"többször van tél, mint kellene"
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 23. (541.) SZÁM — DECEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Egyed Ákos
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulása és életszakaszai
Benkő Levente
Bodosi tarisznyával az Akadémiára - Beszélgetés a 80 éves Egyed Ákos történésszel, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökével
Eszteró István
A szerelem negatívja
Oláh András
Versei
Cseke Róbert
Versei
Merényi Krisztián
Kilencvenhét éves étek
Ki mit gondol
Bérlettel egy előadásra sem
Rossz időzítés
Stelian Muller
Levél R.-nek
Medeea Iancu
Pusztulási gyakorlatok
Не следуu вниз зa мноu, xвaтeт мoeгo пpoвaлa
Cseke Péter
Társbérletben a történelemmel - A húsz éve elhunyt Bözödi György főművének előtörténetéről és utóéletéről
Szőcs István
Áltörténelmi jegyzetek
Orbán Zsuzsa-Lilla
El nem döntött dolgok
Papp Attila Zsolt
Az emberi tényező
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK – ZENÉT? - Világhang
Hírek
 
Papp Attila Zsolt
Az emberi tényező
XX. ÉVFOLYAM 2009. 23. (541.) SZÁM — DECEMBER 10.

A mai magyar film- és televíziós kultúrában újdonságértékkel bíró produkció Matúz Gábor A legbátrabb város című filmje – s bár nálunk sem ismeretlen az „illusztrált képeskönyv” típusú dokumentarista ismeretterjesztés műfaja, Matúz kísérlete jóval messzebbre mutat, mint a tudományos-ismeretterjesztő tévécsatornák hasonszőrű termékei. Történelmi film abban az értelemben, hogy a 20. századi magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódját viszi vászonra. Az első világháború végén a Magyarország északi területeire beözönlő cseh-szlovák csapatok, fittyet hányva az Antant által kijelölt demarkációs vonalra, önkényesen átlépik az Ipoly folyót, megszállva a mégoly képlékeny közjogi helyzet szerint is magyar felségterületnek számító Balassagyarmatot. A pacifista diskurzust folytató Károlyi-kormány által magára hagyott város lakói: vasutasok, köztisztviselők, diákok stb. – a frontról hazatérő katonák által eldobált fegyverek birtokában, a szomszédos katonai zászlóalj „önfejű” akciójától megtámogatva – megszervezik a civil ellenállást, és 1919. január 29-én kiűzik a Cseh Légió ott állomásozó egységeit; s kiérdemlik ezáltal a Legbátrabb Város, a Civitas Fortissima titulusát.
Mindenképpen örvendetes, hogy az egyébként balassagyarmati származású rendező nem valamiféle átfogó, korszakos történelmi eseménysort kíván feldolgozni, hanem egy önszerveződő kisközösség szinte visszhangtalan, ám sorsfordító tettére irányítja kameráját. A „nagy” nemzeti narratívákat felmutató filmes vállalkozásokkal – az elmúlt egy-két évtized tapasztalataiból kiindulva – ugyanis az a gond, hogy nehezen kerülik el az olcsó ideologizálás csapdáit, s a mozgóképet vállalhatatlanul propagandisztikus céloknak rendelik alá; ne szemérmeskedjünk, említsük meg ebben a vonatkozásban Koltay Gábor nevét és munkásságát. Matúz Gábor szerencsére – úgy tűnik – nem ennek az iskolának a neveltje, bár elkövet olyan hibákat, amelyekkel feleslegesen teszi próbára filmje szerkezetének teherbírását. A legbátrabb várost, jobb híján, fikciós elemekkel (pontosabban a fikciós filmkészítésre jellemző eszközökkel) tűzdelt dokumentumfilmnek nevezhetjük – ebből adódnak erényei és hibái egyaránt. A beszélő fejes interjúkból, archív felvételekből és játékfilmes eszközökkel megrendezett jelenetekből összeálló film struktúrája ugyanis néhol nehezen tűri az eltérő befogadói hozzáállást kívánó képrétegek egymás mellé rendelését.
Becsületére legyen mondva, a rendező nemcsak komolyan veendő magyar történészeket (például Romsics Ignác) szólaltat meg, hanem cseh és francia szakembereket is – az interjúkból kibontakozó történeti rekonstrukcióért tehát nem érheti szó a ház elejét. A narrátori szöveggel ellátott, archív felvételeket felvonultató elbeszélői rekonstrukció viszont jóval problémásabb; és nem feltétlenül a nyilvánvaló politikai elfogultságról és helyenként szinte gyermeteg történelemképről (lásd Clemenceau magyargyűlöletének vélt forrásait) beszélek. Érthető, hogy a szerző tágabb nemzeti és nemzetközi kontextusba szeretné helyezni a történéseket, ám meglehetősen rejtélyes utat járunk be Balassagyarmattól a párizsi leszbikusokon át Ady Endre haláláig. A fikciós és a dokumentáris jelleg gyakran egymásnak feszül: a cseh csapatoknak az éj leple alatti bevonulása – a „sötét oldal” közeledése – például mesterien megkomponált jelenetsor (az operatőri munka is kiváló), ám épp ezért a „non-fiction” szándék rovására megy. Mint ahogy drámai sodrásúak a város felszabadításának hollywoodias formakultúrát, háborús akciófilmeket idéző képsorai is.
Valójában erről van szó: ez a történet fikciós mozifilmért kiált, mégpedig Matúz rendezésében, mert egyértelmű, hogy nincs híján játékfilmrendezői tálentumnak; s ez esetben nem béklyózná a cselekménybonyolítást a dokumentarizmus kényszere. A filmet záró moralizálás is elmaradhatna összetartozásról, bátorságról meg hazaszeretetről – felesleges olyasmit a néző szájába rágni, ami sugárzik az alkotás minden képkockájából. Maradhatna az, ami tényleg nagyszerű és reménykeltő ebben a történetben: a históriai összkép helyett a partikuláris dráma, a „vitézségről formát” adó, egyénített sorsok. Annak a momentumnak a katarzisa, amikor a valószínűtlen, az emberi tényező megakasztja egy röpke pillanatra a történelem csikorgó gépezetét. Matúz Gábor korántsem hibátlan, de kétségtelen alkotói tehetségről és jószándékról árulkodó filmje ezt az egyszeri csodát próbálja megragadni – s ezért mindenképp hiánypótló.

A legbátrabb város, 98 perc, 2009. Rendező-forgatókönyvíró: Matúz Gá-bor. Vezető operatőr: Schödl Dávid. Zeneszerző: Bükki Bence. Narrátor: Szersén Gyula.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében