Sansz
Minek ragozni így az életet?
Rozsdás edényben áll meg az idő,
(Szívembe valaki virágot ültetett,
Könnyével öntözi, várja, míg kinő.)
Menekülnék, de tényleg nincs mitől,
Kimerült harc egy üres várromért,
Szentjánosbogár fénye az erőm,
Széttép a szél, csak hajtok pár lomért.
Az örök estre örök éj jön el,
Szemközt a földre sárga nap zuhan.
Most maradnék, de tényleg menni kell,
Térkép a kéz, s a szürke vér: higany.
Xanax
Hasíts belőlem súlyos vitorlákat,
Legyen, mi hajódat előre tépi,
Az vagyok, ki a mattot visszalépi,
Lágy ívű penge, hűs tavasz.
Halálodat majd felfestem egy kőre,
Halálodat majd más is újrahalja,
Jobb keze lant, és izzó kés a balja,
Isten ma szomjas, véred könnyű bor.
Szemhéj vagyok az ördög bal szemére,
Mert ő sosem alszik (csak ha akarom),
Jobb kezem lant, és kés a bal karom,
Ágyő, világ, ha zenélni kezdek.
Hát elfér
Hát elfér ablakunkban,
Mi nem fér el szemedben,
lábtörlőnyi tenger,
színes porszemhalak,
te csak ülj nyugodtan
itt a dögmelegben,
míg összetolom kissé
a díszletfalat.
Hát elfér ablakunkban,
hát, ugye mégis,
jobb ma egy túzok,
mint holnap hét halál,
összegöngyölítve
hát itt van az ég is,
megremeg az isten,
faszeszt inhalál.
Hát elfér, igen, el hát,
most mélyebbre kell mennem,
hol sunyi kis árnyak
isznak meleg lóvért,
kilincshez kötözöm
ezt az érzést bennem,
hátrafeszülök,
és behívom a hóhért.
Faképlet
minden előzmény nélkül hagylak el
lovak jönnek ott, vagy az alkony?
hidegzuhany és meleg vér
hánynom kéne, de visszatartom
átúszni csendben parttól mentőövig
ne csinálj magadról faragott képletet
minden elalvás egy kis halál
reggel csőrében hoz vissza egy madár
tubusból adagolok egynapi életet
csont vagyok a húsmagadban
leheletfinom óralánc, melyen
időd árbóctalan hajója függ
egy törpe papagáj a kapitányi hídon
északnak fordul és szalutál
láthatatlan lényegi (el)vonatkoztatások
de szép halottak leszünk!
Helyzetkép
Leheletfinom, zsilettpenge-vékony,
hímzett zsebkendőnyi minimáltavasz,
átlátszó szirmú láthatatlan virág
egy kivágatlan gomblyukban,
egy meg nem varrt kabáton,
amit egy meg nem született, s így nem-személy
hanyagul nem gombol be,
nem-gombokkal...
na, így érzem most magam.
Cseréptavasz
Szalagon kitolt estfénymásolat
hiperkábulat az ágyon
lábnyomnyi stabil pontra vágyom
falnyi acél képkeretre
mi összetartja széthulló világom
ma nem röpítesz – szemét angyal
megoperál a vágy – ma élek
egy rész test, és két rész lélek
kiáltanék, de mi haszna?
rajzolt felhők és műhalál
szeretkező szobrok az ágyon
(nézek a bronzgyepen az égviaszra)
egy vázában élünk: cseréptavasz
kicsit máshol vagyok: még mélyen
fejreállítom a világot
és kizuhanok a kéményen
