„Ha kocsmabortól részeg lettem: lettem.
Ha pogány tűzimádó lettem: lettem.
S ha minden szent nyáj, gyanakodva néz is
Én: én vagyok, s amilyen lettem: lettem”.
Omár Khajjám
Ha igaz a mondás, hogy: ha minél több erotikát kapunk a színházban, annál több színházat kapunk a hálószobában, akkor kiterjesztett értelemben is igaznak kell lennie: ha minél kevesebb romantikát, de annál több bölcsködést, ha minél kevesebb áhítatot, de annál több révézeteskedést kapunk a színházban (a művészetben), annál több „színjátszást” kapunk az életben.
„Itt lenni nem lehet, csak látszani, és élni-halni nem, csak játszani.” (Kosztolányi)
A betyár-romantika, a kóbor-lovag-, a garabonciás-romantika hiába került a tudomány harmincadjára pszichiáterek, kriminológusok, folkloristák és főfő-óvónők szakdolgozataiba, a természet a maga módján mindig megterít. Csakhogy a modern vagabundus-romantikában van valami tragikusan kínos. Mert igaz, hogy pl. a rokokó idején az úri társaság juhásznak öltözve bégetett szerelemről a csodálatos parkok szökőkútjainak partjain, ám az, hogy a huszadik század harmadik harmadától kezdve a felső tízezer tagjai is próbálnak olyanná feltűnni, mintha az alsó tízezerhez tartoznának – üresjárat. Ami ellen stílusukkal, életvitelükkel, egész életükkel tüntetni szándékoznak, az már rég nincsen.
A tekintélyelvű, az előkelő, az úri, a „rendes”, a hagyományos, a normális, a kiegyensúlyozott, a kiválóságelvű társadalom, emberi közösség, kultúra: már rég nincsen. Nyugaton szétrágta a kulturális bolsevizmus, keleten a politikai.
Lapozgatok egy Bodoland című albumot. Bodola György karikaturista és fotós élete és munkássága… (1952 május, Szombathely – 1987 március, gégerák, Vancouver).
„Szinte elképzelhetetlen, hogyan fért bele ennyi minden az életébe… sokszáz rajz, a sokezer fénykép… futballtudása, kártyajátékok, biliárd, rengeteg barát, ismerős, szerelmek, három családalapítás, két gyermek, négy disszidálás, két emigráció, több tucat munkahely, és közben állandóan buli és kocsmázás…” „…Sokan a legjobb hazai karikaturistának tartják. Legutoljára mégis, mint szőnyegtisztító kápráztatta el hódolóit…”, …”voltam már sokféle. Nemrégen keszonmunkát végeztem a metróépítésnél. Amikor megkerestek, hogy készítsem el a karikatúrákat Tardos Péter rock-lexikonjához, éppen barackot árultam a Körtéren”… (A Rock Lexikon 1980-ban, hatvanezres példányban jelent meg. Már 1982-ben második kiadás.)
„…saját és barátai szórakoztatására nagyobb művei; a Western sorozat. Vadnyugati fickók, jelenetek, kocsmák, körözési táblák. A legnagyobb műgonddal és aprólékossággal készítette ezeket a képeket, rengeteg kiegészítővel, igazi prémkucsmával, igazi indián tollal, sárgaréz nyaklánccal és kereszttel… Egész munkásságát végig kísérte nárcizmusa, önmaga folytonos és megunhatatlan megörökítése… Bodola mint cézár, mint vámpír, Yeti, Mikulás, Ferenc József, formaegyes autóversenyző, home-less, futballsztár, rab, angyal, csikós, Vak Bottyán, westernhős, gladiátor, vöröskatona. Ugyanez a fotóknál: japán szamuráj, vécés néni, svájci sapkás proli, dobos, utcaseprő, kanász, nőimitátor, próféta, szobafestő, easy rider, lebukott bliccelő, hawai hastáncos, öngyilkos-jelölt, kabinos, zöldséges, csapos, futballista, cimbalmos stb. stb. stb.” Mindezt nemcsak képeken, az életben is végigcsinálta. Ha egy üveggel fejbe vágták, első gondolata nem a mentők volt, hanem hogy készíttessen egy premier plánt vérben ázó fejéről. A katonai szolgálatát persze büntetőszázadban végezte. A negyedik „disszidálásakor” már kanadai állampolgár; hazamegy Pestre látogatóba, és felmerülnek régebbi tartozások okán bírósági keresetek. Hamis, kölcsönkért útlevéllel kell sürgősen, végleg, távoznia, Vancouver (és a Hawaii szigetek) irányába.
Csodálatos, hogy a kötet írója, szerkesztője, összeállítója, Mezey András merészelt vállalkozni egy ilyen zaklatott, túlhajszolt, túlburjánzó élet és gazdagságában is torzónak maradt életmű bemutatására. Csak annyit tudok a szerzőről, hogy művészettörténész, és írt monográfiát egy XIX. századi festőről (déd- vagy ükapjáról), akiről ennyi áll a Művészeti Lexikonban: „Mezey Lajos (Nagyvárad 1820–Nagyvárad 1880) festő, Bécsben és Münchenben tanult. Szülővárosában működött mint portré- és oltárképfestő. 1862-ben Szinyei Merse Pál első mestere volt.)” Ennél ellentétesebb érdeklődés, Bodolához képest, nem is képzelhető el! Mi lehetett volna belőle, ha az ő apja is (ugyan múlékony, de) világhírű személy lett volna? Mivel ugyanis Bodola György életművész-grafikus atyja az volt: Bodola Gyula, a híres labdarúgó, akiről Nagyváradon most egy éve stadiont neveztek el… Aki 334 mérkőzésen játszott a román és a magyar első ligában; negyvennyolcszoros román és tizenháronszoros magyar válogatott, két világbajnokságon vett részt stb. – Mezey András az apa esetében is néhány apró tollvonással elkapja a pályafutás jelzőpontjait. Hogyan lesz a világhírű csatár aktív pályafutása után edző, előbb Szombathelyen, majd Pécsett, Diósgyőrön? És végül az ormosbányai csapatot bejuttatja a másodosztályba!... És egy szuggesztív záróklip: „A Bosnyák-téri vendéglőjében, az esti órákban Dudus mérte a sört a vendégeknek. Amikor kilencet mutatott az óra, s történetesen kezében még csak félig telt meg a söröspohár – Bodola elzárta a csapot. A poharat átadta feleségének, és bevonult a söntés mögötti lakásba.”
És ezzel szemben a fiú szertelensége! Mezey András egy restaurátor felelősségével, egy preparátor aprólékosságával rekonstruálja ezt a márványlapra cseppenő higanygolyóhoz hasonlóan szertefutó, szétágazó, minden fordulatában önmagával szembeforduló életművet és életpályát. Bámulatos az egyensúlyérzéke és a tárgyilagossága. Sosem téved arra a (lapos) síkra, amelyen „az adott kor” hátrányos viszonyait kellene ostoroznia, a „nem kedvező feltételeket” stb. A szülők emberfeletti fegyelmét és szívósságát sem teszi meg „komplexus-forrásnak”, csak felvillantja. És a hajdani osztálytársnők levelei, iskolatársak, ivócimborák és hasonló bordákban szőtt barátok, barátnők és szerelmek százfelé integető emlékezései összeállnak egy szilárdan megszerkesztett freskóvá – egy befejezhetetlennek tűnő, legó játéknak indult anyaggyűjtés nyomán. A végén úgy érzi az ember, nem művészettörténeti tanulmányt olvasott, hanem modern pikareszk regényt; a sziporkázó-szökdécselő cselekményfordulatok, légtornász-bravúrok és szégyenletes bukások alatt, mögött meg-megkondul halkan, mélyen egy elégikus akkord is.
(Bodoland. Szerkesztette, a képeket és a szövegeket válogatta és az összekötő szöveget írta Mezey András. A Könyv megjelenését a Pozsonyi Kisvendéglő támogatta. 2009, Budapest Seri Graphic Stúdió Betéti Társaság Kiadása)
