"fúgák múlnak el, fönt dögkeselyű visít"
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 16. (534.) SZÁM — AUGUSZTUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
A Borges nevű képzelt lény
Ferenczes István
Dzsungel áriák - ESTEBAN ZAZPI DE VASCOS Y AITZGORRI VERSEIBŐL
Szőcs István
JEGYZETEK
Bíró Zsófia
Krónika a posztmodern utáni zivataros korokból (befejező rész)
Dobai Bálint
Versei
Karácsonyi Zsolt
Tükör által, hagyományosan
Tóth Mária
Napok, éjek, hetek, évszakok - Napló
Petrik Emese
„Marasztaló Aranykor” – a női nemesség
Simoncsics Péter
Teátrista teátrum nélkül, avagy Csokonai „fekete komédiája”
Márton Ágota
Gyerekperspektíva, avagy „lentről a világ”
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK A ZENÉT? - Ráhallani a zenére
Szeptemberi évfordulók
 
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK A ZENÉT? - Ráhallani a zenére
XX. ÉVFOLYAM 2009. 16. (534.) SZÁM — AUGUSZTUS 25.

Nemrégiben egy modern vonósnégyes partitúráját elemeztem masterszakos diákjaimmal. Főleg a kottaképről esett szó. Éreztem, hogy nem nagyon tudják hova tenni képzeletükben a látványt és a vele párhuzamos felcsendülő muzsikát. Gondoltam egyet és rávittem a zenére egy rögtönzött képsort, ügyelve arra, hogy minél szemléletesebb, érzékletesebb módon közelítsem meg fantáziámmal a hangzásfolyamatot. Három csoport diák lévén még kétszer kellett „poétikus” rögtönzésbe fognom. Voltak, akik valamilyen okból két rögtönzésemet is meghallgatták és még csak nem is csodálkoztak az eltéréseken, a fantázia szülte képsorok feltűnő váltásán. Nem csodálkoztak, hiszen ők is ráhallottak még más cselekménysort is velem párhuzamosan vagy éppen valami ellentétes, mind az én, mind a zene kínálta képi világhoz viszonyítva. Én is, ők is tudatában voltunk, hogy a zenében ez nemcsak lehetséges, de megszokott jelenség. Ez a csodálatos a zenében: milliónyi változatot kínál a fantázia számára. Minden ember, minden kor másképpen hall rá ugyanazokra a remekművekre. A zene is, a fantáziánk is kimeríthetetlen. Ebből a FANTÁZIÁBÓL születnek meg az olyan címek, mint a Sors-szimfónia, a Holdvilág-szonáta és a többi hasonló utólagos címadás, amely egyben zenei programot is sugall a hallgatáshoz, elindítja a képzeletünket, és ezzel megsokszorozza élményünket. Gyakran maguk a zeneszerzők sietnek a címadással, „megsúgják”, hogy mit is (kell!) hallanunk. Ilyen szép, költői cím az Este a székelyeknél. A megszólaló zene aurája nélkül majdhogynem banális is lehetne a sugallt képsor, de zenehallgatás közben szinte kozmikus jelentőségűvé nő. Emlékszem, hogy egy külföldi zongoraművész milyen vehemensen tiltakozott az Allegro barbaro címadás kapcsán. Váltig azt próbálta elhinteni, hogy ez csak véletlen gesztus a szerző részéről, csak amolyan odavetett, kissé ironikus gesztus a közönség felé. Máig sem értem, hogy mi indította a zongoristát a cím és a mű összefüggésének megkérdőjelezésére.
A ráhallás nagymesterei a romantikusok. Mind közülük talán Wagner a legpoétikusabb és a legmerészebb. Beethoven Kilncedikjének programjához Goethetől választ verssorokat. Az első tételhez (melyet szintén Goethetől vett idézettel vezet be: „Nélkülöznöd kell! Nélkülözz!”) ilyen költői hangulat-képsort idéz: „Iszonnyal ébredek hajnal felé, / Keserves könnyel, hogy köszöntsem / Az új napot, mely nem töltendi bé / Egy vágyamat, de egyetlent sem…” A második tételről így ír: „… új világba lépünk, kábító zűrzavar visz magával bennünket, mintha kétségbeesésünkben egy új, ismeretlen boldogság felé rohannánk örökös erőfeszítésekkel…” A harmadik tételt pedig így jellemzi: „Mintha a rég elveszett legtisztább boldogságra való emlékezés támadna föl bennünk.” „Halkan” tenném hozzá, hogy magam is, meg még sokan mások is nem ezt hallják rá a Kilencedikre. Az első tételre talán jobban illenék: „Ember küzdj, és bízva bízzál”.
Wagner saját műveiről (legnépszerűbb nyitányairól) is ír ráhallott program-magyarázatot. A Tannhäuser nyitánya c. fejezet elején olvashatjuk: „A zenekar kezdetben csak a zarándokok énekét játssza, a dal közeledik, majd hatalmas áradattá dagad, végül eltávolodik.
Estszürkület: az ének utolsó hangjai elhalnak a meszszeségben. Mikor leszáll az éjszaka, varázslatos jelenségek észlelhetők: rózsásan derengő illat szálldogál, kéjesen ujjongó hangok hatolnak fülünkhöz, egy ijesztően buja tánc kusza mozdulatait vesszük észre. (…) Mintegy varázsszóra tárul ím fel ragyogó teljességében a Vénuszhegy minden csodája, vad ujjongással, és szilaj, kéjes kiáltások hangzanak minden oldalról (…) buján panaszos susogás reszket a levegőben (…) mint a szerelmi örömök áldatlan érzéki sóhaja.” Mi ez, ha nem valódi impresszionizmus? Sokkal hamarább, mintsem ismerné a zenetörténet a nagy és csodás RÁHALLÁS-robbanást a „halott levelek”, „az esti légben szálló hangok és parfümök”, „a léptek a havon”, „ a La terasse des audiences du clair de lune” (azt hiszem, ez utóbbit nem is kell lefordítanunk, mindenki érti!) zenébe álmodott világát. Hallgassuk a zenét nyitott képzelettel.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében