Szokatlanul nagy volt a sürgés-forgás 1922–1923 fordulóján a kolozsvári unitárius teológián. Délutánonként és esténként írói pályára készülő fiatalemberek zsibongtak Balázs Ferenc szobájában. Versekről, novellákról, tanulmányokról vitatkoztak, lapot szerkesztettek, a történelmi kataklizma után lassan ocsúdó erdélyi magyarság sorskérdéseit boncolgatták. Feltűnt ez Boros György akkori püspök-helyettesnek, és kérdőre is vonta a „teológus urat”: miféle lobogó zsenik járnak hozzá naponta? Balázs Ferenc azzal vágta ki magát, hogy Benedek Eleket várják éppen Kolozsvárra, az ő látogatását készítik elő. Ami ráadásul igaz is volt. Ez ellen semmi kifogása nem lehetett a püspökségnek. Hiszen a köztiszteletnek örvendő idős író éppen akkor tért haza szülőföldjére, amikor mások kétszázezres tömegben hagyták el Erdélyt.
Hogy kik voltak azok a „lobogó zsenik”? Benedek Elek jól tudta ezt, mert készülődésükről az unalmas teológiai előadások alatt Mesefolyamot, verseket és tanulmányokat író, irodalomszervezői ambícióktól fűtött Balázs Ferenc mindenről tájékoztatta őt: „Itt Kolozsvárt vagyunk fiatal írók egypáran, a 27 év körül. […] Lehet, hogy Elek bácsi jó részétől már olvasott is egyet-mást.” Hogy kiktől? Azt a Tizenegyek nemzedéki antológiája adta 1923 májusában a világ tudtára.
Ebből a – később világot járt – csoportosulásból nőttek ki Elek apó „fiai”, többnyire székelyföldi származásúak, akik aztán gyakorta megfordultak Kisbaconban, és akikkel maga is szívesen vállalkozott erdélyi és magyarországi körutakra. Így vált Kisbacon egyre inkább a világba induló és onnan a kisebbségi életépítéshez nélkülözhetetlen tapasztalatokkal hazatérő fiatal értelmiségiek Mekkájává.
Akkor is az volt, amikor csak Elek apó meseszőnyegén lehetett megtenni ezt az oda-vissza utat. Midőn a másfél százada született és nyolcvan éve elhunyt meseíróra, lapszerkesztőre és irodalomszervezőre emlékezünk, reménytartalékaink forrásaként idézhetjük Balázs Ferenc – 1923. március 2-án – hozzá írt sorait: „S e nagy világtérkép-változásnak is lehetnek jó következményei nem a magyar állam, hanem a magyarság szempontjából, különösen a lecsatolt részeken. A magyarság gyakorlatias életpályákra kényszerül s odanevelődik. S a mellőztetés, rossz sors erőket kovácsol. Hatalmasabbá, erősebbé válhat a magyar nemcsak az irodalomban, hanem a hatalom minden ágában.”
