a málnarózsa
a málnarózsát
mely összefonódott egykoron
a városi csöndes lombbal
elpusztítottad
gyöngye még hasonlít fehér aranyra
új behatárolás újabb betűjelek
sóban a kert és sóban a hold
nem fekszünk már egymás
kitalált teste mellett
a konok látomás is csak arra jó
feloldódom az emlékekben
mint kigyulladt málnarózsa
te leveted asszonyos
illatú selyemruhád
izzón
visszafogadnál
vörösen habzó metaforát
recsegő tüdőd rózsaszagába
bár én
mint máztalan agyagrács
csak minduntalan
ellen-ellenkezem
Iraq
A holdfény letapogatja a sraprellt,
az antik tárgyakat, a bio zacskót,
az elhasznált óvszereket,
az ünneplő valószínűtlent...
Lövöldözések a napban
(üvölt a megafon is),
a fegyverek, mint férfiszervek,
kopaszon dörregnek –
mintha a múltban.
Háborog a hatáshatatlan.
Sápadt polipok nyitják ránk a zsilipeket.
(a magyar nyelvet...)
a magyar nyelvet lelőtték
egy sarki üzlet kirablásakor
jelentik többen is
Joyce rajongók
merénylők
imádandó lelkükben a verőfény
szemükben a dollár
a keletiek költeményei kiállóan
primitív kihatásúak
gyakran perverzek s betegesek – mondják
a poszt-szovjet versvilág hisztériás
folyton okoskodó
dohos kötegnél többet nem termelt
visszakanyarítok életemből
egy tisztátlan szobát
mosatlan teraszán didergek
homálytalan mégis kioldhatatlan
a titok melyet ennél is jobban kedvelek
nem akarok remélni egy bálnapillanatot...
tépj ki minden írásjelet a szemöldöködből
hogy ne essék tévedés –
a néma nyelv mi hozzám szól
visszaszalad a hieroglifákig
Gumiljov disznóvadászaton tízmillió román képviselővel
„Nézzétek mind, a szőrzetem hogy áll föl”
Nyikolaj Gumiljov
a politikum épp úgy megrészegült
a vers szagától
akárcsak én a hipermarketektől
kéne egy pohár szesz
lassan már 20 éve
ostoba belső arccal állok
egy képzeletbeli kertben
kezemben ezüst csörgő
s mégsem vagyok kígyó
szerintem ha nem szorítaná puhán
csecsszopó orromat
magához a hülyeség
síkos-mohos kő lehetnék
ellebbennék egy vaskakas
rozsda-szárnya mellett
az égbe
mindörökre
yeah!
minden
kiszopnám a saját mellkasomból is
ezt a sort ha tudnám
(............................................)
“imádlak Loum s velem együtt
minden imád” (Apollinaire)
látkép a világban
szeretkezéssel
néha A nővel...
az idő sovány segge alatt törhetetlenül
fékútjában a fuck you-s generációnak
újrakonstruálva mostmár az egyedüli
lehető jel:
a legszebben gyulladó lékseb
fekete köröttem minden szélütötte őrvár
néha egy-egy megadásban megkapaszkodó
kövéren elterülő csípő, mint a fény
bennük visszhangtalan lüktetés
míg mellemben kullogó állatkert-esték
testemben silány gepárdmozdulat
és még más is van itt
sok orgazda, lopás
Jimmy Hendrix, ropogós hajlamok
s szabadság...
előre-hátra
sikongó odafigyelés
minden, amiért jogom volna istennek lenni
meg más, amiért egyáltalán nem volna jogom
Ó
a közöny vert az éjszakába szegecset
szárnyas szirének mind majmok a láthatáron
múlandó nyúlványai az időnek...
lásd minden zavaromban
újra kicsomagollak...
légy te örök isteni kínok bölcsőjén a tisztaság
visszatérő magömlés új hímek hasán
(Ikarosz ha vagyok
nyeregbe fogom a halált
seggem alatt
hatalmasat dobbant a paripa...)
légy harapós kutya
istenibb Heraklésznál
légy kárhozat károk között
roskadó ellenfelem
légy te szelek templomosa
fosos öregasszony
