Anikó gondterhelt arccal tekintett vissza az ajtóból. Zordok egyedül maradt a kórteremben. Az ápolónő elkezdte gyógyszerekkel, vérvétellel előkészíteni betegét a műtétre. A férfi szeme önkéntelenül követte a ki-be lépkedő kecses női alakot.
– Sára vagyok – mutatkozott be végül. – Segítek beülni ebbe a tolókocsiba, vinnem kell önt a műtőbe.
Hiába tiltakozott Zordok agya az altatás ellen, hiába kérte a gerincérzéstelenítést, a középkorú doktor ragaszkodott, hogy altassa betegét. Az altatóorvos beadta az injekciót. A harcos előtt lassan-lassan forogni kezdtek a színüket vesztő függönyök. A szemébe világító lámpa fénye eltompult.
Leó testvérrel együtt ministrálok Leánder páternek a virágvasárnapi misén. Mindketten kisiskolások vagyunk még. Én olvasom fel a szentleckét, ő csenget úrfelmutatáskor. Az idős pap kapucinumját hófehér hímzett vállkendő takarja. Megilletődve veszem magamhoz Krisztus testét. A szertartás végén a sekrestye felé vonulunk. A papi hivatás kegyelméért imádkozom magamban, amikor Sára ágyamhoz lép, hogy lecserélje mellemen a kötést. Finoman simítja végig homlokom. Ujjai a köldököm cirógatják. Megragadom kézfejét, és erőszakosan húzom lefelé. Megmarkol. Izgalomba jön. Feje eltűnik paplanom alatt, miközben felhajtom asszisztensi köpenyét, hogy ölét nyelvemmel kényeztessem. Elégedetten nyögünk mindketten. Pár perc múlva megfordul, ruháját kigombolja, eszeveszetten tépi le magáról az alsóneműt. Jobb kezével óvatosan segít magába. Vadul táncol rajtam, amikor benyit az orvos. Összerezzenünk. Az orvos zavartan veszi le szemüvegét. Elvörösödik. Ágyunk mellé lép. Simogatni kezdi Sára hátát és derekát. A nő bal keze lovaglás közben hátra indul, hogy a rövid ujjú zöld ing alatt beletúrjon főnöke mellkasi szőrzetébe. Meztelenül fekszem, a paplan már sehol. Sára rajtam üget, szájában az orvos szerszáma. Kéjesen lihegő férfit még sosem hallottam. Irtózat fog el, amikor az asszisztensnő ajkait pihentetve újra és újra felhúzza arcom felett műtőorvosom előbőrét. Soha nem gondoltam, hogy bele tudok nyugodni: ketten birtoklunk egy asszonyt. A korosodó férfi mögénk kerül. Sárában vagyunk. A nő mélyeket sóhajt. Örül a szendvicsnek. Én is. Nem bírom tovább. Melleibe kapaszkodva felordítok.
– Fiatalember, mi a baj, történt valami? Ragacsos lett a pizsamája, és mi ez a folt a lepedőjén? Félrecsúszott az ágytála? – csóválta fejét Sára. Zordok szégyenkezve próbált felülni ágyában, de amikor megérezte lábában a hasító fájdalmat, erőtlenül zuhant vissza párnájára. – Maradjon csak fekve – nyugtatta a nővér kezében egy pohár vízzel és két apró tablettával, s eligazgatta a paplant. – Hozok friss ágyneműt. Ekkor Zordok telefonja megszólalt a fiókban. Sms érkezett. Amint egyedül maradt, megnézte az üzenetet. Anikó írt.
Nagyon hiányzol, Szívem, várom, hogy újra együtt lehessünk. Csókol-lak!
Szinte óránként kapta a gyulladáscsökkentő injekciót. Az első éjszaka nehezen telt. Semmit nem aludt, és gondolkodni sem tudott az összevarrt seb okozta fájdalomtól. Sárát egy vén, kövér ápolónő váltotta, az éjszakás nővér.
Egy hét múlva, amikor végre újra lábra tudott állni, kitámolygott kórterméből, amelyben egyedül feküdt. Betegtársakkal csak a kórház folyosóján találkozott. Köztük a legérdekesebb figura Laska volt – emberöléssel és tizenöt év börtönnel a háta mögött. A cigarettapénzért cserében órák hosszat mesélt Zordoknak, aki döbbenten hallgatta.
– Rám támadott három ember a kocsmában. Nem volt mit tennem, védenem kellett az életem, azt azonban nem gondoltam, hogy a bicskám túl mélyre fut… Mikor megérkeztem a börtönbe, megnyírtak, és már az első fürdésnél seggbe baszott a zuhany alatt a rabfőnök. Őt aztán követték a többi, nálam erősebb rabok. Szerre jöttek, és úgy elintézték farkukkal a seggem, hogy hetekig nem tudtam ülni a fájdalomtól. A rabok ranglétráján csak lassan emelkedtem. Először fre-ier voltam, akit mindenki minden apróságért ugratott. Később kerültem a smekkerek közé, miután rájöttem: elsőnek kell ütni, amikor belém kötnek. A végére már kiravaszkodtam, hogy bekerüljek olyan nagy bizniszekbe, mint a börtönkábítószer-csempészet.
Amíg Laska a vécére távozott, Zordoknak eszébe jutott a halastó.
– Remélem, már nem őrzi security service. A kórházat viszont igen…
Mégis: muszáj elszöknöm ma este. A ruháim le vannak adva a betegfelvételi osztályon, de kifundálom, hogyan lopakodjam pizsamában hazáig, magamra veszem a horgásznadrágom, az éjfél előtti munkásbusszal kiutazom a tóhoz. Hajnalra visszajövök – gondolta. Óvatosan nyitotta ki a kórterem ajtaját, szinte hangtalanul haladt a lépcsőkön lefelé. Az udvaron bujkálva megpillantotta a kapussal társalgó biztonsági őrt. Megvárta, míg eltávolodnak. Jobb lábára nagyon figyelve próbált átmászni a kórház kerítésén. Épp a hosszú hegyekben végződő rácsba kapaszkodott, amikor valaki lámpával világított karjára. Hátrapillantott.
– Megbolondultál? – kérdezte egy hang a sötétből. A leleplezés szégyenétől elpirult arccal mászott le a kerítésről. Nem látta értelmét a menekülésnek. Ezek után biztosan keresni kezdik, és nagyon hamar kiderülne szökése. A biztonsági őr kollégájához és a kapushoz kísérte a pizsamás alakot, aki nem tudta, hova legyen zavarában.
– Ekkora ostobaságot még senki nem csinált nálunk. Sajnálom, jelentenem kell a kórházigazgatónak – csóválta fejét a kapus, és visszakísérte ágyába a sántító beteget. Az ügyeletes nővér megrökönyödve vette tudomásul Zordok próbálkozását. A tetten ért fiatalember a mennyezetet bámulva várta, mi lesz az ügy fejleménye. Másnap reggel a nagyvizit előtt az orvos nyitotta ki a Mester előtt a kórterem ajtaját. Zordok nyelni-köpni sem tudott a döbbenettől. A szikár férfi helyet foglalt tanítványa ágyán. Hallgattak. A Mester maga elé bámult. Nem tudni, mennyi idő telhetett el, amikor végre az ifjú harcbíróra nézett.
– Nem szégyelled magad?! Engem is rossz hírbe hozol! Mit mondanak az orvosok, az asszisztensek és mindazok, akik meghallják szökési kísérleted? Ki- és beszámíthatatlan harcosokat, őrülteket nevelek iskolámban? Ilyen embert kérek fel bíráskodásra versenyeinken? Maradj itt nyugton, és keress meg, ha kiengedtek! – mondta szigorú arckifejezéssel, azzal felállt és távozott. Négy nap múlva Zordok követte – immár hivatalosan, a kórházkapun át, miután átadta műtőorvosának a hálapénzt.
* * *
– Menjünk egyszer már moziba! – kérlelte Anikó Zordokot, aki először elutasítóan húzta el száját, végül azonban engedett. Bicegve lépett be a vetítőterembe. Nem kedvelte a filmeket, mert nem hagytak időt, hogy gondolkodjon a történeten, olyan gyorsan pörögtek a rendező gondolataiból alkotott képek. Odasántikált a hátsó széksorhoz, leült, és ölébe vette Anikó kezét. A nő izgalommal várta a kezdést. A fények aludtak. A film a La Mancha-i búsképű lovag történetéről szólt. A harcosnak erről a forgó könyvtár és a kéjesen lihegő Aranka öle alatt lapokra hullt könyv jutott eszébe. A színészek arca egyezett Zordok elképzelésével. Elbűvölten nézte, amint a főhős elindul, hogy megütközzék a szélmalmokkal. Hiába kérleli fegyverhordozója, lehúzza rozsdás sisakrostélyát, és vágtára fogja lovát. Elhalad a hatalmas malmok előtt, és dárdáját az egyik kerekébe próbálja döfni, aztán lovastól földre zuhan. Zordok értetlenkedve nézett szét, amikor a nézők nevetni kezdtek. Ekkor ingerülten állt fel, és kiment vizelni. Útközben felfigyelt a vetítőfülkéhez vezető folyosóra. Óvatosan lépkedett fel a lépcsőkön. Az ajtó mellett egy világító szekrényt vett észre. Kinyitotta. Benyúlt és kicsavarta a fő biztosítékot. Halk kattanás hallatszott, amely pillanatában eltűnt a vetítővászonról a kép. A hirtelen keletkezett sötétben idegesen kezdtek fészkelődni az emberek. Zordok lefelé igyekezett a folyosón, amikor belefutott az igazgató karjaiba. – Velem jön, hívom a rendőrséget. Éppen tárcsázni készült az irodai telefonon, amikor egy kéz megfogta karját.
– Apu ne! Ismerem! – kérlelte fia az őszes hajú igazgatót. A közel negyven éves fiút glamour-titánként emlegették fényképész szakmai körökben. Egy harcművészeti bemutatón látta Zordokot, aki ebben a pillanatban arra gondolt: közel hatszáz év sem elegendő, hogy a világ megértsen egy búsképű harcos lovagot.
* * *
– Nem jöttél vissza, és elvették a villanyt! – lépett Anikó a bejárati ajtónál álldogáló Zordokhoz, aki válasz helyett elköszönt az igazgatótól és fiától. Kedvesét kézen fogva távozott. Ám alig ért haza, máris jelezte a telefonja: üzenet érkezett a glamour-titántól, akivel alig néhány perce cserélt számot.
Kazinczy u. 10/12. Gyere fel még ma hozzám borozni. Az asszonyod ne hozd, mert akkor már másképp kell beszélnünk.
Zordok nem teketóriázott, sürgős dologra hivatkozva sokadjára hagyta magára kedvesét, lábán még kötéssel bicegett el a kórház előtt, és egy óra múlva már ott ült a glamour-titán konyhaasztalánál egy üveg pinot noir előtt. Amikor egy húzással kiürítette poharát, vendéglátója korholni kezdte:
– Szomjas vagy? Igyál vizet! Be akarsz baszni? Ott a pálinka. A borász munkáját utólag se baszd el sietséggel… A legdrágábbat vettem elő a gyűjteményemből… Egyáltalán tudod, miért iszunk most éppen bordeaux-it?
Válasz helyett Zordok lesütötte fejét.
– Két éve az egyik haverom nagyapjánál voltunk. Álmélkodva néztem a nagybeteg idős ember tokaji aszúgyűjteményét. A legrégebbi ezerkilencszázhatvanas évjárat volt. Kértem a havert, gondoljon rám a születési évemben palackozott tokajival, ha meghal az öreg. Temetés után hívom, hogy mi a helyzet. Azt mondja, nem tudta félretenni, mert a megüresedett lakásban máris házibulit tartottak, ő hamar bebaszott, elaludt, a többiek meg elővettek egy nagy üstöt, beleöntötték a teljes borgyűjteményt, és forralt bort főztek belőle a faszfejek… Nos, ezért isszuk ma a legdrágábbat, mert én nem akarok így járni. Ki tudja, csattanok egy végzeteset a terepjárómmal, aztán valakik összefőzik itt a borgyűjteményem anélkül, hogy ittam volna belőle, bazmeg… Hát ezt nem…
– Miért hívnak téged glamour-titánnak? – kérdezte Zordok.
– A glamour jelentése ragyogás, varázslatos szépség, egy olyan fotográfiai műfaj, amelynek célja a modell szépségének kiemelt ábrázolása. Nem azonos az akt vagy erotikus fotó műfajával, bár a modellek itt is csinos, fiatal hölgyek, akiknek egy mozdulatával, pillantásával vagy akár elővillanó mellbimbójukkal igyekszem megjeleníteni magát a bűbájt. Az öncélú meztelenkedéssel csak fotózás előtt és után tudok valamit kezdeni. Glamour-titánnak egy fotós fórumon nevezett valaki. Nem zavar, de kissé félek, hogy rám ragad, és kénytelen leszek halálomig viselni, pedig lehet, hogy már rég göcsörtös körtefákat fogok fényképezni. Így érzékiekké válnak majd a fák, mert a glamour-titán fotózza őket. Már van is egy ilyen. Nézd csak!
Zordok kezébe vette az elé tolt fekete-fehér képet. A korhadó fatörzs tüzetesebb szemlélés után egy szabályos háromszögben viruló, barna szőrszálakkal díszített, zamatos és hívogatóan duzzadó szeméremdombbá változott. A harcos meglepődött.
– Amíg házas voltam, nem tudtam ilyen fotókat készíteni. A feleségem már együttélésünk első négy éve alatt elvesztette női varázsát. Annyira nem figyelt a szeretkezésünkre, hogy éppen csak kontrát tartott nekem az ágyban, a végén már hullagyalázónak kezdtem érezni magam. Aztán elváltak útjaink. Egy alkalommal együtt voltam egy gyönyörű nővel. Nem engedte, hogy levetkőzzem, ő azonban mindent levetett magáról. Elvette a gépem, és fotózni kezdett. Állt rendesen a farkam a nadrágban, de nem vehettem elő, csak néztem az előttem guggolva exponáló hosszú, szőke hajú meztelen nőt. Zavartabb képeket senki nem tudott azóta sem készíteni rólam. A végén én is lencsevégre kaphattam őt.
Újabb képet adott át Zordoknak, aki elcsodálkozott. Egy gyönyörű szőkeség háttal állva, jobb keze szoknyája hátsó cipzárhúzóján, bal kezével magát a cipzárat igyekszik feszesen tartani, hogy elvégezhesse a műveletet. Meztelen vállai mögül homályosan rajzolódik ki egy stílusos franciaágy, rajta párnákkal, felette régi rámájú festményekkel. Nem tudni, éppen le- vagy fel akarja húzni a cipzárt a hölgy. Indulni készül? Netán most érkezett. Annyira sejtető, annyira varázslatos volt e látvány, hogy a fiatal harcbírónak mélyet kellett sóhajtania. Elismerően adta vissza a fotót a glamour-titánnak, aki újabb pohár bort töltve tovább mesélt:
– Egyetlen férfi modellem van. Egy öltönygyártó cég kért meg, hogy a termékeiket reklámozzuk vele. A srác kapus volt a készruhagyárban, ahol hallomásom szerint te is vasaltál. A gyártulajdonos saját luxusautóját adta ide, hogy abban készítsük el az öltönyös fotókat. Láttad volna a nagy ámuldozást a munkások kö-rében, amikor megpillantották gépeik fölött a falakon a főnök sokezer eurós autójában frakkosan feszítő kapust… Annyira izgalmas lehetett számukra, mint amikor hozzám jön egy szép nő, és megiszunk egy üveg bort, közben igyekszem úgy irányítani a beszélgetést, hogy fotózás legyen belőle. Utána persze mindent megteszek, hogy megnézhessem, honnan nőtt ki a nő lába. Legutóbb is sikerült elővennem az alkotás végén nadrágom szörnyű tartalmát, és akkorát hegesztettünk vastag elektródámmal, hogy még az ablakom alatt elvonuló emberek is láthatták a vibráló fényt, bazmeg. Aztán a nő meglátta a fogason lógó motoros sisakom. Kérte, hogy vegyem fel, és ismételjük meg az egészet, mert ufóval ő még nem baszott.
– Nincs állandó barátnőd? – kérdezte Zordok.
– De van. Odaadtam neki lakásom pótkulcsát, hogy szabadon jöhessen- mehessen itt. Amikor valamiért megsértődik, visszateszi helyére a kulcsot, és duzzogva elrohan. Aztán visszajön. Már megszoktam. A kulcs jelzi nekem, hogy éppen jól vagyunk vele vagy sem. Most éppen nincs a kulcstartón. Körülbelül négy év alatt fáraszt le a férfi teljesen egy nőt. Ilyenkor már ki kell rúgni őket, nehogy fordítva történjen. Előtte azonban mi a fasznak cserélgetni az asszonyokat, egy süt-főz itthon, a többivel hobbizol. Amúgy én társadalmi nyomásra lépek félre, hogy a nők ne mondják: buzi vagyok. Havi két félrebaszás belefér.
Ahogy ezt kimondta, kulcs csikordult a bejárati ajtó zárjában. A két férfi összenézett. A következő pillanatban egy kecses, őzike alkatú lány lépett be az ajtón, a glamour-titánhoz sietett, és megcsókolta.
– Drágám, ő Zordok.
– Alíz – nyújtotta kezét a lány a fiatal harcbíró felé.
A beszélgetés magától értetődően azonnal más fordulatot vett. A lány kérdezés nélkül mesélt terveiről, álmairól, modellkarrierjéről, valamint arról, hogy a médiában is szeretne dolgozni, és elalvás előtt, esti ima helyett, Shakespeare-drámákat olvas. Zordok unottan hallgatta. A glamour-titán épp sajtot akart vágni a bor mellé, amikor svájci karórájára pillantott:
– Bazmeg, éjfél van, nem járnak már a buszok, nálunk alszol.
Zordok fáradt volt, így szótlanul engedelmeskedett. Negyedóra múlva fején volt a paplan. Pillanatokon belül elaludt. Reggel furcsa zajokra ébredt. A glamourtitán szobájából hatalmas nyögések, női sikoly, valamint az ágy recsegése-ropogása hallatszott. A harcos először zavarba jött, de aztán óvatosan felkelt, és a hangok irányába osont. Útközben, egy fotóstáskát vett észre az előszoba fogasán. Kajánul elvigyorodott. Óvatosan vette kezébe a jókora géptestet, gyorsan beállította automata üzemmódra, és lábujjhegyen a szeretkezők ajtaja elé lopakodott. Bal mutatóujjával leheletfinoman nyomta le a kilincset. A zár kipattanását szerencsére nem vette észre a felhevült pár. Zordok szemei elé rendkívüli látvány tárult. Soha nem látta még élőben, más hogyan csinálja. Az ágynemű a földön hevert a reggeli napfényben, a glamour-titán pedig misszionárius pózban lihegett. A harcbíró szemei először a csóré, szőrös férfiseggen akadtak meg, aztán az Alíz feszes hüvelyében mozgó hatalmas vörös falloszra pillantott. Vendéglátója széles hátára jókora csíkokat karmolt a kéjesen sikongó nő. A két emberi test jól ismert csattogó hangja most idegennek tűnt Zordok számára. Lélegzetvisszafojtva nézte a csinos lány öléből előcsillanó élvgyöngyöket. A nyitott ablak előtt enyhén libbent meg a függöny, finom szellő vonult végig a szobán. Az ágy egyre vészjóslóbban nyikorgott. Alíz igyekezett minél jobban széttárni égbe meredő lábait. Kedvese csípője ütemesen ütődött ágyékához. Két keze most a ziháló fotóművész izzadtságtól nedves farát simogatta. A harcos végül annyira belefeledkezett a látványba, hogy majdnem elejtette a gépet. Nagy nehezen kapott észbe, hogy miért is jött. Izgalomtól reszkető kézzel emelte arca elé a hosszú objektívet. Életében nem látott még olyan döbbent arcot, mint amikor az exponálás hangjára felkapta fejét a glamour-titán.
Részlet egy készülő regényből
