(ostroveni. viaţa şi contactele)
“Life is precocious in a most peculiar way
Sister psychosis don’t got a lot to say”
részletek
1.
négy év amíg élesíted a képet hogy a folyó iszapjába
szimbólumot eressz látomást gesztust
amit nem fejezel be már soha
egy szót ami féregként rágja a belsőd el nem ereszt
mint a poshadt szív harapása az izzadtság
ami véres lepedők jeleivel jön el
a levegővel melyben jóbarátok lebegnek
az egyik szájon csókol lilán megölel
2.
ébredezz mák emlékezet virága
túl a disznósor fehér deszkázatán
a zöld fekáliáknak oly lankás árka mellett alvó gyíkok közt
ébredezz emlékezet virág ó te mák!
az ismeretlen meredély mutatta miként nézzem
az el nem mondhatót
kísérleteztem fények és illatok között
még a barátság kontinens felfedezése előtt
az ég virágszirom lett kupolaként hajolt rám
a messzeségben tömbházak zizegtek éles szirmok
egyre csak rózsaszínben és egyre sápatagabban
mint húsból lett virág a szirmok között
én pulzáltam és remegtem
minden pórusommal a pánikot fogadtam a szemfehéren át is
csiklandozták az apró pókokat – darazsak zúgtak dagadt ujjaimban
velem senki sem törődött halottnak hittek talán:
ébredezz mák emlékezet virága
túl a disznósor fehér deszkázatán
a zöld fekáliáknak oly lankás árka mellett alvó gyíkok közt
ébredezz emlékezet virága ó te mák!
3.
halottnak hittek ezt biztosan tudom
a szemhéjrebbenés ellen nem védekeztem
csak néztem a bokákat a műanyag cipőket
mert nekik halott voltam ezt biztosan tudom
olyannyira halott hogy nem játszottam
már az elején sem csak megtűrtek soraikban
mint egy különös és ártalmatlan
vírus hordozóját
feltámadhattam volna a fásszín szomorú közepén
hogy megcsókoljam Florina lebarnult combjait
felborzolt haját: homlokom felpirosló érhálózata
elbújt volna skalpom alatt és szemem kinyitva
ránevettem volna: mára ennyi már nem vagyok halott
(ugrottam mint a béka átöleltem a térdét)
csakhogy ők aggódtak és azt gondolták halott vagyok
kénytelen voltam felnevetni és elfogadni: halott vagyok
igenigen.
4.
Ó Ostroveni neved petefészekmély bölcsességétől
megpendültek csontjaim felnőttem
és egy befőttesüveg aljáról néztem mint gyűröd egy csomóba
a négyszögletes tömházakat és a hársakat
láttam a gátnál szedett hatalmas kagylót
kávébarnasága volt a te éji gerinced
amikor üvöltözésre késztettek az esték
az alagsorban óvtuk a csavargó kiskutyákat
Ó Ostroveni miattad őrködtünk a tetőkön hosszú órákon át
ízlelgettük a sókat és a halottakat
műholdakat küldtünk volna pályára a nevedben
az üzemből lopott anyagokból
puszta építőtelepeket hódítunk kedvedért
üvegvattával és csövekkel tömjük meg agyunkat
katonának legfegyelmezettebb diáknak legszófogadóbb
csapatunk szép nőidet határodat megvédte volna
5.
ha csak egyetlen gesztust adhatnék át rohanást
csalánból fonott folyosókon
szürke selymek bonyolult labirintusát
a félelmet amellyel versenyezni kezdtünk
A Háznál úgy lépkedtünk ne ázzunk el nagyon
vakolatlan gerendákon fakoffer óriásokon
márványok lapjain tritonok meg
ebihalak között és az a márványillat
Istenem a mi bonyolult ásványtanász életünk
az egyre keskenyebb és fullasztóbb
folyosókon Ostroveni mérgező
és szent vérereiben ahonnan
elindult minden. (még egyszer mondom szaladtam
mit számít már a sajgón aranyló hús
a nedves gerendák fájdalma figyelemesen csiszolt
gránitlapok párolgásai?)
kisisten adj legalább egy kínai
gyapot trikót vagy asztmarohamot
egy kékes kocsmacseppet ott A Házban!
kisisten álcázd Kalapnak magad
futtass minket végig a kőfal peremén
a nácibombázta fákon sarkadat
mutasd és aludj el kisisten!
***
ne menj oda a chetri-t mondó Dániel
húgai ők és csavargókkal élnek
az egyik elkapott kerítésen átdobott
a földre vetett hé!
ne menj azok a bányamélyben járnak
apa oda ment hogy a bolgárokhoz
nekik is vevőjük legyen benyomták a házba
hogy serbettel itassák alig menekült meg
de kisisten te ne menj oda
te aki éjjel a kamionok
vásznai alatt jársz
az utánfutókat megrakod zöldséggel szilvával
külső gumikkal köszörűkövekkel
a ketreceket kurvákkal és csavargókkal zsúfolod tele
hogy csak téged bűvöljenek el kisisten
ezek a cicák és kutyák hol férhetnek el?
8.
felhevülten perverzen és szégyentelenül
a kudarcaimra gondolok ismét
gonosz fagy hűti csontjaimat
az ellágyulás széthullásra hív
mondom magamnak a kudarcra érdemes gondolni
csupán a késre ami ravasz mint
az első szerelem az első területre amit
meghódított a pillantás a fogak és a nyelv
a kudarcra mint egy jól megírt mesére
győzelmeim sírkövére
a lyukas fogra amit megszívtam
egy köpéshez
a kudarcra az egyetlen bűnre
eddigi életemben a test ellazulására
bársonyos szórt fényre a pihés pulóvereken
bársonyos szórt fényre az ő pihés combjain
a bodzavirággal mázolt orrocskára
az olcsó parfümre a királynői testre
a lélegzésre és a nyálcseppekre
amiből nem volt sohasem elég
lapockák közé napfonatba
lágyékba vesébe fáradt ujjperecek közé nyomva
vörös lobogóként viszem a kudarc zászlaját
egy túl hosszúra nyúlt rabszolgaság után
ó csótány nyeljen el az est sötétje
tévedj el az ultraviola virágok repülőterén:
habár idekevertem e szörnyen lassú balettbe
felejtsed el a holtak bizantinizmusát
14.
a konyhaablakból kiáltom anyámnak: AUSZTRÁLIA
mert a röplabdapálya közepén
az álnok tócsák között új kontinens szökkent szárba
AUSZTRÁLIA körvonalát idézték a szigetek és félszigetek
és az én győzelmi kiáltásom
magának tudta és
A-U-SZ-T-R-Á-L-I-Á-B-A szúrta a hangok zászlaját
amikor a nyomomban felbukkant egy a Ciulin testvérek közül
dühödten sziszegve hogy ő a saját balkonjáról először
pillantotta meg
hogy tényleg AUSZTRÁLIA de az ő Ausztráliája
a Ciulin testvéreké és csak egy véletlen miatt nem ők
szálltak partra először
de Anglia és Amerika mindig is a Ciulin testvéreké volt
és úgy tudom nem hagyták el soha
mert a Ciulin testvéreknek fogalmuk sem volt a mérgeskígyókról
az új sivatagokról vízgyűjtő medencékről
ők sose vágytak arra a tájra rájuk ott nem várt barát szerető
a boldogtalan farmereknek sem osztogattak telefonokat
AUSZTRÁLIA nem lehetett csak azé aki megérti
szereti és a furcsa vágyait is kielégíti
a Ciulin fivérek tekintete átölelt akkor
udvariasan morogtak
valami melegség forrongott ütőereikben
szappanbuborékok szálltak agyukra
rátámadtam az elsőre
dühödten és kétségbeesve űztem el az Új Jeruzsálemből
csakhogy a Ciulin testvérek revolverükkel babráltak
összegyűjtötték hordáikat és egy őzbőr darabkát
raktak eléjük
amit nemrég vásároltak tőlem
megfújták a kürtöket és elindultak az agarak nyomában
végigkajtatták és felgyújtották az erdőket az építőtelep
minden lépcsejét
elvesztették a nyomomat de mindannyiszor
újra rátaláltak
fülemhez ért a Ta Ta Ta Taaaamm
tovább haladtam fogyatokozó erőkkel
szétzúzva és újra eltakarva rejtekhelyemet
ÉN
AUSZTRÁLIA kormányzója és felfedezője
tisztelt hallgatóság
kisasszonyok és urak olvasóim
az amfiteátrumba értem
elterültem a félkör gyepén
vadállati kitágult orrlyukakkal
dühödten tapogatva a fűcsomókat
új értelmet új elméletet keresve a barátságnak
és akkor a csendes estben
az önök szemei előtt melyet zavart az asztali lámpa fénye
megvillantak a Ciulin testvérek
kegyetlen kínzóim tőrei
a gáthoz értem
a fűre feküdtem
láttam hogy nevetve közelednek és
bátran himbálják sakál-farkukat
KARÁCSONYI ZSOLT fordítása
Ştefan Manasia: költő, szerkesztő. 1977-ben született Piteşti-en. A kolozsvári BBTE román-angol szakán végzett 2000-ben. A kolozsvári Tribuna folyóirat szerkesztője. Kötetei: Amazon şi alte poeme ( 2003, 2005); cînd TU vii. etica grunge (2006); cartea micilor invazii (2008). Verseit több nyelvre (magyar, szlovák, francia, német) is lefordították.
