Drága Irmám, miért nem veszed fel a telefont? Tudom, hogy mostanában nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretnénk. A gyermekkel sem. Hidd el, nincs szövődmény, pár hét és kutyabaja.
Megbántam azt a reggeli pofont. Nyomorultságunk adta, az jött ki belőlem.
Gyógyszered sincs két napja. Ma felírattam Kolozsi doktornál. Viszem haza, de csak az erősebből kaptam, elég napi egy...
Vedd már fel! Egész nap foglalt. Központi hiba? Mire hazaérek, otthon kell lenned a gyerekkel, ma négyig van óvoda, és nincs torna.
Tibikének vettem macit. Tudod, mennyire szereti a macikat; hányszor mondtad, hogy vehetnék neki. A másik kopott, akkor sem volt új, amikor kapta. Nagyon hozzá nőt. Azt se kell kidobni, lesz egy testvérmacija.
Lassú a busz. Hol vagyok még a metrótól. Sebaj, hozok neked virágot. Rég kaptál, nagyon rég.
Szeretlek, édes Irmám… ennyi év után is. És sokkal jobban fogok veletek törődni! A vacak munka, a pénzhajsza, az lopja el az időnket. Jó… olykor kocsma, de lejjebb adom, ígérem; a haverok megértik. Nekik nincs családjuk, illetve Sanyinak van, de ott az asszony is iszik.
Végre megérkezem a metróhoz. Fehér rózsacsokrot veszek. Kislánykorod óta ezt szereted. És mit kap Tibike a maci mellé? Csokoládét, az epercsíkosból. Abból falt fel hármat szombaton.
Megint foglalt. Így haragszol? Ennyire sohasem kaptunk össze. Bocsáss meg! Elszorul a szívem miattatok. Bizonyára nem tudom jóvátenni apróságokkal. Többet és bensőségesebben leszek veletek. Nem úgy akarok megöregedni, majd a Mindenható előtt állni, hogy emlékeimben a hülye Sanyi és Kálmán vigyorog. Hanem ott és idelent is veletek.
No, mindjárt… ha nem is ugrotok a nyakamba, de legalább egy picit kitárom a szíveteket. Nem nyitod ki, pedig itthon kell lennetek. A rádió szól.
Kukucs, szervusz! Cipők a helyén, az erkélyen és a szobában senki. A háló ablaka nyitva. Lerohanok. Ablakunk alatt terebélyes folt. Egy vénség kullog el mellettem. Ennyit mond: Délelőtt vitték el őket.
