"Karácsony van, Krisztusok járnak"
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2009. 24. (452.) SZÁM — DECEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Egyed Emese
Várakozás
„Karácsony van, Krisztusok járnak”
Karácsonyi Zsolt
Színház és történet között - Beszélgetés Kötő József színháztörténésszel
Láng Orsolya
Vannak napok...
Franz Hodjak
Határkövek
Borsodi L. László
Rövidprózái
Szőcs István
A maradandóság védelmezésében
Benő Attila
Versei
FRANZ HOHLER
Két karácsonyi karcolat
Boda Edit
Két zsoltár és egy varázsének az anyanyelvről
Lászlóffy Aladár
Gáztámadás
Jancsó Miklós
A színész bosszúja
Borsos J. Gyöngyi
Város az Éber Utazóhoz
Terényi Ede
MIÉRT HALLGATUNK ZENÉT? - Karácsonyi csengők
Januári évfordulók
 
Benő Attila
Versei
XX. ÉVFOLYAM 2009. 24. (452.) SZÁM — DECEMBER 25.

(Moria földje)
Sziklák visszhangoztak
Adonáj szavától:

Ábrahám! Ábrahám!
Mondd, miféle hangra
lettél kész elvenni
az ígéret gyermek éltét;
őt, akit én adtam néked,
és akiben – megfogadtam! –
az utódaid megáldom?!

És felelte Ábrahám remegve:
De hát nem te mondtad,
menjek el Izsákkal
Moriának a földjére,
és adjam őt áldozatnak?

El Saddai szólt újra:

Esztendőkig kérted
ama gyermek jöttét,
és én megígértem.

Szólj, miféle lélekgyötrő játszma,
mit te tulajdonítasz énnékem?
Avagy kapkodó szeszélynek
ismertél meg eddig engem?

Nem ragaszkodom-e ahhoz
miről esküdtem, megteszem?
Vagy ellentmondok magamnak?

Áldozni csak azt áldozhatsz,
ami tiéd, és elválaszt tőlem.
         Izsák az enyém, ő köt hozzám,
           száraz napjaidban ő bizonyság.

Félelmed előttem rezzen.
Véred hangját hozza a szél.
Kell-e még próbára tennem,
azt, kit belülről is látok?
Tudom, olykor kész vagy tenni
bármit  mondanék tenéked.
Ám Izsák jel, szavam bizonysága.
Kérhetem, hogy föláldozd az arcom?

Ábrahám szótlan figyelt magában,
és mikor fölnézett, mint ködoszlás,
felszívódott a föld látomása,
és Izsák köteleit megoldva,
hazaindult a visszhangok útján.


(füst)
Miután az utolsó, tünedező láng is
valamerre elsuhant a szélben,
a füst,
a tűz visszhangja,
régi késztetése szerint
a magasba kúszott,
majd

– mintha áttetsző mennyezetbe,
vagy lefele fordított tenyérbe ütközne –

mélyen meghajolva,
lefele
vette útját.

Tengerszint alá
lét-szint alá

süllyedt,

és eloszlott
az elemek léghuzatában,
a tágas otthontalanságban.


(az ismétlődő íz)
Sós,
mint egy korty tenger
a melledben.

Mint
vér tűnő íze
a nyelveden.

Sós,
mint olvadó, latyakos hó
a járda szélén.

Mint
szürke-fehér útvesztők,
a sóbánya mélyén.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében