"Édes Istenem, tudsz Te magyarul?"
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 20. (538.) SZÁM — OKTÓBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Cseke Péter
Mekkánk, Kisbacon
Karácsonyi Zsolt
„Optimista vagyok, másként nem tehetek” - Beszélgetés Lakatos Mihály íróval
Jancsik Pál
Vox humana
Szőcs István
TALLÓZÁS - „Ergo mentem és vagáltam…"
VASZILIJ BOGDANOV
Egy Rilke-vers átvilágítása, avagy a csőd beismerése
Szálinger Balázs
Nyílt nap
Dobai Bálint
Szegény Suzy az írótáborban
Dimény Lóránt
A honfoglaló magányossága
Király Farkas
Rajzok az amorfózisról
Váradi Nagy Pál
Kétarcú Jána
Nure kapo
Ungvári László Zsolt
Európa világítótornyain
Villon
Öregek rézkürtje
Fábián Lajos
Rövidprózái
Balázs Imre József
A mélyszerkezet kitüremkedései
Bakk Ágnes
Mágikus füzér
SZABÓ ANDRÁS PÉTER
A Generalissimus Siculiában
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK - ZENÉT? - meg – ÍGÉRT zene
Novemberi évfordulók
 
Balázs Imre József
A mélyszerkezet kitüremkedései
XX. ÉVFOLYAM 2009. 20. (538.) SZÁM — OKTÓBER 25.

Nem törekszik teljességre a Bolygó tüzek című válogatott Szilágyi István-novelláskötet – a legkevésbé sem. Nem teljességre törekszik, hanem valami másra. És egyébként sem törekszik, hanem csak van. Nem hangsúlyozza túl a novellák összefüggéseit a Szilágyi-regényekkel, miközben kétségtelen, hogy az összefüggések léteznek.
Az 1971-es Jámbor vadak című kötet után a szerző nem gyűjtötte már könyvbe a később írott novellákat. A Mesterek balladája például úgy vált korábban többszörös antológiadarabbá, hogy a Bolygó tüzek az első olyan Szilágyi-kötet, amelyikben olvasható. A válogatás teljesen átugorja az első két novelláskönyv termését, csupán a Jámbor vadak néhány történetét közli újra, enyhén átírt formában: „megcsináltam a Kibicet (Kibic, az árva ember), hogy az ma is élvezhető legyen, kicsit felgyorsítottam. Az a szleng, ami az első elbeszélésköteteimben volt, az meghalt mára. Úgyhogy átigazítottam ezeket az akkori korhoz tapadó nyelvi ficamokat, azokat sem maradéktalanul” – mondja Szilágyi István egyik interjújában.1 Az említett, átírt novellák mellett, közel fele-fele arányban szerepelnek itt azok a történetek, amelyek korábban még nem jelentek meg kötetben.
A Szilágyi-novellák egyik jellegzetes vonása volt mindig is, hogy hajlamosak voltak a tömbösödésre. Ez egyrészt novellafüzér-szerű szerkezeteket eredményezett, olyanokat, amelyekben azonos helyszínek vagy azonos szereplők bukkantak fel (Jajdon, Messzi-folyó, Botár Nagyúr stb.), másrészt azt, hogy egyes novellák növekedni kezdtek, és túlnőve a novellaméretet, nagyregényekké váltak. Egy 1977-es beszélgetésben azt említi Szilágyi, hogy éppen a Hadban című hosszabb elbeszélésen dolgozik. „Eredetileg elbeszélésfüzért készültem írni a XVI. század utolsó két évtizedében játszódó dolgokról, úgy látom, végül három terjedelmes, akár könyvet is kitevő elbeszélés lesz belőle, melyekben nagyjából ugyanazok a színhelyek és szereplők bukkannak fel.”2 Részben ez a terv valósult meg bő két évtized múltán kissé más formában, Hollóidővé nőve, és valami hasonló átalakuláson megy át a jelek szerint A hóhér könnyei című elbeszélés is.3
A terebélyesedés során természetesen a szövegek és történetek különös mutációkon esnek át, felerősödik bennük valamely vonulat, hangsúlyt kap egy korábban mellékesnek tűnő elem, és maga a vállalkozás jellege változik meg. Ez ráadásul nem csupán a novella–regény viszonylatokban követhető a formálódó Szilágyi-életműben, hanem akár regény–regény kapcsolódási pontoknál is felmerül. Az Üllő, dobszó, harang című regényt, mondja Szilágyi, „eredetileg három kötetre terveztem, a cselekményszál, ami elindította a Szendy Ilka történetét, a második kötet végén kezdődött volna. Ezt a kötetet már nem írtam meg, egyrészt, mert nem volt hozzá kitartásom, másrészt, mert közben egy olyan képlet kezdte »mutatni magát«, amelyhez a másik regény [Kő hull apadó kútba] magva jobban kívánkozott.”4 Az Üllő, dobszó harangból kiinduló trilógia tehát nem készült el, de egy motívum, egy eseménymag alapján elindult egy másik történet, a Szendy Ilkáé, amely valamivel korábban játszódik, mint a Gencsi Annáé.
Ezek az adalékok a Bolygó tüzek vizsgálatakor azért fontosak, mert gyakran érezhetjük a novellák olvasásakor azt, ahogyan fölsejlik mögöttük egy hozzáférhetetlen mélyszerkezet. Események, történetek, viszonyrendszerek jelenléte érzékelhető a novellaszövegek hátterében, anélkül, hogy kibomlanának vagy egészen explicitté válnának.
Vannak olyan történetek, amelyeket helyszínek kapcsolnak össze, az imént említett „mutáció” pedig úgy valósul meg, hogy egészen máshol járunk az időtengely mentén a különböző történetekben. A Mesterek balladája és a Jámbor vadak című novellák helynevei között egyaránt felbukkan a Messzi-folyó, de a történéseket több évszázad választja el egymástól. A Kibic, az árva ember és a Jajdon gyermekei szereplői között egyaránt ott találjuk Maternyi urat, a vendéglőst. (Jajdon, a helyszín egyébként a Kő hull apadó kútba című regényből ismerős.) A mutáció itt főként az elbeszélésmódban figyelhető meg: a Kibic monológok és kollázsszerű párbeszéd-bevágások együttese, ahhoz hasonlóan, ahogy az Üllő, dobszó, harang és a Kő hull apadó kútba narrációja építkezik. A Jajdon gyermekei többes szám első személye inkább a későbbi Hollóidő-beli elbeszéléstechnikát idézi.
A Bolygó tüzek és a Mesterek balladája a történelmi idő révén állnak közel a Hollóidő világához, sőt Mester Béla egyik tanulmányában meggyőzően érvel a novellákban többször felbukkanó Botár Nagyúr és a Hollóidő-beli Botács János közötti szoros kapcsolat mellett.5
A fentiek alapján kijelenthető, hogy a Bolygó tüzek című kötet leginkább a Kő hull… és a Hollóidő világához való kapcsolódásokra épít – ez a kapcsolódás adja a kötet gerincét. Felbukkan a könyvben az Agancsbozót férfias világát megidéző Kísérlet című írás is. Értelmezhetjük ezt tudatos válogatási szempontként: hogy elsősorban azok a novellák jöttek számításba a könyv öszszeállításakor, amelyek a nagyregények határvidékén helyezkednek el valamilyen tematikus-motivikus szempont szerint. Értelmezhetjük természetesen annak a tényszerűségnek a lenyomataként is, hogy a nagyobb lélegzetű munkák szomszédságában keletkező kisebb terjedelmű szövegek óhatatlanul is a regények mutációi – tömbök, amelyek végül nem épülnek be a regények nagyobb tömbjeibe.
Fontosnak tűnik kiemelni ugyanakkor a kötetből a Csillagoltogató háromkirályok című írást. A megírás dátuma 1993. Ez a történet mutatja meg legpontosabban azt, hogy milyen lehetőségek lennének a Szilágyi-prózában arra, hogy a korai pályaszakasz novellái, illetve az Üllő, dobszó, harang külváros-története (a Bolygó tüzekből tehát hiányzó életmű-szegmensek) továbbíródjanak valamilyen formában.
A Sorskovács (1964) megjelenése idején Szilágyi István novellái elsősorban a szubkulturális kódok felvállalása révén, a nyelvhasználat köznapiságával, a magánszféra előtérbe kerülésével jelentettek újdonságot a romániai magyar prózában.f A Csillagoltogató háromkirályok cselekménye nagyjából abban az időszakban kezdődik, amikor az Üllő, dobszó, harangé véget ér, és időben párhuzamosan zajlik az első két Szilágyi-novelláskönyv történéseivel.
A beszédmód itt vallomásos-analitikus, ebben tehát nem tér el túlzottan a kötet Jajdon-történeteitől. A kamaszperspektívához igazodó értékrend és nyelvhasználat is ugyanúgy viszonylagosít, mint a Kibic vagy a Jajdon gyermekei esetében. Az is világos, hogy ezt a történetet így már csak az etnikai (román–magyar) vonatkozások illúziótlan megjelenítése miatt sem lehetett volna 1989 előtt publikálni Romániában. Utólagos perspektívából, e novella utólagos perspektívájából tehát jól látszik, ahogy a Sorskovács-korszak fiatal szerzője kénytelen eltekinteni a háború utáni zavaros időszak bizonyos aspektusaitól, említetlenül hagyva azokat. A reflexió, amelyet a novella tartalmaz, természetesen sokkal tágasabb történelmi-nemzedéki problémahalmazt vázol fel, mint amelyet egyszerűen az etnikai dimenzió jelentene: „A jóég tudja, hol, mikor fogant meg bennünk, hogy az úgynevezett »helyzet« sose annyi, amennyi tudható róla, sőt rendszerint más, mint amit magáról bevall. Az is rémlett, az efféle sejtést nem mindig tanácsos fölfedni, bár azzal igazából nem voltunk tisztában, hogy ennek mi lenne a kockázata. Az különösen izgatott, mi az, ami rejtezkedik.” (59.) A novellában úgy bontják meg a rögtönzött „internátus” padlóját az ott lakó fiatal srácok, mint ahogy a pszichoanalitikus kezelés során ereszkedik alá a beszélő a tudatalattiba. Itt az 1945 utáni történet „tudatalattijában” egy hitelbank archívuma rejtőzködik, megporosodott főkönyvekkel: „vonalazott, rubrikázott lapokon nevek, számok, dátumok: ezek talán határidők. És betáblázott százholdak; kezesség-vállalás bejegyzések, ki tudja, mik. A csontszínű lapokon, bárhol ütöttük fel a könyvet, ugyanaz a nagyon szabályos, ráérős lendületű, fekete tintaírás.” (60.) A kép rendkívül erős akkor is, ha nem feltétlenül ez a novella legfőbb cselekményszála. A múlt saját, eredeti logikája szerint nem hasznosítható, sajátos mutációk révén viszont mégis hasznosul, az új korszak logikájához idomulva: egyéb tüzelőanyag híján ezek a főkönyvek segítik túlélni az összezárt társaságot.
Ezt a történetet is hangsúlyosan kezelve állíthatjuk tehát, hogy a Bolygó tüzek című kötet felvillantja gyakorlatilag a teljes eddigi Szilágyi-életmű problémahálóját, a nagyregények és a korai novellák világát egyaránt alternatív, „mutáns” perspektívából mutatva meg. Nem ez az egyetlen érdeme természetesen, még ha nem is törekszik teljességre. Még ha nem is törekszik, csak van.


Jegyzetek

1 „Én mindig folyóra, nagyvíz mellé vágytam”. Fekete Vince beszélgetése a 70 éves Szilágyi Istvánnal. Székelyföld 2008/10. 175–176.
2 Gálfalvi György: Szilágyi István. In: GGy: Találkozásaink. Kriterion, Bukarest, 1989. 69.
3 „Én mindig folyóra…” 161.
4 Gálfalvi György: i. m. 65.
5 Mester Béla: Bolygó tüzek, gyújtogató mesterek Szilágyi István műveiben. Székelyföld 2008/10. 92.
6 Bővebben lásd Balázs Imre József: Munkás-szubkultúrák történetei. A hatvanas évek első felének prózairodalma. Korunk 2006/9. 16–24.

Szilágyi István: Bolygó tüzek. Magvető, Budapest, 2009.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében