Alig virradt meg, mikor a társasházak ölelte parkosított kertben felhangzott az első rigófütty. Először csak halkan, valahonnan az egyik ház vörösen csillogó cserepei felől. Rövid, hangulatjelző fütty volt, semmi több. Jelzés, valami elindult.
Egészen izgató, szürkésbarna tollai vannak, gondolta a rigó odaföntről, miközben csőrével kihalászott egy fuldokló legyet az ereszcsatornából. Egészen izgató, s közben látta, amikor a földszinti lakásban, ott szemközt, egy nő elhúzza a függönyt. Ismét korán kelt, állapította meg, majd szinte zuhanva leereszkedett a parkosított udvar középső dombjára.
Hátha eljön, hátha megtalál, gondolta a feketerigó, s csőrével megigazította kissé kócos tollazatát. Ez az átkozott toll, füttyögte morcosan maga elé, s el rendezte az egyik ismételten felkunkorodó szárnytollát. Látta még, amikor a földszinti lakás lakója elővette a flaskát az ablak mellett álló lenyílóból. Élénken élt még emlékezetében a pillanat, mikor egyik délelőtt a nő megdobta a papucsával. Ott tollászkodott az erkélyen, aztán egyszer csak kinyílt az ablak, és suhogva elindult felé az a több helyen is rojtos lábbeli. A rigó oldalra nézett. Abban a bokorban hever, gondolta gúnyosan, ott ahová esett. És jóleső melegséggel töltötte el a tény, hogy a rá vadászó loboncos fiút viszont eltalálta a rojtos papucs párja. Az éppen becélozta csúzlijával, mikor a földszinti lakó rekedt ordítozás közepette, áthajolva az erkély korlátján, szinte elvesztve törékeny egyensúlyát, egy tőle szokatlan, pontos dobással – a papucs párjával – fejbe rittyentette az önjelölt vadászt.
Az óvatlan giliszta kétségbeesett tekergéssel próbált visszaiszkolni a repedésbe, de a következő pillanatban már el is tűnt a feketerigó sárga csőrében. Hátha eljön, füttyülte hangosan, és felröpült a bodzafa tetejére.
Ekkor a második emeleten is megébredt valaki. Kinyitották az ablakot. Amúgy csend volt. Az előbbi résből újabb giliszta kukkantott ki, de aztán hamar meggondolta magát, és visszahúzódott. Az elvirágzott bodzafa tetejéről a feketerigó kettőt füttyentett, és villámgyorsan felcikázott az ereszre. Innen egészen jól látta, amint a földszinti lakó meghúzza a flaskát, amint a második emeleten a férfi letolja az alsónadrágját, amint a harmadik emeleti lakásban, ott, a sarokban elhelyezett ágyon egy nő a másik oldalára fordul. Vajon mikor fog jönni, tette fel újra a kérdést, és ismét visszatolta csőrével az elékunkorodó tollat. Már jöhetne, füttyögte maga elé türelmetlenül, aztán ismét zuhanva, szárnyait behúzva, visszasüvített az előbbi réshez.
Egészen izgató, szürkésbarna tollai vannak, gondolta immár odalentről, miközben a másodszor már óvatlan gilisztát lenyelte. Tele volt. Alig virradt meg, s már két giliszta is a begyében volt. Lenne, mit enni, jutna neki is, morfondírozott, éppen akkor, mikor a földszinti lakó kilépett az erkélyre. Odanézett, s látta, amint az kissé rosszallóan hallgatja az újra és újra felhangzó füttyöt. Tudom, hogy utálsz, fütyülte hangosan, kétszer egymás után, majd egyetlen lendülettel felhúzott a megszokott helyére. A nő lassan, szinte már lassítva követte tekintetével, majd leült a nedvességtől kornyadozó székre, s elbóbiskolt. Eleinte csak bámult maga elé, majd mintha egész éjszaka nem aludt volna, szeme lekoppant, szemhéjai ránehezedtek a külvilágra, és elaludt. Ma sem jön már, gondolta a feketerigó odaföntről, s mikor a loboncos, hátán egy táskával átvágott az udvaron a kapu felé, elrugaszkodott, és elröpült a folyó felé.
