"Fekete hóra a dolgok rendje szerint fehér varjú száll"
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 22. (540.) SZÁM — NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Cseke Péter
Társbérletben a történelemmel - A húsz éve elhunyt Bözödi György főművének előtörténetéről és utóéletéről
Papp Attila Zsolt
„Nem érdekel a teljes fiktivitás” - Beszélgetés Grecsó Krisztián íróval, az ÉS szerkesztőjével
László Noémi
Indul a bakterház – tánclépésben
Balázs F. Attila
Minimál
Fodor Sándor
Levél Jánky Bélának – odaátra
Jánky Béla
Haikuk
Jegyzetek a színházi patyomkinitásról
Varga Borbála
Don Amadeo
Murányi Sándor Olivér
Formagyakorlat (a kórházról, a moziról és a glamour-titánról)
Varga Melinda
Versei
Ungvári László Zsolt
A Pegazus téli röpte
A lélek sztetoszkópjai
A heg
Mike Ágnes
Magyarázat mindannyiunknak
Bakk Ágnes
Faust (állat)kertben, avagy Faust itt(hon). És ott(hon).
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK – ZENÉT? ÚGY is szól!
Decemberi évfordulók
 
Cseke Péter
Társbérletben a történelemmel - A húsz éve elhunyt Bözödi György főművének előtörténetéről és utóéletéről
XX. ÉVFOLYAM 2009. 22. (540.) SZÁM — NOVEMBER 25.

Otthonirodalmat teremtő kortársaihoz hasonlatosan a Székely bánja szerzője is azt a világot írja le, amelynek jövőjéért írástudói felelősséget érez. Azokat a szálakat keresi, amelyek összekötik őt a nemzeti létet alakító – koronként változó, nemegyszer ellentétes tendenciákat hordozó – történelmi folyamatokkal; amelyek felismerése és befolyásolása értelmet adhat az ő életének is. És mert így indult a világba, Bözödi haláláig (1913. márc. 9. – 1989. nov. 25.) társbérletben élt a történelemmel. „A teológiára is azért mentem – vallotta meg élete alkonyán Gálfalvi Györgynek –, mert belebolondultam a szombatosok históriájába, s azt hittem, hogy ott kedvemre búvárkodhatom. A Székely bánjában jól kimutatható, hogy a történelmi fejezeteket nagyobb erudícióval írtam.”1 Két évig volt csak teológus, a történelem iránti mohó érdeklődése arra ösztönözte, hogy jogot és bölcsészetet hallgasson a kolozsvári román egyetemen. Miközben – 1932-től – eredeti hangú költőként, elbeszélőként és tanulmányíróként is bemutatkozott a Keleti Újságban, a Pásztortűzben, az Erdélyi Helikonban, az akkori húszévesek nemzedékét tömörítő (1935-ös) Hitelben.
A Székely bánja forrásánál című 1967-es visszatekintéséből tudjuk, hogy ez időben nagy hatással volt rá Bölöni Farkas Sándor, aki száz esztendővel korábban felfedezte az amerikai demokráciát. Az Észak-amerikai utazás szerzőjét joggal tekintette a huszadik századi szociográfiai írások „ősapjának”. A másik útitársa Orbán Balázs, aki maga is Bölöni Farkas könyvéből tanulta „az öntudatos hazaszeretetet s a szabadság imádását”. Harmadikként Balázs Feren-cet említi, aki 1929-ben „szociográfia-szerű képet nyújtott szinte a kerek világ feléről, új meglátásokkal, új eszmékkel gazdagítva addigi képünket a világról”, és akinek mészkői kísérleti telepe, az egész Aranyosszéket átfogó társadalom-reformeri munkássága ösztönzőleg hatott rá. Amiképpen – az Erdélyi Fiatalok közvetítésével – a bukaresti Dimitrie Gusti professzor monografikus szociológiai iskolája is. „Ehhez járult a Viharsarok vidékéről jött forradalmi szél”, amely „új vonásokkal, elemekkel és a jövőt illetően reális színekkel” gazdagította szociográfiai érdeklődését.2 „Bözödi György könyve illúziókat rombol, éppen úgy, mint Magyarországon Féja Géza vagy Kovács Imre falukutató munkája” – Balogh Edgár rokonította ekképpen az Erdély felfedezése első kötetét a Magyarország felfedezésére vállalkozó írótársak teljesítményével.3 Nemcsak a műfaji sajátosságok révén tart rokonságot Bözödi műve az Illyés Gyula, Féja Géza, Darvas József, Erdei Ferenc, Szabó Zoltán képviselte irányzattal – állapította meg a szaktudós tárgyilagosságával Gáll Ernő a hetvenes évek elején –: „sok közöttük a szemléletbeli rokonság is”.4
A felkészülés leglényegesebb mozzanata alighanem a Székely emberek – zsidó istenek (alcíme szerint: Jegyzetek a székely szombatosokról) megírása volt.5 Ki tanulmánynak, ki nagyriportnak tekintette a „székely Jeruzsálem” múltjának felidézését, merthogy a történelmi mintavétel (tanulmány) és a helyszíni terepszemle (a riport) elemei nem szervesültek kellőképpen. Tény, hogy az 1935-ben megjelent első Bözödi-kötet a Székely bánja előképének tekinthető. „Életre szóló írói, történészi, szociográfusi érdeklődés nyitánya” – ahogy az életmű lezárulása után Nagy Pál marosvásárhelyi irodalomtörténész a hagyaték számba vételekor minősítette.6 Bözödi ugyanis a történelmi források fényénél ismeri fel szociográfiai művének alapkoncepcióját, és a „történelmi látleletek” késztetik arra, hogy helyszíni megfigyeléseket is végezzen; hogy a múlt és a jelen szembesítése után a jövőbe vezető utakat fürkéssze. A Keleti Újság, majd az Ellenzék belső munkatársaként négy évig gyalog és szekéren járta a falvakat, egy nyáron át pedig kerékpáron. Hogy aztán újólag történelmi oknyomozással egészítse ki helyszínrajzait.
A Székely bánja keletkezés-történetében olvashatjuk: „Termékenyítő légkörben éltem. Éjszakába, sőt reggelig nyúló beszélgetéseink érlelték ki a tervet, amelynek első megnyilvánulásai hírlapi riportok voltak, helyszíni jelentések a mulandóság veszélyével, de a maradandóság csíráival magukban.”7 Hogy hol zajlottak azok a beszélgetések? A Korunk, a Hitel, a Pásztortűz, az Erdélyi Helikon műhelyében? Gaál Gábor 1937. november 16-án kelt leveléből némi fogalmat alkothatunk azoknak az éveknek a „termékenyítő légköréről”. „Engedje meg – írta Bözödinek a „mord major” –, hogy úgy az [Erdélyi] Helikon, mint a Hitel legutóbbi számaiban megjelent írásaihoz a legőszintébben gratuláljak. Novellája [Az ártatlan őz] a legteljesebb mértékben meglepett és elbűvölt. Meglepett a hangja, meglepett a gyengéd témán keresztül egy egész értelmetlen világ megragadása. Meglepett, hogy a valóban művészit milyen bravúrral ragadta meg a szociális vonatkozásokkal együtt. A Hitelben megjelent dolgozatában [A Székelyföld kapujában] azt látom, hogy pár sorban elmondja egy olyan mai magyar erdélyi és kisebbségi nagy regénynek a nyers vázlatát, aminek a követeléséért oly értetlenül, oly visszhang nélkül annyi éve lármázok a Korunk hasábjain egy olyan írói nemzedékkel szemben, amely soha, semmiképpen nem ismerte még el, hogy az olyan anyagok művészi feldolgozása az írói feladatuk, mint aminőről Ön a ravai pap küszködéséről szólva oly megrendítően beszámol. Kívánom, hogy ennek a papnak, illetve falujának a nagy regényét mielőbb Ön megcsinálja.”8
Nem így történt. Úgy tűnik, Bözödi írói alkatából hiányzott a művészi átlényegítés regényírói képessége. De ettől még nem vált ő kisebb értékű alkotóvá; szociográfia-írói „előnyeit” a továbbiakban inkább tanulmányíróként és történetkutatóként kamatoztatta.
Nem kétséges, hogy Bözödi élményközelből ismerte a székely települések „zsákutcás történelmét” (Bibó István), kisebbségi életvitelét, megoldásra váró gondjait. Annak ellenére vagy azzal együtt, hogy időnként a csendőrség őrizetbe vette, mert kíváncsiak voltak arra, hogy útjai során miféle jegyzeteket készítget (lásd A Kis-Küküllő völgye című fejezetet). Ami persze csak múló epizód volt ahhoz képest, hogy mit kellett elszenvednie történetkutatói buzgalmáért a kommunista hatalomátvétel után.
Huszonöt éves koráig költőként és elbeszélőként is jelen volt a korfordulóját élő erdélyi magyar szellemi életben, mi több: addigra elkészült a Romlás és a Nyugtalan pásztorok című regényének kéziratával is, amelyek csak azután láttak napvilágot, hogy a Székely bánja ráirányította a figyelmet az író személyiségére. Ráirányította – és több mint hat évtizeden át árnyékba is borította szépírói alkotásait. Az alaphangot Schöpflin Aladár ütötte le a kétkötetes Romlás megjelenése (Stádium, 1940) kapcsán a Nyugat hasábjain, ekképpen: „A Székely bánja című nagyon derék könyv szerzője, mikor regényt kezdett írni, nyilván azt hitte, hogy neki ebbe bele kell írni mindent, amit az emberekről, különlegesen a székelyekről tud, amit valaha elgondolt, vagy elképzelt, ami írás közben az eszébe jutott, és amit innen vagy onnan megtanult. Szóval úgynevezett világnézeti regényt akart írni, fölépíteni egy széles ívű székely világképet. A hajlama és képessége azonban nem erre való, nincsen rá filozófiai magaslata, és nincs ereje azt a sokat, amit markol, jól megfogni; nem tudja gondolatait epikába olvasztani.”9
A kolozsvári származású Poszler György akadémikus a második világháború idején látja meg először a Székely bánját – a Minerva Kiadó kirakatában –, de csak bő fél évszázad múltán fedezi fel magának a művet. Életmű-összegző második kötetében – Az eltévedt lovas címűben – revelációként beszél róla. Nem tud és nem is akar elvonatkoztatni a költőként és szépíróként induló Bözödi „szociográfia előtti és utáni” munkásságától. A „kettős ihletésnek” tudja be a történelem-szabta életmű-formálódás kétpólusú erőterét. A „ballada ígéretével” jelentkező, ámde meg nem valósult nagy művészetét, illetve „a megvalósult nagy valóságmegidézés” dokumentarista tényszerűségét. „Lényegre visszafokozott, tényközlésre csupaszított, romantikátlan-realista, lírátlan líraként” jellemzi Bözödi költészetét. Pontosabban: „eszközeiben lírátlannak”, merthogy „létérzésében lírai líra” a Bözödié.
„Mert egy még létező, még szerves, még testközeli kisközösség létérzésének a kimondása. Megfigyelhető, ahogy a tényközlést megemeli és a sorsértelmezéshez közelíti. […] A prózai líra – talán – innen van a költészeten. A ténykimondás szociológus szférájában. A mitizáló líra – talán – túl van a költészeten. Az elméletteremtés ideologikus szférájában. E költészet a kettő között van. Megemelve a szociologikumot, leszerelve az ideologikumot. […] Nem nagy formátumú, de jellegzetes hangú líra. A fiatal Illyést szokták – párhuzamként – emlegetni. Főként a Három öreget. Nem méltatlanul. Bár inkább a Nehéz földre gondolnék. Mondjuk, a Szomorú béres vagy A szomszédleány élet- és arcképére. Vagy az Énekelj, költő vagy a Föld alatt emberi és művészi vallomására.”
Ámde olvassuk csak tovább Poszler egyre drámaibbá váló okfejtését:
„Az epikai életműben még evidensebb a ballada (nem mítoszteremtés!) és dokumentarizmus együttese. Benne szüntelenül készülődik-kísért a ballada mint lehetőség. De mindig elvetél. Érzi és megfoganja, de kihordani és megszülni nem tudja. Sem a kisepika félballadáiban-félelbeszéléseiben, sem a nagyepika félballadáiban-félregényeiben.  […] Balladai erő a látásmódban van. Drámai erő a kivitelben nincs.”
A lírában és az epikában megcsillantott fiatal kori erényeit – pontosabban: féleredményeit – Bözödi a szociográfiában kamatoztatja igazán. Az irodalomtudós meglátása szerint: „A meg nem valósult nagy művészet – végső kikristályosodásként a ballada költői ígéretével. És a megvalósult nagy valóságmegidézés – végső  kikristályosodásként a szociográfia dokumentarista tényszerűségével.”10
Nem „kezdő műfaj” tehát Bözödi pályáján a szociográfia: több műfajban kipróbált írástapasztalattal rendelkezett már, amikor úgy érezte, hogy felismerései „azonnali” összegezéséhez épp ez a legalkalmasabb. Mindez jól érzékelhető a sorok között vibráló lírai hevületből, a tényanyag és a hangulatteremtő erő drámai sistergéséből. Az már valószínűleg „a történelmi idő” sürgetésének (sistergésének?) tudható be, hogy az írónak nem volt kellő türelme – az egyébként két kötetesre tervezett – műve arányos szerkezetének a kialakításához.
Ehhez társult még a címadás és a kiadás – meglehetősen baljósnak mutatkozó – előtörténete is. A Korunk még a megjelenés előtt álló Segítség nélkül című kötet részleteit adhatta közre, ám a cenzúra ezt a kötetcímet nem engedélyezte. A kortársi emlékezet szerint Gaál Gábor mentette meg a helyzetet. Ő javasolta a szerzőnek, hogy próbálkozzék a Korunkban megjelent Székely bánja fejezetcímmel, ami ellen a cenzúrának valóban nem volt kifogása.12 A könyvet különben az a tizenhét erdélyi fiatal író adta ki, akik a Vásárhelyi Találkozót követően – Balogh Edgár, Kovács Katona Jenő, Szemlér Ferenc és Szenczei László kezdeményezésére – Erdélyi Enciklopédia néven könyvkiadásra szövetkeztek.l
A kiadás előzményeihez tartozik persze az is, hogy a kézirat elolvasása után Kovács László, az Erdélyi Szépmíves Céh lektora jóindulatúan azt tanácsolta: tíz évig zárolják a kéziratot, sőt a fiók kulcsát is adják át neki. Figyelmeztető jel volt Bözödi számára már az is, hogy a Céh két évvel korábban A rög alattot sem vállalta, pedig annak nem volt történelmi/társadalmi konfliktusokra kihegyezett éle. Ráadásul a nemzedékét képviselő Hitel is csak részleteket vállalt belőle, a teljes mű kiadását azonban nem. Merthogy a szerkesztők véleménye szerint – olvashatjuk Pomogáts Béla frissen megjelent erdélyi irodalomtörténetében – „Bözödi műve szembehelyezkedett azzal a kisebbségi konszenzussal, amely mindenképpen az erdélyi magyarság összefogását szorgalmazta, és helytelenítette a társadalmi konfliktusok bemutatását”.13 A Hitel belső köréhez tartozók elutasítását szerencsére „felülírta” a nemzedéki szolidaritás. Az Erdély felfedezése igézetében élő fiatal írótársak (Abafáy Gusztáv, Balogh Edgár, Bányai László, Bözödi György, Flórián Tibor, Hegyi Endre, Jancsó Elemér, Jordáky Lajos, Kiss Jenő, Kovács György, Kovács Katona Jenő, Lőrinczi László, Nagy István, Szabédi László, Szemlér Ferenc, Szenczei László, Wass Albert) ugyanis úgy döntöttek, hogy a könyvnek haladéktalanul meg kell jelennie. És saját költségükön napvilágra segítették a művet.14 Mely valóban nem hibátlan alkotás, szerkezeti fogyatékosságai közismertek, de megszületése pillanatában kellett nyomdába adni, mert – és ez is a szociográfia műfaji sajátosságai közé tartozik – „a mondanivalója fontosabb, mint a formája”.
Az erdélyi szociográfusok közül Bözödinél a legerőteljesebb a mű tudományos színezete. Nemcsak a történelmi rész kidolgozásához végzett önálló kutatásokat, a bejárt települések leírásakor is megpróbál településtörténeti, demográfiai, mentalitástörténeti, gazdasági stb. szempontokat érvényesíteni. Mindez a Székely bánja szerkezetét is alapvetően meghatározza: a jelen kérdéseit sűrítetten bemutató drámai expozíció után következik a történelmi oknyomozás, majd a jövőteremtő küzdelem érzékeltetése. A gazdasági és szellemi összefogás eredményeinek a felfedezése, a „felemelkedés szigeteinek” a bemutatása.
Az expozíciót követő „félkönyvnyi fejezet”, az Elfelejtett történelem – találóan írja Csapody Miklós 1986-ban megjelent elemzésében – a kötet legizgalmasabban és legjobban megírt része. „A székelység valódi történetét logikus okfejtés és összeszedett argumentáció kíséri, melyet mint az árnyék követ a »bűnös utópia« felmagzásának kísérteties históriája. Tűzvész, háborúk, vér, felekezeti széthúzás, a jog félresöprése, felkelések és bukások. [...] A népi tömegeknek ez a leromlása 1867 után felgyorsult, az arányosítás (a közös földek felosztása) és a tagosítás (a birtokok egységesítése) csak erősítette a folyamatot. A bontakozó kapitalizmus pénzügyi fellendülés helyett a lelkiismeretlen magyar bankpolitika »eredményeit« hozta.”15 A kötet második fele a személyes tapasztalatok rögzítése. Jellegénél fogva másnemű, mint a históriai fejezet. Tájrajz és állapotrajz követi egymást a „felemelkedés szigeteinek” keresése közben. Sokszor elnagyoltan, vázlatszerűen. Az egyenetlenség és az esetlegesség feltűnő jegyeit Csapody az újságírói munkából eredezteti, másrészt – a kötet egészére is vonatkoztatva – Bözödi történelemszemléletének egyoldalúságával magyarázza. Csak megerősíteni tudja Venczel József és Jancsó Béla kortársi megállapításait: hiányzik „a székelyföldi hétköznapok otthonos – nem idilli, de békés – világa, láthatatlan marad a nyugalmas időkben alkotó, kultúrateremtő székelység”. A feudális rend korlátainak és megtorlásainak az előtérbe helyezésével, a gazdasági viszonyok sokszor fárasztó bemutatásával (arányosítás, tagosítás) óhatatlanul aránytalanná válik a történelmi tabló is, ami ebben a formájában csak növeli az olvasó hiányérzetét: miként volt lehetséges az, hogy annyi vérveszteség és történelmi igazságtalanság ellenére (amihez még jócskán hozzáadódott az önpusztítás – a kötet második felében lajtromozott – megannyi kártétele: gyermekhalandóság, egyke, szifilisz, öngyilkosság, kivándorlás, hit- és nemzetelhagyás, oktalan virtuskodás stb.) a székelység mégis megmaradhatott? Bözödi nyilvánvalóan nem érzékelte kellőképpen – és erre hívta fel a figyelmet 1986-os elemzésében Csapody Miklós is –, hogy „e közösségek nem csupán minduntalan alávetettek, hanem még ebbéli állapotukban is szigorú és emberséges erkölcsi rend, etikai erkölcsi normák szerint rendezték be és szabályozták tagjaik életét, amint erről a fennmaradt faluközösségi határozatok, a rendtartó székely falu írásos emlékei tanúskodnak”.16
Bözödi történelmi tanulmányai csak 2002-ben jelentek meg – Nagy Pál gondozásában – a csíkszeredai Pallas-Akadémia kiadásában. A Székely századok beajánlásában Egyed Ákos történész, akadémikus nagyobb időtávlatból visszatekintve már ekképpen fogalmazhatott: „Bözödi a székelység sorskönyvét írta meg, azzal, hogy feltárta e hajdan erős néptörzs meggyengülésének körülményeit, a belső és külső viszonyok alakulását. A tudomány módszerével mutatott rá a székely társadalom középrétegének, a lovas, illetőleg a gyalogrendű székelyeknek a megfogyatkozására, a jobbágyrend megjelenésére; következésképpen megrajzolta azt az utat, amely szegény társadalmi réteg felduzzadásához vezetett, nem feledkezve meg a kísérőjelenségekről, a lázadásokról, pártütésekről, s az olykor-olykor téves szövetkezésekről. Ha az a komor kép, amelyet Bözödi a székely múlt egyik eddig kevésbé ismert oldaláról megrajzolt, mégsem vált elcsüggesztő, lehangoló leckéztetéssé, amint egyesek állították, az annak tudható be, hogy a háttérben reménykeltő színek is fellelhetők: a székelység mindig képes volt kiheverni a nehéz korok pusztításait, rombolásait, újra tudta kezdeni az életet. Életrevalóságát a legendás ezermesterséggé fejlesztett tudásával újra és újra képes volt bebizonyítani.”17



Jegyzetek

1 Gálfalvi György: Bözödi György galibái. 1990. 2. 127–133.
2 Bözödi György: A Székely bánja forrásánál. Korunk, 1967. 9. 1197–1200.
3 Balogh Edgár: Bözödi Györgyről eddig és ezentúl. In: B. E.: Mesterek és kortársak. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1974. 456–468.
4 Gáll Ernő: Népét szolgáló társadalomkutató. In: G. E.: Tegnapi és mai önismeret. Esszék, tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1975. 150–154.
5 Újabb kiadását lásd in B. Gy.: Földre írt történelem. Válogatott írások – Nagy Pál gondozásában. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998. 5–38.
6 Nagy Pál: „Megírni mindent…”  In: Bözödi György: Földre írt történelem. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998. 267–274.
7 Bözödi György: I. m. I. h.
8 Balogh Edgár: I. m. I. h.
9 Schöpflin Aladár: Romlás. Nyugat, 1940. 8.
10 Poszler György: „Székely bánja”. A szenttamási bicskás és a makfalvi körorvos. In: P. Gy.: Az eltévedt lovas nyomában. Balassi Kiadó, Bp., 2008. 582–590. 
11 Balogh Edgár: I. m. I. h.
12 Lásd a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Erdélyi Enciklopédia címszavát.
13 Pomogáts Béla: I. m. I. h.
14 Bözödi György: A Székely bánja forrásánál. I. h.
15 Csapody Mik­lós: Bözödi és a Székely bánja. Életünk, 1986. 9–10. 889–898.
16 Uő: uo.
17 Egyed Ákos ajánlása Bözödi György Székely századok című kötetéhez. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002. Hátsó borító

(befejező rész következő számunkban)




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében