excelláltam
excelláltam bánatból
árnyékom magam alá
gyűrtem nehogy beárnyékoljon
meggátoljon valamiben
az én valóságom
más valóságokkal
összhangban nincsen
össze se jön semmi
magamat emésztem
nem az időmet
és bűzlök rettenetesen
tán csak nem a saját
holttestemet cipelem
ülök az éj korlátján
füvek tócsájába
lógatom a lábam
áthúzva
jól kezdődik
ez a nap
gyötrő fejfájásom
teljesen megszűnt
ablakomra hajló
ágon vadgalamb
búg egymaga tavaly
elpusztult társát
élete végéig siratja
mint én a meg se
született fiamat
hogy ez jutott eszembe
beborítanak sötét fellegek
teljesen magamba zuhanok
és hogy jól kezdődik a nap
ez az egész áthúzva
nem mutatja
húzom
nyúzom időmet
rágógumit
szájából gyermek
telnek a percek
közepesre sikeredtem
babérlevélen sosem ültem
aki egész nap zabálja
szégyen imitálom
a végem semmi sem
stimmel arcom
nem mutatja a délutáni
futballmeccset
időjárást híreket
nem mutat tavaszt
nyarat nyirkos pincebűzbe
vetett tükörablak
mintha csak egy
ülünk mintha csak
egy asztalnál
ülünk a fagyban
köztünk beláthatatlan
hómező telepatikusan
megéreztem ami most
bekövetkezett mint egy
űrből küldött telegramm
mely húsz év múlva
ér ide sejtettem
sejtetted tükrözték
százféle események
mire számítottál
mire számítottam
mi jöhet közbe
mi magunk csapkodtuk
az erdőt hogy a vad
szökjön puskavégre
és most itt áll
mire várok
mire vársz
ezt akartuk
– nem
régebben
napok óta
hinti szórja
fertőtlenítő
szerét a tél
magamat kint
felejteném
csonttá fagyna
reggelre hol ezt
hol azt felejtek
kinn a kertben
régebben tudtam
szinte mindent
anélkül hogy
lejegyeztem
most cetlire
írom a kulcs
a lábtörlő
alatt és a
virágcserép
alá teszem
összegyűltek
jegenyefám kiszáradt
ráfeketedett
lombja gyászruhája
nyárfám kiszáradt
ráfeketedett
lombja gyászruhája
juharfám kiszáradt
ráfeketedett
lombja gyászruhája
bodzafám kiszáradt
ráfeketedett
lombja gyászruhája
somfám kiszáradt
ráfeketedett
lombja gyászruhája
kökényem bodzám
kiszáradt ráfeketedett
lombja gyászruhája
összegyűltek
temetik
az erdőt
ma is
ma is az
történik ami
tegnap tegnapelőtt
a semmi sokfélesége
hányódom a tengeren
egy szál deszkán
deszkaszalmaszál
honnan került ide
nem vagyok égiek
kegyeltje mentem
az orrom után
vonzott a bűz a
rothadás játszani
nem szeretek írni is
is csak éjfél után
élet ez bárhova
megyek magamat
utazom be ha már
nem leszek ki ügyel
énjeim utcakölykeire
temérdek
bánatom milyen eredetű
pszichológus nem segít
talán egy másik életemből
hoztam magammal
ahol tevebánatom volt
a púp miatt – – – – –
de most kedvem
kedvező szél feszítse
röpítsen magam
nélkül szinte
cellamagányom szaggassa
álljon romokban
omoljon össze
ötvenöt éves
már nem leszek
tartok a hatvannak
mint szüretelésre
váró szőlőhegynek
nem várok az ihletre
ami elmúlt miért
sírassam évek sokát
igazítva nem csak
húsz harminc méteres
hullámokból áll a tenger
ott a temérdek mélység
abba merülök most el
ha most
egyedüllétbe feketedett
bogár neked meg mi bajod
rusnyaság jössz egyenest a
talpam alá nincs neked
asszonyod otthonod unokád
a temető kapunál rád
senkise vár letépnél egy
szál őszi ibolyát neked
hoztam mondanád míg eléd
teszi a gőzölgő vacsorát a
sonkás kolozsvári káposztát
eltaposni téged csak egyetlen
dologért lennék képes ha
most nevemen szólítanál
betelni
ahogy végig megy az utcán
száz nyelven szól hozzám
ahogy végig megy az utcán
mint egy pej paripán
lovagolnék hosszú combján
mint egy pej paripán
betelni vele nem lehet
vonz vakít babonáz
betelni vele nem lehet
száz nyelven szól hozzám
lovagolnék hosszú combján
vonz vakít babonáz
