[meglesz-e valaha is]
meglesz-e valaha is, vagy csak meddő-
hányók lejtőin integet
az értelmetlen, tarka gyom, s a papír-
arcok között végül
nem ezt az embert akartam,
de a mélyülő kékbe talán mégis
csak azt a néhány katicabogárnyi
álmot kellene kijuttatni ahonnan
monstrumok figyelik ingaszerű életünk
az émelygésig.
[átjuthat-e bármi is]
átjuthat-e bármi is addig a tisztaságig
ha már az ólommag
lassan áthatol,
kigombásodik a szövetek között,
és még csak ezután,
a kataklizma előtti csendben
készülnek földbe csapódni a szervek
kocsonyás meteorjai: bennük szerelmek
felgyűlt zamata
és hihetetlen,
agyba visszazuhanó álmok.
[az a bennünk vagy velünk]
az a bennünk vagy velünk guggoló
már betűzi a szervek
furcsa algoritmusát, s a délutánban
hirtelen darazsakká robban az arc
és elfordulnak a lények, mert
ki láthatná zsákként
föld felé dőlni az egyszeműt,
vagy firtatná
a lomhán mozduló hús
trajektóriáit?
[birtokolni a felejtés]
birtokolni a felejtés tudását, az eltűnés
groteszk mutatványait, ahogy
a tagokból a mélykék elszivárog
és csak sötétlik, sötétlik létünk árnyéka
az elhagyott kavicsokon,
oktalan állatszemek gödrein.
a misztérium ritkuló
magányában guggolni aztán konokul:
maradni vagy eltűnni
de mindenáron.
[status nascendi]
felhők
és lassulás a mozdulatlanságig:
csend
lüktet az implózió előtti térben,
és egy akarat hőhullámai,
míg a sötétedő kép előtt
egy szem – tiszta és állati –
telik fel a csordulásig, ahogy elveti
a menekülés lehetséges
útvonalait –
Triptichon, haldokló fölé
A.P. emlékére
fekete arcot ad,
hogy az elefántfűben vesztegelj,
belülről figyelni fog valami
bizarr, kívülről
milyen lehet a nyár,
felelj, vonul-e a levegő tömbje
foglyaival –
hát mi vár a kvaggák-
szaggatta köd mögött:
egy nádas rajza?
halak? zsivaj? hol jár
ki kék lánynak öltözött?
***
a part alatt, a part fölött
isten kék lánynak öltözött,
a part fölött, a part alatt
isten szemében vak halak,
a part fölötti meredélyen
isten piroslik mint a szégyen,
a part alatti kéken ringó
homályban isten tarka kígyó.
***
hadd találgassuk honnan
kezdődik az ég,
a szárnyaknál nehezebb anyag,
ha a fény
a roppant szűrőkön mégis átszivárog,
minden, ami lesz még sötét,
minden, ami voltál
idegeinkbe akadva vesztegel gyengülő szálon:
hanyatt esve az irreális
fényben elmúlni
készülsz –
