Apa valahogy kocsit
vásárolt magának; régi ezerszázas rönót;
és elneveztük Sárikának. A kocsi apa
krémszínű, benzinszagú szerelme.
Hátul az ember úgy érzi magát, mintha
tengeribeteg lenne; és keresi a vad vizet,
de nincs. Az van, hogy apa sportosan
vezet és erre roppant büszke.
Majdnem mindenkit
megelőzünk. Lobog a kipufogó füstje.
Bent apa cigarettafüstje száll. Rosszullét
környékez, mint óriás, hulló tollú madár.
Anya különböző
piros, fehér vagy sárga pirulákat
tesz a reggeli mellé, hogy ne köhögjek,
ne fájjon a fejem, a májam, de én ezekben
cseppet sem hiszek, ha fáj, akkor biztosan
valamit hibáztam,
azt pedig ilyen-olyan pirulákkal
senki sem hozza helyre. Inkább szemétbe
dobnám őket, de az anyával szemben
csúnya lenne, úgyhogy nagyokat
nyelek és remélem,
nem köhögök és a fejem se fáj,
de úgy szeretném elmondani, hogy
gyógyszert csak akkor adjon,
ha nagyon muszáj.
Amikor mama meghalt,
szépen sütött a nap a monostori
temetőben és a húgommal azon
versenyeztünk: ki ér a domb
aljába hamarabb.
A ravatalozóban csukott
koporsó állt, mert anyu nem akarta,
hogy szegény mamát koporsóban
lássuk. Pirulákat is hiába szedett,
nem volt már hatásuk.
Az utolsó előtti napon láttam;
a szeme nyitva volt, de ő nem
látott engem. Ijedt volt, sápadt,
és nagyon sovány, és nem tudtam:
most mit kellene tennem.
Mi állandóan költözünk,
a téren soha nincs egy igazi barátom;
de iskolába is mindig más helyre járok,
úgyhogy normális padtársat csak év vége
fele találok, mikor már nyakunkon
a nagyvakáció.
Nem értem, ez a sok helyváltoztatás
mire jó. Hideg, sötét, túl kicsi a lakás;
csomagolunk, van lista és megyünk,
teljes a káosz, a felfordulás.
Legjobb, ha olvasok. Én vagyok gergő,
old setterhend, robinzon vagy kozett,
és apa ideges, mert sosem érti meg:
hogyan lehet már megint ugyanazt
olvasni, százhuszadszor.
Ő akkor boldog, mikor költözünk,
én pedig mikor ugyanabban
a történetben mászkálhatok, akkor.
Úgy határoztam:
sosem megyek férjhez.
Szerintem mindenki csak hazudik
és eltitkolja, amit tényleg érez.
A lényeg az, hogy megpróbáljon
csendben, békében létezni az ember.
Nem értem, minek kell annyit ígérni,
sokkal többre mennének egy csepp
türelemmel.
Inkább maradok egyedül,
nem ordítok, nem leszek ideges.
Csak elég szomorú, mikor az
egész házban a szuszogásomon
kívül nincs semmi nesz.
