Egy pléhgarázsból alakították ki a kocsmát. A garázsajtó egyik szárnyán nyílást vágtak, azon járnak ki-be a vendégek meg a levegő. Bent három fémkosaras lámpa deríti a rozsdás félhomályt. A bejárattal szemben, a bal sarokban egy téglából rakott emelvény áll, ez a pult. Három műhelyasztal van a helységben, körülöttük kiselejtezett iskolai székek. Ha valaki nagyon hevesen áll fel és térdével belerúg az asztalba, megzörrennek a fiókokban felejtett régi alkatrészek, szerszámok. Zene sosem szól, csak a szomszédos kazánház gépezetei szolgáltatnak némi alapzajt.
Bádi Gál, a tulajdonos, nyugalmazott villamosvezető, a közszállítási társaságtól kapott végkielégítéséből nyitotta a lokált. Jellemes, határozott ember, aki elvből sosem cseréli-bővíti flakonos sörből, kevert rumból és ízesített étszeszből álló kínálatát. Nem tudni, miért tartja fenn a kocsmát, mikor annak tág vevőköre és egyben törzsgárdája is vele együtt összesen négy személyt számlál.
Kezes Bandi, az egyik törzsvendég, karbantartóként dolgozott egy vállalatnál, egészen addig, míg egyszer részegen, fázisceruzának képzelve magát, bele nem nyúlt egy feszültség alatt álló kapcsolótáblába. Kurta, odacsapott mondatokban beszél, ezzel próbálva leplezni dadogását, a 220-al való barátkozás hagyatékát.
Télen enyhén fagyos élmény a garázsban múlatni az időt, míg mind a négyen egybe nem gyűlnek, hogy leheletükkel kifűtsék a helységet. Kezes Bandi érkezik elsőnek. Megáll a pult előtt, várja, hogy Bádi szóljon hozzá, ő meg röviden felelgethessen.
− S akkor? − kérdi Bádi.
− Na mi? − érkezik a felelet.
Ilyesfajta párbeszédekbe bocsátkozva találja őket Sörény Ubul, amint kissé meghajolva, nehogy beverje tízkilós dinnyéhez hasonló fejét, belép a garázsba. Leül a pulthoz legközelebbi asztal mellé, kikéri a kevertjét, majd szótlanul masszírozgatja, ropogtatja az ujjait. Taglózóként dolgozik egy vágóhídon, a nap végére görcsösen lemerevedik a kézfeje a szöges végű fémbot markolásától. Bárgyú tekintetét az asztal csupasz lapjához ragasztja, és megtörhetetlen, fogadalomszerű hallgatásba burkolózik.
Legutolsónak a hormonzavaros Imol Pál fut be. Helyet foglal, és kappanhangján rumot kér. Szerinte ez a legférfiasabb ital, abban reménykedik, ettől, no meg az állandó dohányzástól megkarcosodik a hangja. Görbe háttal ül, hogy túlfejlett mellei ne domborítsák ki kabátja szövetét. Vékonyszálú, sűrű haját hátrafésülve viseli, de bármit is tesz, frizurája így, barkó hiányában olyan, mint egy óvodai dadus bili alakú parókája. Gyakran mesél vasutas múltjáról, arról, hogy mekkora málhákat volt képes egymaga felrakodni még mielőtt betegsége miatt nyugdíjazták volna. Aztán vigasztalja magát: nem is olyan szörnyű ez a nyavalya, rengeteget spórolhat a borotválkozáson, alig nő a szakálla, elég, ha négynaponta lehúzza.
Azon az estén Imol Pál éppen azt ecsetelgette, hogyan abajgatta egyik munkatársa, egy fiatal mozdonyvezető feleségét, amikor megnyikordult a bejárati ajtó kilincse. Még Sörény Ubul is odakapta a tekintetét. Mind a négyen jelen vannak, rajtuk kívül senki nem látogatja a kocsmát, ki lehet az? Az egész garázs beledöndült, amint kinyílt az ajtó. Egyedül Kezes Bandi dobott oda meglepetésében valami üdvözlésfélét.
− Na mi?
Olajfoltos munkaruhát viselő, kopasz férfi ült le az egyik üres műhelyasztalhoz. Tarkójának, nyakának, alkarjának tejfehér bőrén vastag szőrszálak kunkorodtak. Arcán összefutottak a himlőhelyek, amikor megszólalt.
− Cherryt kérnék!
− Olyan nincs! − mondta Bádi.
A férfi fölényesen elmosolyodott.
− Akkor mindegy, mit.
Bádi töltött egy pohár szeszt és a pultra tette.
− El lehet venni.
Kezes Bandi cigarettára gyújtott. Cikkcakkban szállt fel a füst, remegett a keze.
A férfi felállt, és magához vette a poharat.
− Fizetem − bújt elő szótlansága mögül Sörény Ubul. Tekintete továbbra is az asztal lapján. − Te véletlenül nem dolgoztál a vágóhídon?
A férfi beleivott a poharába, majd feltűnő hosszassággal végignyalt az ajkán.
− Az rég volt. Most a szomszédos kazánházban fűtök.
Visszafelé nem a saját, hanem az Imol Pál asztalához ült le. Pál már köszörülte is a torkát, hogy hangja férfiasan zengjen, ha netán beszélnie kell. A fűtő három műanyag pohárkát húzott elő a zsebéből, meg egy fekete követ.
− Nem akarunk bajt − mondta Bádi a pult mögül.
− Nem is lesz − felelte a fűtő, majd Imolra kacsintott. − Kislány! Gyere, játsszunk.
Imol megrökönyödve figyelte, amint a fűtő becsúsztatja a követ az egyik pohár alá, majd mindhármat párosával köröztetni kezdi egymás körül. A szomszédban Sörény Ubul továbbra is maga elé bámult, de látszott rajta, érdekli, mi történik a másik asztalnál.
A fűtő felsorakoztatta a poharakat, majd kezeit sikamlósan az asztal alá csúsztatta.
− Na, hol van? − kérdezte.
Imol hátralökte a székét, mintha húzódzkodna valamitől.
− A jó anyád − nyávogta. Megdermedt saját, vékony hangjától.
− Ezt már szeretem − mondta a fűtő, majd ismét keverni kezdte a poharakat.
Imol még hátrább tolta a székét. Sörény Ubul a szeme sarkából látta, a fűtő lábfeje kilóg az asztal alól.
Ismét felsorakoztak a poharak.
− Na, akkor most melyikben lesz?
Imol szótlan maradt, lábait a széke alá rántotta.
− Mi a baj, kicsi? − kérdezte a fűtő.
− Semmi − mondta Imol.
− Akkor gyere közelebb.
Imol nyakán lüktetett az ütőér. Dacosan visszacsúszott az asztalhoz, félrerúgta a fűtő lábait. Kezes meg Bádi Gál Sörény Ubul asztalához ültek.
− Papapali, ha akakakakrod, te is üllllllllllllhetsz ide − dadogta Kezes.
Semmi válasz, csak a pohárról pohárra vándorló kő kocogása sétált a garázs rideg pléhlapjai között. A fűtő abbahagyta a keverést, finoman az asztalra csapott.
− Na cuncikám, hol van?
Imol kihúzta a műhelyasztal fiókját, kotorászott egy darabig, majd visszacsapta. A poharak meginogtak az asztalon.
− Ebben van − bökött rá a középsőre.
A fűtő vigyorogva nyúlt be az asztal alá, csettentett a szájával. Imol felsikoltott.
− Nem talált − mondta a fűtő.
Imol egyik kezével felkönyökölt, a másikat a lába közé csúsztatta. Teste remegését a fémasztal is átvette.
− Rendel még valamit? − szólt át Bádi a fűtőnek.
− Később.
És már köröztek is a poharak, szemmel megfoghatatlan volt a pillanat, mely alatt a kő helyet változtatott. A legsebesebb keverés közben a fűtő egyszer csak felnyögött, mintha hányni készülne, majd hátradőlt a székkel és elvágódott. A kő a feje mellett koppant a padlón.
Csak Kezes Bandi rohant oda. Kivette a cigarettát a szájából, elpöccintette. Sercenés, mintha vízben aludt volna ki a parázs. Egy darabig még hallatszott a fűtő sípoló lélegzete valami szortyogásban elvegyülve, aztán már csak a mennyezeti lámpák duruzsoltak.
− Bazmeg − mondta Kezes Bandi.
Sörény Ubul a szakértő unottságával fordult Imolhoz.
− Mivel csináltad?
− Ezzel − mutatott fel Imol Pál egy nyeletlen csavarhúzót. Kézfeje, kabátujja koromfeketének tetszett a gyér fényben, mintha kátrányba mártotta volna.
Bádi is odament, megnézte a fűtőt. Lehajolt, felvette a fekete követ, és a zsebébe süllyesztette. Intett Sörény Ubulnak.
− Gyere ide. A te mesterséged ez. − Majd a másik kettőhöz fordult. − Ti pedig tűnjetek el. Záróra.
