"fúgák múlnak el, fönt dögkeselyű visít"
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 16. (534.) SZÁM — AUGUSZTUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
A Borges nevű képzelt lény
Ferenczes István
Dzsungel áriák - ESTEBAN ZAZPI DE VASCOS Y AITZGORRI VERSEIBŐL
Szőcs István
JEGYZETEK
Bíró Zsófia
Krónika a posztmodern utáni zivataros korokból (befejező rész)
Dobai Bálint
Versei
Karácsonyi Zsolt
Tükör által, hagyományosan
Tóth Mária
Napok, éjek, hetek, évszakok - Napló
Petrik Emese
„Marasztaló Aranykor” – a női nemesség
Simoncsics Péter
Teátrista teátrum nélkül, avagy Csokonai „fekete komédiája”
Márton Ágota
Gyerekperspektíva, avagy „lentről a világ”
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK A ZENÉT? - Ráhallani a zenére
Szeptemberi évfordulók
 
Dobai Bálint
Versei
XX. ÉVFOLYAM 2009. 16. (534.) SZÁM — AUGUSZTUS 25.

A remény válaszol

Mit kínlódtam értünk,
    s bennünk magamért!
Ennyi csapást mért tűrt,
    aki maga mért?
Megtettem én mindent,
    többet is talán,
ki cseszte el itt lent,
    sorsod asztalán?
Netalán a túl dögösre
    festő hormonok?
Vagy a vágy, mit éjjel össze
    benned horkolok?
Engem ne okolj már,
    adtam szárnyakat,
minden más koholmány,
    vádold hát magad.

Vittelek én kertbe,
    virágok közé,
hogy fejedbe verd be:
    minden a közé,
minden sor, mit írtál,
    minden gondolat,
mint a szépre nyírt táj.
    Tedd a dolgodat.
Nem hagyhatlak most magadra,
    kész vagy, kisfiam,
benned bújik száz alakba
    a nincs, ami van.
Sírd szemed vörösre,
    fogyaszd le magad,
s dobd be a közösbe,
    ami megmarad.


csukd be szépen

felnőni és azzá válni
akiből már nem lesz bármi
belátni hogy csak egy vagyok
csecsemő aki csak gagyog
ki éhes és mind a mellet
kéri szívja mindamellett
megalszik a tej a számban
első személy egyes számban
alázlak lírai énem
ne csüngj már hamis szirénen
lépj túl ennyi volt a szcéna
távolban fehér sziréna
mentő ötletem mi támad
csukd be szépen fáradt számat


A férfi sírja

Hol van az öl s a szoknya,
melybe a férfiember,
sírni, szegény, ki nem mer,
arcát fúrja zokogva?
Nincs olyan öl, se szoknya.

Hol van az öl s a szoknya,
emberi, földi szentély,
hely, mit a híve nem fél,
nincs gyónás a sarokba’?
Nincs olyan öl, se szoknya.

Ahol az öl s a szoknya,
ott van a cél s a mérték:
kétségből az egészség.
Melyből e tény ne ragyogna,
nincs olyan öl, se szoknya.
Az égig érő
paszuly meséje

Már csak a föld van alattam,
mindenem ott van az égben.
Kaptam, bár sose kértem,
múltam nőtt a magasban.

Gazdagság ez a semmi,
senki se tudja, miért lett.
Éltem, mint aki élhet,
mint aki tudja, mi mennyi.

S ezt a sokévnyi folyondárt
mászom a sebhelyes égig,
honnan a jót leremélik.
Végül, majd ha lejönnék,
hullna a monstrum utánam,
s fényem a baltacsapásban.


Minden senkinek

A szemredő-mozit már nézze más.
Mellettem hosszú combok és karok,
deréknyi rések, vállak és nyakak,
fehérnép barnul, nem tudom, kinek.

Talán ha egyszer én is nagy leszek,
hasamon kocka, tárcámban köteg,
csipetnyi hírnév, tisztes munkabér,
majd rájövök. Hogy minden senkinek.


Kondenzcsíkok

A szorongás felhőtengerét átszakítva
istenarcú csillagképek elé hajít
valami valószerűtlen vasmadár.

Precízen kifejlesztett kerozin karcol
párhuzamos kondenzcsíkokat
a búrának hitt végtelenbe,
a végtelennek nevezett búrába.

Ezen a tünékeny égi sínpáron
közlekedik majd a képzelet
logisztikailag fontos tehervonata,
hogy nehézfogású szállítmányát
nekem kelljen itt lepapírozni.


Néha kérj, ha

Légy, szúnyog ne járja ágyadat,
paplanod borítson el a csenddel,
s majd a langyos, őszelői reggel
lágy szavával újra útra rendel.

Menj, fiam, maradni nem szabad,
bármi kéne, tudd, kezedbe adtam,
szólj, és új világ terem szavadra,
s néha kérj, ha nem hiszel magadban.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében