"többször van tél, mint kellene"
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 23. (541.) SZÁM — DECEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Egyed Ákos
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulása és életszakaszai
Benkő Levente
Bodosi tarisznyával az Akadémiára - Beszélgetés a 80 éves Egyed Ákos történésszel, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökével
Eszteró István
A szerelem negatívja
Oláh András
Versei
Cseke Róbert
Versei
Merényi Krisztián
Kilencvenhét éves étek
Ki mit gondol
Bérlettel egy előadásra sem
Rossz időzítés
Stelian Muller
Levél R.-nek
Medeea Iancu
Pusztulási gyakorlatok
Не следуu вниз зa мноu, xвaтeт мoeгo пpoвaлa
Cseke Péter
Társbérletben a történelemmel - A húsz éve elhunyt Bözödi György főművének előtörténetéről és utóéletéről
Szőcs István
Áltörténelmi jegyzetek
Orbán Zsuzsa-Lilla
El nem döntött dolgok
Papp Attila Zsolt
Az emberi tényező
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK – ZENÉT? - Világhang
Hírek
 
Orbán Zsuzsa-Lilla
El nem döntött dolgok
XX. ÉVFOLYAM 2009. 23. (541.) SZÁM — DECEMBER 10.

Színes borító: három sziluett – két férfi és egy nő – nézik a kék óceánt, amiből helyenként kilóg egy-egy narancssárga répa – a fordító szavával élve. Nem tudom, hogy a beállítás teszi-e vagy az alakok valószerűsége – nem rajzolt figurák, hanem hús-vér emberek alakját látjuk –, de egyből filmes aszszociációk jutnak eszembe, és mellesleg nemcsak nekem, hanem a fülszövegírónak és egy-két méltatónak is. Adja magát Truffaut Jules és Jimje, vagy akár Bertolucci Álmodozókja.
A filmes asszociációk akaratlanul is arra irányítják a figyelmünket, hogy mi az, ami történik ebben a regényben. Ha a sztorit keressük Tilman  Rammstedt A közelben maradunk című regényében, találunk szerelmi háromszöget, emberrablást, harmincas éveit taposó generációt, utazást. Mindezekkel együtt mégsem történik semmi. Marad, legalábbis számomra, a regény hangulata: erőteljesen az Atlanti-óceán partjának ködös-esős időszakához köthető borongós, enyhén idegesítő, monoton hangulat.
A történet röviden három ember öszszefonódott életéről szól. Konrad, Felix és Katharina régi jó barátok. A barátság addig tart, amíg Konrad és Katharina össze nem jönnek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Felix és Katharina is szeretkeznek csütörtökönként. A megcsalás lassan megöli a barátságot, a találkozások semmitmondóak lesznek, unalmasak. Három év hallgatás után, a két férfi megkapja Katharina esküvői meghívóját, ami újra elindítja az eseményeket. Felix és Konrad elrabolják Katharinát, elmennek Franciaországba, az óceán partjára, és megpróbálják helyrehozni azt, amit elrontottak. Próbálkozásaik unalmas társasjátékozásba fulladnak, a kényszeres együttlét nem indítja el a remélt folyamatot, a regény végére mindenki halálra unja magát, az olvasó is.
A történet lehetne izgalmas is, hiszen látszólag minden szükséges elem megvan a jó krimihez vagy akár utazási regényhez, azonban legalább két okból nem tud az lenni. Egyrészt maguk a szereplők teszik lehetetlenné egy izgalmas történet kialakulását: Felix orvos, Konrad irodalmár, Katharina éppen a doktoriját írja, egyikük sem igazán alkalmas például emberrablásra, ezért ez a jelenet inkább suta, mint komolyan vehető. A két férfi alig bírja lecipelni az elaltatott Katharinát a kocsiba. Másrészt ilyen olvasatban a történet az elbeszélés módja miatt is meggyengül, az egyes szám, első személyű elbeszélő szubjektív nézőpontja átirányítja a figyelmet a történetről a saját gondolatokra, emlékekre.
Az idő sem a megszokott, hármas tagolásban – múlt–jelen–jövő – jelenik meg, hanem a mondatok szintjén kavarog, ami hihetetlen dinamikát ad a szövegnek, legalábbis egy darabig. Minden idősík ugyanis saját dinamikával és hangulattal rendelkezik. Az emlékek kerek történetekként jelennek meg – hiszen volt idejük kikerekedni és lezárulni az elbeszélőben –, saját belső ritmusuk kicsit gyorsabb az elbeszélés tempójánál. Hangulatuk nyugodtságot áraszt. A jelen elbeszélése vontatott, nehézkes, sokszor suta. A történeteket kényszeredettség, a szereplőkben tudatosuló feleslegesség érzése jellemzi, ezért a végeredmény sokszor az unalom, mind a szereplők, mind az olvasók számára. A jövőre vonatkozó félmondatok részben Katharina felszólítására fogalmazódnak meg, ugyanis ő úgy gondolja, hogy ha már elrabolták, akkor legalább legyenek jól megfogalmazott szabadon bocsátási feltételek. Felix egyre inkább ezekben a tervekben lát lehetséges szabadulást a jelenlegi helyzetből, ezért kétségbeesetten kapaszkodik a felsorolásukba, még akkor is, amikor már semmi értelmét nem látja a dolognak: „...belevághatnánk egy Antarktisz-expedícióba, annál inkább meg akartam akadályozni, dolgozhatnánk egy titkosszolgálatnak, annál inkább szerettem volna most már végre egyszer hátradőlni, tervezhetnénk farmermodelleket.” Ezek a félmondatok pörgőssé teszik a szöveget, azonban túl gyakran megjelennek ahhoz, hogy sokáig élvezhetőek legyenek.
Az egyre sürgetőbb változás nem akar bekövetkezni a szereplők életében, a sok felesleges pótcselekvés idegesítővé válik, és néha nemcsak a szereplők számára. A zavaros mondatszerkezetek és a felgyorsuló idősíkok közötti vágások feszültséget eredményezhetnek az olvasóban, inkább negatív értelemben: a rögeszmeszerűen visszatérő problémák összefüggéstelen halmaza körülbelül olyan idegességet, szorongást válthat ki az olvasóból is, mint amivel maga az elbeszélő szembesül. A monotónia, az egy helyben topogás miatt – a sok elkezdett és félbehagyott beszélgetés, a tengerparti séták feleslegessége, az örökös kagylóevés unalma –, a regény élvezhetőségével gyűlik meg a bajunk. Nehéz egy olyan történetbe beleélni magunkat, amiben nem történik semmi, nem változnak az állapotok. Maga a szöveg felépítése sem változik, hogy legalább a technikai bravúrokat lehessen megcsodálni. És még csak nem is szép.
Mindhárom szereplő valamilyen módon befele fordul, megoldást igyekszik találni a fennálló helyzetre. Az elbeszélő szubjektív nézőpontja miatt csak Felix gondolatait ismerhetjük, ezért sokáig egyoldalúan látjuk a helyzetet: Felix szerint a múlt egyértelműen jó, és a múltbeli állapothoz való visszatérés lenne a megoldás a jelenbeli problémákra. Egy-egy beszélgetésből kiderül azonban, hogy Felix nézőpontja nem terjeszthető ki a regény mindhárom szereplőjére. Ezzel az elbeszélő pozíciója kissé megrendül. A különböző múltak talán akkor ütköznek legélesebben, amikor Felix és Konrad arról beszélget, hogy melyik időszakot érezték egyszerűbbnek: mielőtt Katharina és Konrad „Katharinaéskonrád” lett, vagy az ez utánit. Felix számára egyértelműen a „Katharinaéskonrád” előtti időszak tűnik egyszerűbbnek, ehhez az állapothoz vágyik vissza, végig a regényben, míg Konrad számára ezzel a döntéssel egyszerűsödött le minden. Felix meglepődik Konrad válaszán, szinte elveti ezt a lehetőséget, nehezen tudja elfogadni, hogy egy hozzá ennyire közelálló ember gondolhatja teljesen másképp is a dolgokat, mint ő. Ezek a beszélgetések elbizonytalanítják a szereplők helyzetét. Kiderül, hogy az a múltbeli állapot, amire mindenki vágyik, amiért Katharinát elrabolják, amiért történik minden, nem is annyira boldog és felhőtlen, amint azt Felix látja. Talán ennek a tudásnak a ki nem mondása készteti Felixet a jövőre vonatkozó eszement ötletek felsorolására.
A korlátozott tudású elbeszélő miatt, akiről ráadásul kiderül, hogy nem is a legjobb megfigyelő, a regény végkifejlete csattanónak tűnhet. Katharina világába egyszer sem nyerünk bepillantást, részben azért sem, mert Felix számára rejtély ez a nő. Csak a fizikailag megfigyelhető, észlelhető reakciókról értesülünk, amik arról árulkodnak, hogy Katharina nem hajlandó belemenni a felajánlott játékba, mihamarabb vissza szeretne térni a régi életéhez. Ezért is tűnik érthetetlennek a történet végén az újabb emberrablás, amit pont Katharina indítványoz. Ezúttal Konrad elrablásán van a sor, mivel most ő akar kiszállni a játékból. Most őt akarják megakadályozni, azonban sem az nem világos, hogy milyen játékról van hirtelen szó – mivel eddig épp ez az állapot nem akart kialakulni sehogy sem –, sem az, hogy Katharina mikor került bele ebbe az esetleges játékba.
A végkifejlet „csattanója” inkább kidolgozatlanságnak hat. Nemcsak a történetben nem utal semmi ebbe az irányba, de magának a szövegnek a logikája sem teszi lehetővé ezt az utolsó mozzanatot. A regényben az elbeszélő végig a döntésképtelenség különböző fokozatairól beszél, ezekbe gabalyodik bele, mondhatni a döntések meg nem hozása viszi előre a történetet. Ehhez képest Katharina döntése nem értelmezhető megoldásként, inkább újabb halasztásnak tűnik. A szöveg szemszögéből Konrad elrablása összecsapott vagy legalábbis önkényes végkifejletnek tűnik: amikor már maga a szerző sem lát kiutat a maga által teremtett összevisszaságból, kilép belőle, a szereplőket is kiemelve a megoldatlan helyzetből. Olyan, mintha elfelejtené, hogy megoldás nem is létezhet, hiszen az a múlt, amelyhez a szereplők vissza akartak térni, bizonytalanná vált, mivel kiderült, hogy mindegyikük számára másként értelmeződött.
A reménytelennek tűnő helyzet azonban nem tud tragikus lenni, mert maga a szöveg, bár sok esetben nagyon ötletes, bizonyos értelemben közhelyes gondolatokból építkezik. A helyzet logikája által megkívánt, időnként felbukkanó megváltás-lehetőségek sablonosan jelennek meg a regényben. Az eső és az óceán motívuma végig dominál a szövegben, állandó jelenlétük miatt fokozatosan metaforizálódnak, azonban néha túl explicitté válnak: „a meztelen fürdés az óceánban” motívum eléggé elcsépelt ahhoz, hogy ne hasson az olvasókra. Néhol a szöveg maga is sekélyessé válik, olyan reflektálatlan közhelyekkel old meg problematikus helyzeteket, mint „a nagyobb változások egyszerűbbnek tűnnek a kicsiknél”.
Az én olvasatom vállaltan sok megragadhatatlan tényezőből származik, hiszen a fő történetelemeket kihagytam, és inkább a regény hangulatát igyekeztem beszippantani. Nem ez az egyetlen lehetőség. A regény elég széles skálán mozog mind a történet, mind az elbeszélői stratégiák szintjén. Hangulata számomra átélhető, kicsit ismerős, a történet annál kevésbé. Valahogy nem áll össze.

Tilman Rammstedt: A közelben maradunk. József Attila Kör – L’Harmattan Kiadó, 2008.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében