Tettem dolgokat. (Az orvos erre mélyet hallgatott. Kicsit mintha félt is volna rákérdezni. Megsejthette, hogy másképp nem kaptam volna útlevelet. Jó ideig szótlanok maradtunk, néztük a fákat. Messziről hallatszott a fővárosi forgalom.) Hogy hozta át? (Öcsém hivatalosan nem létezett. Anyám otthon szülte meg, és titokban nevelte. Mese nélkül lelőttek volna mindkettőnket a határon, ha megtalálják az okostojást. Egyébként anyám vett rá, hogy hozzam át kórházba.) Egy szatyorban. Egy kikapart dinnyehéjat borítottam a feje búbjára, úgy jöttünk át a határon. Az ellenőrzést alaposan meg kellett olajoznom, hogy ne rondítsák össze a dinnyémet. (Az orvos sóhajtott. Biggyesztette az ajkát.) Hát még mindig érvényben van a fejtörvény odahaza? (Nem tudtam, hogy az orvos elszármazott hazafi. Bonyolultak ezek a dolgok. Bólintottam.) Amikor születtem, aznap lépett hivatalba a kórház eugenikusa. Ismerte édesanyámat, éppen lehet, hogy az apám volt, futni hagyott bennünket. Még aznap áthoztak; a zöldön, ha igaz.
Mikor megnőttem annyira, hogy felfogjam a történteket, elhatároztam, hogy orvos leszek, és a magamfajták szenvedéseit fogom enyhíteni. (A rutinpátoszból ítélve sokadjára hagyhatták el ezek a szavak a száját. Tévének is szóról-szóra ugyanezeket nyilatkozhatja, még talán könyvet is írt erről. Késő délután volt, és a kórház mögötti park kellemes árnyékba borult. Pár ápoló öcsémhez hasonló nyomorultakkal volt kinn a levegőn. Akik jobban voltak, tojástartójukban törték a fejüket, sakkoztak. Egy önkéntes, kábé hívő tette-vette nekik a bábukat. Különben öcsém ördögien sakkozott.) Babakocsiban mozgatjuk őket. Kézben tiszteletlenség volna, a tolószékből pedig kigurulnak. (Egy évszázados fa tövében méretes kalitkákra lettem figyelmes. Néhánynak a lakója ordítozott, mások a rácsokat harapdálták-nyalták, egyik-másik magában motyogott vagy csicsergett, de a legérdekesebb az volt, hogy fekete terítővel takarták le az egyiket – papagájokat altatnak így.) Azok? (Az orvos – szeméből ítélve – megvakarta volna a feje búbját, rákészült a válaszra.) Azok harapnak. Nézze. (Köszörülte a torkát, hogy legyek szíves, és fordítsam magam felé a tojástartóját.) Aki olyannak születik, mint az öccse, vagy éppen én, az hamar rájön, hogy a világot nem nekünk találták ki. A tökfejeket kivéve persze. (Szemével egy pad felé mutatott. Fél tucat tojástartó sorakozott egymás mellett különböző korú fejekkel. Valóban tökfejeknek néztek ki, révedeztek, vigyorogtak bambán, mégis nagyjából boldognak tűntek. Az igazán fafejűek főleg.) Mert fejből nincs olyan, hogy átlagember. Aki nem tökfej, az okostojás, és ezt sokan nem bírják ki tiszta fejjel. Számítógép előtt töltött túl hosszú idő, csalódás a pszichokinézis-butaságokban vagy egyszerűen a közönséges világfájdalom – ezek a leggyakoribb mumusok. Valljuk be, átlagember is bele tud zakkanni a tehetetlenségbe. Néhányunknak sikerül valami rendes elfoglaltságot találnunk: matematikusok, elméleti fizikusok, irodalmárok vagy orvosok leszünk. Én például a fejek anatómiáját tanulmányozom (megvakarnám az orrát? Köszönte szépen), roppant érdekes. Lenyűgöző, hogy a létfontosságú szervek miniatűr változatokban mind ott vannak, ahol a közönséges embernek a cerebelluma van.
(A kisagy, mi? Felszívtam az orromból a taknyot, és köptem egy öblöset a kavicsokra.) Csakis anyám miatt hoztam át. (A kis bénának napok óta nem akart lemenni a láza, és anyám hallott valahonnan erről a kórházról. Felhívott, és könyörgött – azok után, ami minden történt, másért nem hívott volna fel. Biztosan csóválta volna a fejét az orvos, de csak szúrósan nézett. A helyében minden bizonnyal én is humanista lettem volna, sőt, egyenesen egalitarianista. Csakhogy, én ép vagyok. Mint ahogyan a viccben van – mármint kevesen tudják, hogy nem teljesen vicc –, elfociznék ezzel az orvossal.) Egyelőre lement a láza. Megteszünk mindent, ami tőlünk telik. (Különben jófej lett volna a kis béna, igazi okostojás. Még érettségi előtt megkért, hogy gépeljek be neki valami programot, diktálta. Mire elkészültem, jöttem rá, hogy a program egy webkamera segítségével lehetővé teszi neki, hogy a szemmozgásával irányítsa a számítógépet. Nyolc éves lehetett akkor, azt hiszem. Onnantól kezdve elvolt a tojástartójában, olvasott, csetelt, sakkozott, csak néha nyavalygott szőlőcukorért, vagy hogy valamelyikünk tegyük már tisztába. Gyártotta magának az avatarokat, hogy nesze, így néznék ki, ha nem csak fej volnék. Meg jött a teóriáival, miszerint például a Léda nem tojásokban szülte az ikreit, hanem azok valójában pont olyan okostojások voltak, mint ő, csak a tudatlan nép ajkán torzult el a történet.)
Okos szemei vannak a kis lurkónak, mikkel foglalkozik? (Volt egy heppje, hogy este állítsam be neki a távcsövet valamilyen szög alatt, és majd reggel menjek érte. Ő ellesz, mert az ég forog magától, és neki csak várnia kell. Herschel is így tett. Egy-egy égi csodára nyalkán felrihogott – engem is megébresztett –, annyira odáig és vissza volt magától. Szerintem öcsém, ha teste is lett volna rendesen, nemcsak feje, nemhogy olyan lett volna, mint én, hanem még ilyenebb. Messze nem volt olyan szédült lágytojás, mint ez a doki, jól tudta, hol van a bénák helye. Mindenesetre nem tett kárt magában. Talán, mert félt, hogy összetöri anyám szívét. Szó mi szó, anyám őt szerette jobban. Az öcsém volt a kedvenc. Távoktatásra be akart valami egyetemre is iratkozni. Poénból feltört egyszer egy birodalmi szervert, hát akkor egyszer kegyetlenül felpofoztam. Mit válaszolhattam volna a dokinak?) Sok mindennel. (Egy ápoló rohant ki az orvosért, doktorúr, sürgős eset, most hozták.) Futás! (Az ápoló felkapta a tojástartóból a dokit, és eltűnt vele az épületben. Ott maradtam a padon, és elborzadva szemléltem tovább a levegőzni kitett fejeket.)
(Szürkült. A doki nyilván megfeledkezett rólam. A sakkozóasszisztens megsimogatta az okostojások feje búbját, és hálákat adván az Úrnak, másnapig elköszönt. Ki tudja, mit követett el, hogy a lelkiismerete ilyen perverz vezeklésre ítélte. Vagy az is lehet, sőt valószínűbb, hogy azt is bűnnek gondolta, hogy egyáltalán él. Ráadásul, egészséges. Láttam már ilyeneket.)
(Az öcsém néhány napon belül kinyuvadt. Legalább nem kell többet ráköltenem.)
