EXULTATE, JUBILATE
UJJONGJATOK, ÖRVENDEZZETEK, lelkendezzetek, ünnepeljetek, tárjátok ki a boldogság lelki kapuit, fogadjátok be lelketekbe az Isten üzenetet – ez a Mozart-i CREDO.
1773-ban, tizenhétévesen komponált kantátája címét idéztük. Három részes kompozíció, Allegro-Anadante-Vivace tételtempókkal. A gyors-lassú-gyors elrendezés olasz mintát követ, az F-dúr-A-dúr-F-dúr hangnem-sorrend viszont Beethovenre mutat előre. F-dúr után A-dúr: hatalmas emelkedés, amolyan exsultate-hangnem, szemben az F-dúr pasztorális jellegével. Minden Mozartról szóló írás külön megemlíti ezt a remeket. Így jellemzi a Grove lexikon-címszó írója; „Mozart legismertebb korai egyházi műve a Razzininak írott Exsultate, jubilate motetta (K165/185a), miniatűr vokális concerto, három invenciógazdag tételben, melynek tetőpontja a briliáns Alleluia.”Az egyébként szűkszavú, lényegretörő lexikonszövegben két exsultate-értékelés is helyet kapott: „invenciógazdag, briliáns” és a motetát „miniatűr vokális concertová” emelő kifejezés is.
A K 165 számozás jelzi, hogy az 1770-től eltelt három év során számban is mennyit gazdagodott az ifjú Mozart művészete, de zenéje is elmélyültebb lett. Bizonyítja ezt a Judit és Holofernész történetét feldolgozó La Betulia liberta opera (1771); Metastasio szövegére. Az opera d-moll nyitánya sötét tónusú, erőteljes „ecset”-vonásokkal felvázolt formakontűrjeivel sok későbbi d-moll Mazart-zenét előlegez meg. Mint látni engedi a Mozart-életmű mai, modern elemzése: a tonalitások, a hangnemi ethosz, a hangnem-szinésztézia rendkívüli szerepet játszik Mozart életében. Ezeknek a sorában a d-moll és a g-moll hangnem vezető szerepet kap. Az „egyszerű” dúr hangnemek, mint például a C-dúr és a körülötte forgó közeli dúr skálák a mindennapok Mozart által újjá varázsolt megszokásait idézik fel és elégítik ki a hallgatóság tudatában.
Szinte meghökkentő, hogy egy tizenöt éves, még majdnem gyerek alkotó, milyen könnyedén birkózik meg különleges drámai feladatokkal, mint például a Judit és Holofernész történetével. Az is igaz, hogy a drámai cselekmény központi eseményét, a „véres” történést megkerüli, pontosabban elkerüli annak megjelenítését, és csak recitativóba „süllyesztve” közli.
Mennyivel hatásosabb volna manapság, ha ezt az operát a nagyon „elvontan” hangzó La Betulia liberta helyett=Judit és Holofernesz címmel újítanák fel. A többi opera – serenata, illetve festa műfajba tartozó mű – ma már nagyon régiesnek, furcsának ható címeit is módosítani kellene: Il sogno di Scipione, Ascanio in Alba, Lucio Silla. Például az Il sogno di Scipione, szintén Metastasio szövegére, afféle moralítás: Scipióért Constanza (Álhatatosság) és Fortuna (Jószerencse) vetekedik. A darab a kikosarazott Fortuna recitativójával és bravúráriájával végződik, szinte jelképes értelemmel: mintegy a Mozart életének előrevetítéseként; Mozart elnyeri Constanze-ját és elveszti Fortunát. Kár, hogy alig szentel figyelmet a mai köztudat ezeknek a korai színpadi remekműveknek. Rendkívül érdekes Mozart-portré bontakozhatna ki előttünk, ha sikerülne lehántani róluk a korszak külsőleg rájuk aggatott sallangjait.
Ebben a három évben (1771–73) csakúgy áradnak a szimfóniák Mozart műhelyéből, mert ez a tudatos komponálási folyamat már alkotó-műhely jelleget ölt magára. Az első itáliai út feltehetőleg öt szimfóniáját 1772-ben hét szimfónia követi. A sorozatot záró darab: A-dúr (K134), Mozart korai remekműveinek egyike. ismét a ritkán, de szinte sorsszerűen visszatérő A-dúr hangnem, a Mozart-i, életigénlés hangneme tör felszínre. Az A-dúr zenék világa jellegzetes Mozart életművében, a zenei szövésmód gazdasága, a drámai kibontakozás tavaszi életrobbanása jellemzi.1771-től 1773-ig összesen 21 szimfóniát tart nyilván a mai Mozart-műjegyzék. Ha ehhez hozzáillesztjük a 16 vonosnégyest, az első csoportot ebben a műfajban, majdnem teljes képet kapunk a gyermekből, ifjúvá serdülő Mozartról, az Exsultate, jubilate motetta Mozartjáról.
