"Csak a megnyugtató válaszok késlekednek."
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 14. (532.) SZÁM — JÚLIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
ESTERHÁZY PÉTER
Közép-Európa mint seb, homály, hiba, esély és reménytelenség
Nicolae Manolescu
Esterházy Péter laudációja
Karácsonyi Zsolt
A játék eleganciája - Beszélgetés Csehy Zoltán költővel, műfordítóval
László Noémi
Versei
Bíró Zsófia
Krónika a posztmodern utáni zivataros korokból (2.)
Varga László
Versei
Király Farkas
Józsika, a pénz meg az időhurok
Balázs K. Attila
Versei
Szőcs István
Könyvjelző - „A tiszta magyar nyelv kincseinek megőrzése és tanítása”
VÉGH BALÁZS BÉLA
Regénymonológ gyermekhangra
Ady András
Versei
Bogdán László
Versei
Varga Anikó
POSzT
Jancsó Miklós
Tréfa
Ungvári László Zsolt
Fejthetetlen írás
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK - ZENÉT? - Sok(k)féle módon hallgatunk Bachot?
Augusztusi évfordulók
 
Jancsó Miklós
Tréfa
XX. ÉVFOLYAM 2009. 14. (532.) SZÁM — JÚLIUS 25.

Szereplők:
Egyik
Másik


Egyik: Szervusz, jó, hogy látlak. Képzeld, ez a mi Tóni barátunk újra kitalált egy tréfát.
Másik: Mit csinált megint?
Egyik: Mit csinált? A vén szamár, nyugdíj előtt elterjesztette magáról, hogy infarktusa volt...
Másik (félbeszakítja): Tavaly jobb heccet talált ki. Ne szólj közbe, úgyis elmesélem. Én is szeretek beszélni. Volt Tóninak egy öreg táncosnő ismerőse, akinek révén bejárása volt az opera balettkarához. Ténfergett a lányok körül, sóhajtozott nagyokat, el-elsütött néhány ócska bókot, de hát senki nem törődött a megöregedett trubadúrral. Töprengett Tóni, mivel is nyerhetné meg egy-egy lány szívét és egyebét. Egyik nap gondolt nagyot, félrehívta külön a legszemérmesebb lányt, és a fülébe súgta párás szemekkel:
– Képzeld, impotens vagyok már két éve, de ha rádnézek, úgy érzem magam, mintha egy marék Viagrát nyeltem volna le. Legalább a vacsorameghívásomat fogadd el, hogy csodálhassalak.
Megsajnálta a naiv lány Tónit, ha már ilyen állapotba került miatta, jól is esett neki, hogy bájai ilyen hatással vannak egy impotensre, és igent rebegett a vacsorameghívásnak. Aztán Tóni két nap múlva ugyanezt a hülye mesét beadta egy másik lánynak, az is vacsorázott Tónival, hadd legyen még egyszer férfi a Tóni. Barátunk  az egész balettkart boldoggá vacsoráztatta volna, ha közben a lányok nem  dicsekednek el egymásnak, hogy férfit csináltak újra Tóniból. Kiderült a turpisság, Tóni napokig nem mert kimenni az utcára, úgy félt a lányok bosszújától. Érthető: a hölgykoszorú megesküdött, hogy elverik Tónit és lecsavarják neki a....   
Egyik: Nem rossz. De hagyd, kérlek, hogy folytassam Tóni legújabb tréfáját. Vagyis, mint említettem, elterjesztette magáról az infarktust. Felhívta a külföldi barátait  és külföldi rokonait, hogy ő meg fog halni, mert neki a szíve leállt, de aztán az orvosok beindították villannyal, felírtak egy negyed kiló gyógyszert, de nem adtak neki még egy fél, éves garanciát sem  a recept mellé.
Másik: Mire a külföldi rokonok?...
Egyik: Meghívták a Tónit magukhoz. Búcsúzni. Te, azt hiszem, az is volt a Tóni terve: ismerte a rokonait, tudta, hogy szeretik őt, de lusták, a sarokig sem mennének el sem Tóniért, sem egymásért. De közben otthon, fotelben, nagyot tudnak sajnálni másokon és egymáson, a határontúliakról és egyáltalán. Na szóval, Tóni három hétig járta a magyarországi rokonait, ott etették, itatták, sajnálták, feketébe is öltöztek néhányan a kedvéért. Ajándékot nem adtak neki ezúttal, mert minek, ha úgyis meghal. Az egyik rokon, képzeld, egy koszorúval kedveskedett Tóninak: – Vidd haza, majd elhasználod, ha eljön az ideje – mondta a rokon könnyezve.
– Nem hervad el a virág? – érdeklődött Tóni.
– Nem, mert műanyagból  van – nyugtatta meg a rokon.
Másik: Nohát, ez a Tóni...
Egyik: Soha olyan jól nem élt a Tóni, mint ezen a gyászkörúton. Egy távoli rokonlány szerelmét is felajánlotta neki, ha megígéri, nem hal meg rajta, mert akkor ez erkölcsileg kompromittálná, és a vőlegénye nem venné feleségül. Tóni nem merte megígérni ezt, úgyhogy inkább sírtak egy sort tisztességesen.
Másik: Mi lett a vége a Tóni tréfájának?
Egyik: Furcsa vége lett, de még nem tartunk ott. A rokonok gyászolták Tónit, egyik külföldi unokatestvére megírta a családtagok nevében a gyászbeszédet (minek menjenek majd a temetésre, ha egyszer Tóni körbejárta őket?). Tóni olvasta fel, olyan szép volt a szöveg, hogy többször is belezokogott a mondatokba. Igaz, a rokonok is sírtak.
Másik: Hát... elég hülye helyzet.
Egyik: De most jön a poén. Tóni hazajött kövéren, elégedetten, felvette az ajándék fekete ruhát, amit a temetésére kapott... Na, és mit csinált?
Másik: Fogalmam sincs.
Egyik: Úgysem találod el. De azért próbálkozz.
Másik: Megnősült?
Egyik:  Hogy jön ide a házasság?
Másik: A férfiak, ha már semmi értelmeset nem tudnak magukkal kezdeni, megnősülnek.
Egyik: Tovább. Hideg. Találgass.
Másik: Feladom. Nem tudom.
Egyik: Tehát Tóni hazament, felöltözött a szép ünneplő ruhájába, a hasára tette a koszorút és...
Másik: És?
Egyik: Infarktust kapott és meghalt. Holnap temetik. Jó, mi?
Másik: Nahát, ez hülye poén. Én jobbat vártam tőled.
Egyik: Ez nem az én poénom, ez  Tóni tréfájának a csattanója.
Másik: Hiába, Tónira ez is jellemző volt mindig: jól indított egy viccet, aztán menet közben elszúrta... Ezt a tréfáját  is lelőtte egy infarktussal.
Egyik: Kár. Pedig az alapötlet remek volt. Mindegy, na. Találkozunk a temetésen. Szervusz.
Másik: Szervusz. (jobbra-balra el)




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében