Kétarcú Jána története is olyan, hogy a város jobban tudja az egyes embernél. A határokon túlra is hallatszódhatott belőle, mert a különös dolog végül is odáig jutott, hogy közvetlenül a birodalomnak kellett megoldania. Egyszer és mindenkorra. Azóta a sztori darabkái a városban szétszóródva tenyésznek. Ott nyüzsögnek a szülészettől a főkapuig a korlátok és kilincsek feketéjében, az ovitól a suli végéig a büfés néni körme alatt, ott hemzsegnek a bevásárlókocsik edzett zsírjában és az öreg bankók hunyori fényében. Mégis, legjobban szaporodni a megállókban gyűrögetett buszjegyeken, vagy még inkább a buszok kapaszkodóin tudnak. A sárgaság mellett kétarcú Jána történetét is összeszedheti az ember, ha nem vigyáz.
Az orvosok vállvonogatva passzolgatták egymásnak a kérdéses újszülöttet. Annyit azonnal megállapítottak, hogy egészséges, nem is ott volt a gond, hanem hogy nem tudták eldönteni, mit lehetne ilyenkor a keresztlevélbe íratni, és hogy hány keresztlevélbe. Az újszülöttnek ugyanis volt hátul a tarkóján egy második arca, ugyanolyan tündibündi, már szinte mosolygósabb, mint az elülső, noha kissé csökevényes. A púpos doki atipikus diprosopust mondott, a kecskeszakállas a craniopagus parasiticus occipitalis eddig dokumentálatlan variánsára tippelt, hízott kollégája ellenében, aki deformálódott koponya és előbbi parietalis esetének vélte a babát, noha az atipikus cephalopagust egyikük sem zárta ki végérvényesen. A sokat látott villanyszerelő a létráról bátorkodott megjegyezni, hogy a baba emlékezteti egy korábbi esetre, talán polycephalia is lehet, habár ő igazából nem ért hozzá. Vagyis arról vitáztak, hogy sziámi ikrekről van-e szó, azaz két emberke, egy törzs: két keresztlevél és két személyi szám, vagy pedig kétszereződött arcról, azaz egy emberke, két arc: egy keresztlevél és egy személyi szám. Mert valahogy be kell írni. Errefel előkerült a főorvos úr is, a hegyen túl végzett valami névtelen város névtelen egyetemén, hogy majd ő. Hogy azt mondja, igen. Egyértelmű. Doppelgänger, mégpedig ilyen fiatalon, és szakszerűen csóválta hozzá a fejét, ezt bizony jelenteni kell, nemzetbiztonsági okokból. Hogy ne legyen galiba, a dokik maguk összeadtak tíz kiló kávét a főorvos úr részére, a kislánynak a hátulsó arcán kinő majd a haja, az takarni fogja, és tessék titokban tartani. A dolog nagyon komoly, feltétlenül titokban tartani. És beírattak egy kislányt, egy arccal, egy személyi számmal. Így úszta meg a szülészetet kétarcú Jána.
A haja ki is nőtt, amitől eleinte sokat sírdogált. Azt hitték, a fogai bújnak, és attól törik el mindegyre a mécses. Ha valamit utált, az a szájába került hajszál. Szerencséjére nagyon szép, dús és göndör haja nőtt. A fésűvel eléggé, a csatokkal piszkosul kellett vigyázni, nem volt elég hunyorítania.
Az oviban bújócskakor a kíváncsiság ette meg a kiscsoportot, hogy honnan a fészkes húsvéti nyusziból tudja Jána azonnal, hogy ki hova bújt, mikor arccal a fal felé kellett hunynia. Honnan-honnan. Hát kilesett a haja alól. Egyszer tetvészéskor majdnem lebukott. A kurkászó nővérke, röpke ötvenes, puffadt pillangó, láthatóan krónikus magánéleti gondokkal, rendkívül alaposan átkutatta az előtte levők buksiját. Hunyorított hátul, ahogy tudott és a száját is összeszorította, de sejtette, hogy csodára lesz szükség, vagy ezúttal kitapintják hátulsó arcát, és akkor lőttek a bújócskának. A csoda, családostól-serkéstől, a jobb füle mögül került elő. Petrós hajmosás, pár nap otthon, ennyi. Öklendezett és a szemei is begyulladtak a petrótól, de komolyabb baj nem lett. Így úszta meg az óvodát kétarcú Jána.
Iskolába előbb az importok gyermekei közé került. Ott kitudódott, és az iskolások között ez már számít, hogy két arc ide vagy oda, kétarcú Jána vegyesházasságból sikeredett a világra, vagyis nem éppen fajtiszta, csak félig a miénk. Az ilyenekről nem tudni, merre húz a szívük, egy vagy két szívük van-e egyáltalán, a nemzetközi kosármeccsen kinek szurkolnak, nem játszanak-e titokban az ellenség kezére. A cikizés elől kétarcú Jána arccal a padjára dőlt és a haja alól a plafont nézte. Szerzett ugyan némi tekintélyt azzal, hogy a nyakába szánt taslik és könyvek elől félelmetes precizitással kitért, de az osztály mégsem fogadta be. Szerencsére mindig volt annyi lelki ereje, hogy a kiközösítés elől ne meneküljön bele valami megváltó vallásba. Így úszta meg kétarcú Jána a keresztvíz után következő nyavalyákat.
Buszon, pörge öregasszonyok ellen igenis bevetette titkos arcát. Ha ott kényelmetlenkedtek a székénél, hogy állna már fel, hülye csitri, mikor ő, tisztes öregaszszony, a város másik végébe kell buszozzon, most micsináljon, ha pont a csúcsforgalomban, ott ilyenkor fél petákkal olcsóbb a hogyishívják, ne bámuljon már kifelé az ablakon, hát nem látja, hogy már alig áll a lábán, ezért dolgozott ő ötvensok évig, hát nem látsz a szemedtől, akkor bizony megszólalt a haja alól, hogy hess madár, mire a fél busz az első megállóban leszállt, a pörge öregasszonyokkal az élen. Így úszta meg kétarcú Jána, hogy a helyét átadja.
A frásza az volt, hogy iszonkodás közben pofára esik, és a jég összetöri az arcát. Az elülsőre ott az ember keze, kivédi az esést, de a hátulsó védtelen. Úgyhogy nevetségesen vastag, pulóvernyi sapkákban járt telente, amit jól az arcába húzott. Olyankor az utakon is bizonytalanabbul kelt át, forgatta a fejét, amit egyébként sosem szokott. Olyankor a sötét utcákon is félt, hátra-hátra fordult, hogy követi-e valaki, mert egyébként meg volt vele szokva, hogy meglepetés legfeljebb felülről érheti, mert amúgy mindent lát. Nagyjából így úszta meg kétarcú Jána, hogy az utcán bajba essen.
Seggest csobbanni sosem mert, mivel mindkét orrát gyanús lett volna befognia, és veszedelmes lett volna hátul vizet prüszkölnie. Viszont úszásban verhetetlen volt kétarcú Jána. Egy alkalommal az úszómester viccesen végig is mérte a különben nem túlságosan szép és gerjesztő testet, hogy nincs-e rajta kopoltyú, mert akárhogy számolta, kétarcú Jána túl sokáig tartotta arcát a vízben, azaz néha percnél is tovább. Élvezett arccal a vízben lebegni és hullát játszani, amíg szülei meg nem sapkázták, hogy ez lebuktathatja.
Kosárlabdában szintén jól szolgált, hogy mindent lát. Nem lett volna nagy tehetség, de a kétszeműek lassan mint boszorkányt emlegették, mert hátrafele sem célzott rosszabbul, mint előre.
Kapcsolataiban némileg zavarta, hogy kedvese arcát mindig láthatja, akkor is, amikor nem szeretné. Meg is keserítette egy-egy estéjét, hogy meglátta a másik arcán azt az unalmat, amit nem az ő szemeinek szántak. De azt is nehezen viselte, hogy a párnába nyomják az arcát. Bármelyiket. Voltak dolgok, amikhez elülső szemeit lehunyta, essünk túl rajta alapon, olyankor hátul vette a levegőt, s közben az ablakon bámult kifele, vagy a plafont nézte, vagy a tulajdon sarkát, mikor mit. Kapcsolatait jellemzi, hogy egyik párja sem sejtett meg semmit az ő kétarcúságából. Így úszta meg kétarcú Jána az efféle élvezeteket.
Mivel az import iskolából kiutálták vélhető kétarcúsága (tehát nem az anatómiai, hanem félig maradék származása) miatt, kétarcú Jána átkerült a maradékok iskolájába. Két száj, két nyelv, azzal nem is lett volna baj. Csakhogy csöbörből vödörbe, ott is kétarcú lett, csak félig a miénk, és az ilyenről nem lehet tudni, hogy nem játszik-e titokban az ellenség kezére. Vagyis sejthető, a birodalmiakhoz húz, árulója a maradéknak, mert a vér nem válik vízzé. De a maradék becsületes, igazáért halni kész, már-már szárnya van és glóriája, és az a vér sem válik vízzé. Akkor hogy is van ez. Mindegy. Kétarcú, tisztátalan, már a szülejében a vétség, hogy nem maradékkal állt össze, s nem csinált idejében angyalt a korcsból. Tehát most sem lehet linnai angyal. Így úszta meg kétarcú Jána, egyelőre, hogy valamelyik nemzet sarjaként tartsák nyilván.
Megtanult vezetni, csak a tükrökkel barátkozott meg nehezen.
A szupermarketben bukott le, ahova suli után került. A biztonsági kamerák vették észre, hogy amikor a haját igazítja, ki-kivillan a haja alól egy csökevényes, pisze orrocska. A kisfőnök figyelmeztette, hogy tud az izéről, arról na, volt eligazításon, tudja, mi az, tessék viselni a cég sapkáját, na és ha béna. A kétarcúság, vagyis az árulás gyanújába keveredni pöttyikét csúfabb tud lenni. Tudja ő, hogy nincs itt szó erről, a problémás felvételeket már elsiblizte, megbecsüli ő a munkaerőt, de ne legyen még egy kamerába villanó orr, felcsillanó szempár, vagy haj alóli ásítás.
Hiába ügyelt kétarcú Jána, lett.
Az alagsorba hurcolták. Nem derült ki, hogy a szupermarket magánakciója volt-e a dolog, amolyan civil kezdeményezés, vagy központilag a birodalom rendelte-e el, mindenképpen a kétarcú Jána érdekében volt minden, meglátja majd ő is. Kötszer, szesz, tű, cérna már volt előkészítve, valaki felszaladt még papírvágóért, amúgy is le van árazva. Doktor Mdk szemmel láthatóan élvezte.
A szupermarket után kétarcú Jána egy jegyárus bódéba került valami buszmegállóba, az újságos mellé. Csakhogy nem volt már a régi, feltűnősködött. Nem volt hajlandó például kétvégű, azaz két utazásra jogosító jegyet adni. Nincs, kivágták, bevarrták. Mondta maradék szájával. Az is zavarta, hogy az érméknek két oldaluk van, de legalább csak az egyik fej. Az újságárusnak is elejtette a sztori egy-egy darabját. Talán ő jelentette fel.
És ez már biztos, hogy nem magánakció volt. Megérett ugyanis az út a felújításra, túrtak, ástak, kapartak, alapoztak, és voltaképpen nem volt értelme a jegyárulásnak, mert a forgalmat elterelték. De azért a jegyet árulni kellett. Jött egy öltönyös ürge, kétvégű jegyet kért. Nincs, kivágták, bevarrták. Van egyvégű, adhat belőle kettőt, ugyanannyiba kerül. Közben a bódé ajtaját egy munkás ügyesen belakatolta, jött a daru, mi az, hogy nincs kétvégű jegy, és mire kétarcú Jána észbe kapott, már emelték is a bódét. Mindenestől belehengerelték az aszfaltba, nincs nyoma.
Kétarcú Jána története azért is érdekes, mert végül a maradékok avattak neki egy zugemléktáblát a főtéri templomban. Most, hogy végre kiderült, hová is tartozott. Így sikeredett, hogy kétarcú Jána maradékká tétetett. Nem úszta meg.
In memoriam maradék voltáért vérét adó testvérünk, Jnk emlékének.
