Minden évben Karácsony közeledtével egy kis kórusművet komponálok. Köszöntőként, az ünnep hangulatához méltóan, postán vagy kézből eljuttatom minden barátomhoz, jó ismerősömhöz, hozzáírva a szépen hangzó jókívánságot: BOLDOG KARÁCSONYT!
Egyetlen más ünnephez sem ragaszkodom ennyire, a többi jeles napok nem mozgatják meg ennyire a fantáziámat. Egy kivétellel: az a Szent Iván-éj, a nyári napforduló rövid, álombéli éjszakája. Shakespeare műveiből is ez áll hozzám a legközelebb. Emlékszem, hogy kisgyerekként egy könyvet fedeztem fel nővérem könyvei között, és abban egy gyönyörű képet láttam. Évek múltán ismét a kezembe került ez a könyv, és akkor fedeztem fel igazán, hogy korábban mit is láttam: a Szent Iván-éji álom egyik csodaszép, romantikus színpadképét. Olyan nagy hatással volt rám életem során ez a kapcsolat ezzel az álombéli világgal, hogy minden más képbe, amely csak egy kicsit is ráutalt a Szent Iván-éji éjszakai természetvarázs álomképére, ezt az alapélményemet éreztem bele.
A Karácsony is éjszakához kötött, a leghosszabb, csillagfényű, hótakaró finomságú éjhez. Talán ezért is vonzódom hozzá? Meglehet. De azt hiszem, az igazi titka karácsony-várásomnak az a csoda, ami képzeletemben ehhez az éjszakához kapcsolódik: a FÉNY SZÜLETÉSE. Minden erre utal ezen az éjszakán. A csillogó-villogó karácsonyfadíszek, a sztaniolpapírba csomagolt finom cukorkák csillámlása a legkisebb mozgás keltette szellőre, az ablakon át beragyogó csillagszikrák fénytánca a csillagszórók szikraropogása közepette, és nem utolsó sorban a szobába behozott természet, a fenyőfa varázslatos illata, elképzelhető története arról, hogy hogyan született, hogyan nőtt fel ilyen nagyra, formásra, illatosra.
Ilyen nagyon szeretem a Karácsonyt, akkor hogyne írnék újabb és újabb muzsikákat a köszöntésére, magam és talán mások örömére.
Szeretem böngészni a Kará-csonyhoz kapcsolódó népdalokat, egyházi népénekeket és egyáltalán minden muzsikát, ami hozzá kapcsolódik. Különösen szeretem azt a gyűjteményt, amit Domokos Pál Péter állított össze, megkeresve Kájoni János Cantionale Catholicum c. szöveggyűjteménye dallamait. Az adventi énekekkel együtt úgy másfélszáz szöveget és dallamot tartalmaz a karácsonyi ünnepkör dallamtára. Van miből válogatni, de én titokban mindeniket szeretném sorra venni és zenémmel másokhoz is elvinni. Így született meg a Karácsonyi muzsika c. kötetem. Ajánlása szerint: „Ez a könyv köszönet kórusműveim legelső előadóinak, a kolozsvári 13-as iskola hajdani kisdiákjainak és tanáruknak-karnagyuknak, T. Barabás Lenkének”.
A kötet legkorábbi darabja 1989-ből származik és a 2008-as Karácsonyt köszöntő művel végződik, de nem zárul be! A gyűjtemény csak most, 2009 Karácsonyán kezd igazán élni, hiszen a múlt évben majdhogynem lekéstük vele a szent ünnepet, de máris új, kis kórussal gyarapodott a sorozat, a Karácsonyi csengők cíművel. Egy még újabb karácsonyi kötet első darabja is lehetne. Szövege latinnyelvű, így még titokzatosabb a kis mű aurája: „Coelos rores pluunt flores / Et terras inebriant, / Dulce melos implet Coelos, / Angeli conjubilant. Angeli conjubilant”. Alig hiszem, hogy ezt minálunk le kellene fordítani. Én megpróbáltam zenére lefordítani a szöveg gyönyörű zengését. A zene arra született, hogy ott folytassa, ahol a szó erejét veszti. Nem a szóért, hanem a zenéjéért hallgatjuk a szép muzsikát!
Hogy ír erről Kájoni? „Mert ha lelki hasznát az éneklésnek megtekintjük, felette nagy buzgóságra, és lelki áhítatosságra indítja az Embert a’ szép Nótára formált Istenes ének-szónak hallása, azért szokták közpéldában mondani: Qui cantat, bis orat, a’ ki énekel két annyit cselekszik, mint-ha imádkoznék…”
Kájoni szellemében mondva: ZENÉT HALLGATNI, ÁT-ÉLNI, BENNE RÉSZTVENNI ANNYI, MINT IMÁDKOZNI.
BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!
