjen a szépség új kultusza felé: hiszen egy apácanövendék még (vagy már) ma is több sejtelmes romantikát ígér a fantáziának, mint a diszkótanyák rikácsoló sztárjai, és egy mégoly stréber tudományos kutatóban vagy aszkéta versenysportolóban is vonzóbb a szerepvállalás, mint egy szétkenődött, harmad- és negyedkézbeli utánzásokon felnőtt gitárnoknál. Nincs olyan betöltött romantikus szerep, még ha pózos is, amelyik érdekesebb ne volna, mint a slatty-matty…
A szerepcsere nem jár mindig együtt a hozzáfűződő retorika változásával, így gyakran kétszínű, álszent, vagy éppenséggel morbid kitételekkel örökítenek meg egy-egy harci eseményt. A második világháború utáni korszak katonai vagy rendőri jelentéseiben rendszeresen előfordul: „az áldozatok között nők és gyermekek is voltak”. Következőleg: ha csak férfiakat öltek volna meg, az nem lenne különösképpen elítélendő! Eredetileg arról volna szó, hogy a hagyományos hadijog értelmében, mivel nők nem szoktak fegyveres harcban résztvenni, őket, mint e részben semlegeseket, megölni sem kell. Sőt, nem is szabad. Később azonban, főleg a forradalmi felkelésektől kezdve, az orvlövészek, franktírőrök, partizánok között nők is harcoltak, s a hadijogot ehhez kellett alkalmazni. Például áldott állapotban lévő nőt nem volt szabad kivégezni, meg kellett várni a szülést. (Egy ilyen helyzet megrendítő leírása olvasható pl. Daday Lóránd Csütörtök c. regényében.)
Az erre vonatkozó szokásjogot sokszor jóval írásban való megfogalmazásuk előtt is betartották, akármilyen kényelmetlen is volt. Például Nagy Lajos király özvegyét, Erzsébetet, Kis Károly megöletése miatt a felkelők halálra ítélték, de mivel állapotos volt, csak a gyermek megszületése után végezték ki. (Aki sokak szerint később Hunyadi János néven vált ismertté.) Máskor azonban az írott formulákat sem vették komolyan. Például a kuruc korban, egy-egy német katona „láb alól való eltétele” miatt, Rabutin császári tábornok parancsára egész faluk lakosságát lemészárolták Erdélyben. (Lásd Wesselényi Istvánnál.) Nem sokkal később, amikor III. Károly alatt az új gyulafehérvári várat építették, kitelepítették a magyar lakosságot Enyedre meg Kolozsvárra. Ám vagy ötven ház lakói nem akartak távozni, ezeket ágyútűzzel söpörték el, és természetesen „az áldozatok között nők és gyermekek is voltak”. (Erről persze a történetírás szemérmesen hallgat, mint Gyulafehérvár magyar lakosságának 450 évvel azelőtti kiirtásáról is, a szebeniek és vízaknaiak által.)
Ha a szerepek és a hozzájuk fűződő szólamok nincsenek összhangban, az egész társadalom erkölcsét és igazságérzetét elviheti az ördög.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében