1. Nem volt elég
Nem volt elég két világháború,
koncentrációs táborok, gulágok,
az egész öldöklő történelem –
az ember tovább mocskolja magát.
Sunyi aknák és pokolgépek,
„szent háborúk” és lefejezett túszok,
gyermekeket, ártatlanokat ölnek
mozlim, zsidó s keresztény katonák.
És a felszín alatt a mélyben
gyűlölködés, aljasság, árulás.
Az ember kötésig merült a bűnbe,
a jóra rest, a gazságra serény.
Mondhatnád, sorolhatnád meg nem állva
próféták, bölcsek és költők szavával,
„hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”,*
„Az emberfaj sárkányfog-vetemény”.**
Ha így volna is, vádjaid ne szórd.
Higgyed, hogy lesz még ünnep a világon,
hogy letisztul a bűn, megszáll a szenny,
s még e században újjászületik
az ember, ez a szörnyeteg csoda.
A kést, amellyel a világra jött,
elejti, és tehozzád tér, Uram.
Vedd a kezedbe kusza ügyeit.
*Radnóti Miklós: Töredék
**Vörösmarty Mihály: Az emberek VII
2. A Jelenések Könyvéről
János apostol mennyei jelenésekről
szóló könyvéből szándékoztam rész-
leteket idézni e helyen, de az Apostol
arra figyelmeztet könyve Berekeszté-
sében, a huszonkettedik rész tizen-
nyolcadik-tizenkilencedik versében:
„Hogyha valaki hozzátesz, a könyvben
megírt csapásokat veti Isten arra.
És ha valaki elvesz a prófétálás köny-
vének beszédeiből, az Isten annak
részét eltörli az élet könyvéből és a
szent városból és azokból, amik e
könyvben megírattak.”
Így hát saját jól fölfogott érdekemben
csak azon való tűnődésemnek adok hangot,
hogy az apokalipszis görögül eredetileg
’kinyilatkoztatást, látomást’ (vagy amint
a Károli-féle fordításban szerepel,
’jelenést’) jelentett, de – talán sötét lelkünk
rávetülő árnyéka miatt – egyre komorabbá,
„apokaliptikusabbá”, végítéletszerűvé vált
a szó jelentése. Vagyis: mintha magunk
idéznők fejünkre a bajt.
3. A Tejút
„A Tejút, amelyről valaha azt hitték,
hogy a holt lelkek országútja, azon
mennek föl az égbe, nem más, mint
optikai csalódás, az ember sohase ér-
hetne oda. Mint a köd az ember körül,
az is mindig szétoszlana. Csillagköd,
a mi szemünk teremti, ha széltében
nézünk keresztül a galaktikán. A galak-
tika százezer fényév átmérőjű pörgő
diszkosz. Nem tudom, ki dobta el.
Középpontja ott van a Saggitarius
csillagképének irányában. Ez annyit
jelent, hogy »nyilas«... És a mi galak-
tikánkon túl, mint mondják, még vagy
százmilliárd galaktika van, s mindben
vagy százmilliárd csillag.” Mondanak
nektek valamit ezek a számok?
John Updike: A kentaur
(Göncz Árpád fordítása)
4. Az élet keletkezéséről
„Élet napjainkban Földünkön már
nem keletkezik, egyrészt
azért, mert a Föld fejlődése során
nagyrészt megszűntek azok
a feltételek, amelyek a szervetlen
anyagok szervessé történő
átalakulását segítették, másrészt
az esetleg kialakuló szerves
anyagokat vagy primitív élőlényeket
a Földön jelenlévő élet-
formák felfalnák, elpusztítanák.”*
Anélkül, hogy felsorolhatnám itt azokat
a feltételeket, amelyek
az élet keletkezésének anyagelvű
magyarázatát alátámasztják
– ám azok ismeretében –, hadd
jegyezzem meg: ahhoz, hogy
mindezt (a körülmények megszűnte
és in vitro megismételhe-
tetlen volta miatt) „látatlanban”
elhiggyem, legalább akkora hitre
volna szükségem, mint ahhoz, hogy
elfogadjam: az Isten hat nap
alatt teremtette a világot.
Az idézet második felét viszont
„látatlanban” is azonnal elhiszem,
hiszen mást sem látok, mint hogy a már
meglévő életformák egy-
mást falják föl – és nem csak a létért
való küzdelem okán...
*Idézet egy mai biokémiai egyetemi jegyzetből.
5. A kék csoda
Föld, Föld, ó, Gaia, Terra, égi golyhó,
titokzatos-szép, muzsikáló bolygó...
Mégiscsak itt élni s remélni volt jó.
Szeretni, szerelmesemnek örülni,
egy padra vagy a zöld fűre leülni,
egy könyvbe vagy a hűs vízbe merülni.
Gyümölcsöt, sajtot, enni ritka jókat,
inni borokat, újakat meg ókat,
és keresgélni ékes, tiszta szókat.
Az erkölcs nyűgét tűrni, néha másért
tenni, dolgozni gyermekért, családért.
Jó volt élni az életért magáért. –
Kék csoda, Föld, a vak űr drágagyöngye.
Az ember ajándékba és örökbe
kapta, hogy őrizze, s össze ne törje.
6. Énekelnék
Énekelnék üde tavaszokat,
méhzsongású, habos akácokat,
fűszeres, bódító illatokat.
Dalolnám én az embert is, a jót,
ki az űrbe s a vizekre hajót
bocsát, a hasznos-szépet alkotót.
A bűnösért is mondanék imát,
arra kérném az Isten szent fiát,
hogy adjon minekünk amnesztiát.
De fáradok, az időm elpereg.
„Fiaim, csak énekeljetek!”,*
„s egyre jobban kezdem szeretni a
gyerekeket”.**
*Tompa Mihály: A madár, fiaihoz
**Szabó Lőrinc: Különbéke
7. Rekviem
Rekviem, dallamok áradata.
Rekviem a vergődő emberért,
ki élete mélységeibe ért.
Tehozzád száll, Uram, áhítata.
Vox humana... Jézus, Agnus Dei,
Emberré született benned az Isten,
az emberért haltál meg a kereszten,
hogy megváljanak tőle bűnei.
Megvált-e tenger bűnétől? Dehogy!
Málnája alatt mindegyre lerogy,
és az új évezredben is csak öl.
Szólj érte, könyörögj, emberi hang,
zengj, orgona, hegedű és harang.
Emelj, Uram, hozzád magasba föl.
8. Ha meghalok...
Ha meghalok,
azt fogom a legjobban sajnálni,
hogy nem beszélhetek,
nem írhatok, nem olvashatok
(és nem szerkeszthetek-korrigálhatok)
az anyanyelvemen.
Édes Istenem, tudsz Te magyarul?
Őszintén szólva,
nem sok jelét adtad ennek
az utóbbi időben.
Pedig milyen gyönyörű nyelv
ez a miénk!
Még az angyaloké sem lehet
ilyen csodálatos.
Hidd el, Uram,
nagy kincset hagyok itt a földön,
egyáltalán nem lesz könnyű
lemondani róla.
Egyedül az vigasztal,
hogy sokan érzik ezt a
szenvedélyes szerelmet
páratlanul gazdag és kifejező
nyelvünk iránt,
így e kincsnek mindig lesznek
hűséges őrzői, tehetséges sáfárjai
– az idők végezetéig.
