Ha a csángó szót halljuk, előbb jut eszünkbe a nyelvjárás kifejezés, mint az irodalom. Néprajzi és történelmi szempontú kutatás már a XIX. században folyt a csángókkal kapcsolatban. Mikecs László Csángók című könyvében ezen kutatások történetét és eredményeit nagyszerűen összefoglalta.1 Több téveszme, tudományos vagy kevésbé tudományos vita után ma az elfogadott álláspont szerint (bár Benda Kálmán tanulmányában leírja, hogy „ez a kérdés nemcsak a román tudományban, hanem a magyarban is szinte napjainkig vita tárgyát jelenti”)2 a moldvai csángók legrégebbi rétege nem a honfoglaláskor a Keleti-Kárpátokon kívül maradt népesség, hanem később, IV. Béla idején, a tatárjárás után az anyaországból helyőrségként a határvidékre telepített magyar nyelvű népcsoport. Természetesen az első moldvai telepesek később újabbakkal gyarapodtak: az 1400-as években tömegesen menekültek Moldvába husziták dél-magyarországi vidékekről az inkvizíció üldözése miatt. Később pedig székelyek költöztek oda önszántukból vagy (és ez volt a jellemzőbb) történelmi események negatív hatásaként.3 Sajnos a Moldvába telepítés után a történelem nem kedvezett a moldvai csángók nyelvi-etnikai identitása megtartásának. Gondolok itt elsősorban a XIV. századtól erősödő románság fokozatos állammá szerveződésére, de az újkori román politika is mérvadó ebben a kérdésben. Szinte csoda, hogy ilyen körülmények között ez a népcsoport mégis megtartotta identitását. Ennek egyik lehetséges magyarázata a vallásosság. Hogy Tánczos Vilmost idézzem: „A középkori jellegű nép kultúráját töretlenül őrző etnikai csoport továbbra is vallási hovatartozásban látja identitásának legfőbb meghatározó tényezőjét, és közben a spontán asszimilációtól, illetve a Moldvában is korán megjelenő román nacionalizmus intézményeitől egyaránt veszélyeztetve, fokozatosan jut el a nyelvi-nemzeti beolvadás mai utolsó stádiumába.”4 Erre az utolsó stádiumra utalt Kovács István is, mikor ezt mondta Weöres Sándornak, Moldvából hazatérve: „A csángók ma már csak suttogva szólnak magyarul.” És mit válaszolt erre a költő? „Attól tartok, hogy ők még mindig suttogni fogják ezt a nyelvet, amikor itt már rég nem beszélik.”5
Egy kisebbségben élő etnikai csoport anyanyelvének őrzése, művelése nagyrészt összefügg identitástudatával. Az anyanyelven írt irodalom közösségformáló hatása közös jellemzője a határokon túli magyar irodalomnak is. A csángó magyarok népköltészete sokáig betölthette ezt a szerepet, de a XX. század történelmi-politikai eseményei felgyorsították a moldvai magyar közösség identitásvesztésének folyamatát. Lakatos Demeter ebben a közegben írta verseit magyar nyelven.
Lakatos Demeter, eredeti nevén Demeter László (1911. november 9.–1974. augusztus 21.) szabófalvi csángó népköltőnek először 1935-ben jelent meg verse a kolozsvári Keleti Újság hasábjain, Falevelek hulladoznak címmel. Dsida Jenő fedezte fel verseiben először azt a nyelvtörténeti értéket, amelyet jól tükrözött azzal, hogy a vershez írt cikkének címe a Halotti beszéd kezdősora: Latiatuc feleim zumtochel…6 „Valóságos XX. századi nyelvemlékekről van szó, hiszen Lakatos Demeter megfelelő iskolák hiányában – akárcsak a többi moldvai csángó – nem tanulhatott anyanyelvén írni és olvasni. Egy, a szóbeliség állapotában lévő, apáról fiúra, anyáról leányára szálló műveltségről és nyelvről hozott üzenetet tehát, elsősorban hallás után, jórészt román ortográfiával leírt verseiben” – fejti ki Halász Péter.7 Úgy vélem, Lakatos Demeter verseinek nyelvhasználatában nemcsak a Halotti beszéd korának magyar nyelvállapotára vagy a moldvai csángó nyelvjárás jellemzőire ismerünk rá, hanem a régi csángó népköltészet nyelvi jellemzőire is.
Az ember élete
(részlet)
„Neki fogott az iszten, ke1 nem vala mit csánnyon,2 csántán e földet, meliken ielünk. Láttán, ke nem ál jól földnek pusztán, csánt embereket, kucsákat,3 magárakat,4 is mindent, mit látunk sze nem látunk szemeinkvel. Zut5 onnét megcsántán üket, elejbe gyüjtén. Is ilü napot6 Igért nekiek.”
1de, mivel, hogy
2 csináljon (csán = csinál)
3kutyákat
4szamarakat
5aztán
6életet
Népköltés – Rubinyi József gyűjtése Szabófalváról8
Csángú hejgetés
(részlet)
„Det1 óra tizenkettőt üt,
Azért kapunk új esztendőt.
Új esztendő színbe2 várja,
Vénnek az életét most szánja,
Vajon órára szegezi,
S éjfélkor elviszi?
Egy új esztendű, mint egy virág,
Örül neki az egísz világ.
Egy új esztendőbe most vagyunk,
Maguknak sok jót kívánunk.
Legényeknek, leányaknak, bácsuknak,3
Nípnek4, kölyöknek urálunk,5
Senkit nem felejtünk el,
Azt tudjuk, hogy úgy is kell.
Ki szereti, hozzan bort,
Igyék, s oszt rugja a port,
Leánynak egy szíp legényt,
Legénynek leányt megint,
Betegnek egíszséget,
Mindenkinek békességet,
Új esztendő magának,
Jó szerencse házának,
Szültüljetek6 legínyek,
Örüljetek jó kedvnek,
A háznak s a gazdának
Sok esztendőt kívánunk!”
1amikor
2kebelébe (vö. roman sân)
3itt apa, családfő
4fehérnép
5kíván (vö. roman ura)
6furulyáljátok
Ha a két szöveg nyelvi jellemzőit összevetjük, két következtetést vonhatunk le: 1. A régebbi népköltésnél a XX. századi Lakatos Demeter-vers az archaikusabb. 2. A román nyelvi hatás erősebb a költő művében („színbe”, „urálunk”). Ezeknek a különbségeknek az lehet az oka, hogy egyrészt a XX. századra Moldvában a román nyelvhasználat jellemzőbbé vált, másrészt a magyar nyelvállapot jobban eltávolodott az anyaországitól, egyben több egyezést mutat az ómagyar kori nyelvállapottal.9
Nem célom a részletesebb nyelvi elemzésben elmélyülni, hiszen kiváló nyelvészeink: Szarvas Gábor, Csűry Bálint, Szabó T. Ádám, Gálffy Mózes, Kálmán Béla és mások erről a témáról számtalan tanulmányt és könyvet írtak, de néhány jellemzőt kiemelek.
Lakatos Demeter verseiben az ún. északi csángókra jellemző nyelvjárási sajátosságok figyelhetők meg. Ezek ragozási, hangalaki és mondatszerkesztési jellemzők. Ilyen például az sz-elés, tehát az s hang helyett következetesen az sz hang használata: „Sze künüitül teli a tu virágok isz sziratudnak” (Üsz a kertben). A mezőségi nyelvjárásra szintén jellemző a-zással is találkozunk: „Megírom én a vejinek, ha kapak, tudja meg, hogy adósnak nem maradak” (Kedves üsmeretlen testvér). Továbbá jelentős verseiben az ü használata i és ö hangok helyett: „üsmeretlen”, „Ott vagyand a mük országunk” (Messze, ott, hol a nap szentül le). Közép-Erdély területein is elterjedt az í-zés, vagyis é hang helyett í használata, erre szintén találunk példát: „nagyon szíp”, „minden níp” (Ha).
A hangalakok sajátosságai mellett Lakatos Demeter verseiben a szókincset megfigyelve szintén találunk a csángó nyelvjárásra jellemző vagy archaikus kifejezéseket: pogocsa, pogocsás (tréfa, tréfás), leszentül (lenyugszik), szültül (furulyázik).1
Lakatos Demeter költészetében egyszerre van folytonosság és valami újnak a születése. Egyrészt, ha archaikus nyelven írt soraira vagy a népköltészettel való rokonságára gondolok, folytonosság, ha viszont verseiben a csángó sors ábrázolására, a vívódó költői gondolatokra, sőt, az intertextuális jellemzőkre figyelek, létező csángó irodalom. Saját életútja is tükrözi népe sorsát, és életműve nem értelmezhető személyes sorsának ismerete nélkül.
Ötéves, amikor édesapja elesik Erdély-ben 1916-ban, a magyar alakulatokkal harcoló román hadsereg katonájaként. Az iskolában később az udvaron sem szólalhatott meg magyar nyelven, miközben otthon, a hadiözvegy édesanya tanította övéi nyelvét. Természetesen a sajátos román történelemszemlélet szerint megtanulta a románság kapcsolatát az egykori Római Birodalommal, majd a XIX. századi Cuza fejedelem magasztalását is elsajátíthatta, aki ugyan 1864-ben felszabadította jobbágyait11, a gyermek László (eredeti neve Demeter László, a Lakatos Demeter tanult szakmájára utaló felvett művésznév) mégis mérhetetlen szegénységet látott szülőfalujában, Szabófalván. Felnővén fiatalon vándorszínészként, mint a nagy költőelőd Petőfi Sándor, társulatot alapít, és járja a környező falvakat, a gazdag bojárokat, hivatalnokokat kicsúfoló, ironikus színdarabjait bemutatva. Mivel a XX. századi román karhatalom nem türelmes, neve már ekkor belekerül rendőrségi nyilvántartásokba. Nem tudni, hogyan, de ezután lett a kolozsvári konzervatív napilap, az Universul sordíjas újságírója. Az már a magyar irodalomtörténet része, hogy ekkor keresi fel Dsida Jenőt, aki megjelenteti a már említett versét, majd 1936 januárjában egy példázatos meséjét is a Keleti Újság hasábjain: Ideszanyám meszéli, hogy biztasszon, járjak szkolába12. Húsz évvel később így írt a kolozsvári Utunk szerkesztőségének: „Nem írtam verseket 1936-bül, mikor hazajöttöm Kolozsvárrul, hul vultam néhány évig a Kelet Újság szerkesztüsigibe, mind a Magyar Népnél is. Írtom románul, magyarul, és csángúul… Aszt akartam mondoni, én írtam a legelsű csángú verseket a világon. (…) Vettem észre, hogy a komuniszta párt pártolja a kültűket, például mind ingemet is, ozirt húsz év után nekikezdtem írni csángú verseket; kípzelem, hogy szüksíg lesz vogy eccer rájik is. Kérem szípen, sztudŕozzák meg magik, lehet, kapnak a rossz verseimbe valami jót. Esetleg érdemes írni tovább csángúul, megüzenik, és fogok írni tovább. Küldek egy czomog verset, melyikbül remilem, hogy fognak választoni valomit. Szeretném jó híreket kopjak maguktul.”13
Több momentumra rávilágít ez a levél Lakatos Demeter akkori szemléletéből. Az első sorokban a költői öntudat hangján szól, hiszen felsorolja referenciáit, kiemeli, hogy több nyelven is ír költeményeket, és ő írta „a legelsű csángú verseket a világon”. Abból, hogy megkülönbözteti a csángó és a magyar nyelven írt verseit, kiderül, hogy tudatosan építi verseibe a csángó nyelvjárást, és vannak olyan alkotásai, melyekben szintén tudatosan kerüli a tájszavakat. Ezen verseiről így nyilatkozott 1971-ben Beke Györgynek: „Mászt isz írtam. De Dsida úr azt mondta Kolozsváron, hogy Demeter, maga hagyja a mászféle verszet, azt mászok isz tudnak írni. Én csak írjak csángó verszeket. Azokat csak én tudok írni.”14 Említést tesz arról, hogy román nyelven is írt. Ezek a költemények szintén részei az életműnek, de nem képviselnek ugyanolyan esztétikai értéket, mint magyar nyelven írt művei. „Román irodalmi nyelven íródtak, időszerű témákról szólnak, de mondjam így, vezércikkek szintjén” – írja Beke György.15 Nyilvánvaló, hogy Lakatos Demeter román nyelvű verseivel igyekezett alkalmazkodni a korabeli fogadó közeghez, amely diktatórikus lévén, hangzatos szólamokat várt.
A levélből továbbá kiderül az is, hogy Lakatos Demeter bizakodóan tekintett az akkori erdélyi magyar kulturális élet mozzanataira – és nem alaptalanul. A második világháború után tényleg úgy tűnt, hogy az erdélyi magyarság képes felkarolni a Moldvában élő csángókat. Beke György szavait idézve: „Erdély pártoló kezét nyújtotta Moldva magyarjai felé.”16 Több Szeret menti moldvai településen újra magyar nyelven folyt 1947-től az oktatás, és ezt reményteljesnek tekinthette a szabófalvi költő. A levél zárómondata is reményét fejezi ki. Bár jó híreket kapott a szerkesztőségből, és többen – Kányádi Sándor, Domokos Géza, Páskándi Géza, Farkas Árpád, Domokos Pál Péter, Szabó T. Attila és mások is – „felkarolták”, hogy saját kötete jelenhessen meg. 1959-ben Méliusz József, a bukaresti Irodalmi és Művészeti Kiadó osztályvezetőjeként írta: „Érdekességnek számítanak egy moldvai csángó népköltő, Lakatos Demeter kötetbe gyűjtött versei”;17 majd a Kriterion kiadó is foglalkozott ezzel a tervvel, de néhány folyóirati közléstől eltekintve (Kortárs, Forrás) nem kapott helyet a magyar irodalomban. Csak halála után tizenkét évvel, 1986-ban jelentek meg először versei könyv formájában Csángú strófák címmel a Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 26. kiadványaként, mint nyelvjárási, nyelvtörténeti érdekesség.18 Válogatott verseiből ugyanezzel a címmel adott ki könyvet Bernben 1988-ban Szabó T. Ádám,1 majd Magyarországon 1992-ben egy gazdagabb versgyűjteményt tartalmazó harmadik kötet is megjelent Búcsú az ifjúságtul címmel.20 Sajnos az eddigi legteljesebb, kétkötetes kiadvány mindössze száz számozott példányban jelent meg a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület gondozásában 2003-ban (Csángú országba – Összegyűjtött versek, mesék és levelek. Szerk. Libisch Győző. Budapest, 2003.)
Ösztönösség és tudatosság egyszerre van jelen költészetében. Ösztönösen népköltő, mint elődei, a csángó nótafák, akik szájról szájra adták és őrizték meg a kollektív emlékezet számára a csángó népballadákat. Ha Lakatos Demeter egy évszázaddal korábban él, nyilván ilyen dalnok válik belőle. És tudatosan népies hangon szólal meg, mint tette ezt Petőfi Sándor helyzetdalaiban, Arany János balladáiban vagy Móricz Zsigmond a parasztsorsot ábrázoló novelláiban. Ahogy a népiesség a nagy elődöknél sem póz vagy divat, úgy Lakatos Demeter is népiességével kötődik a gyökerekhez, melyek a moldvai csángó identitástudatban keresendők:
Én
(részlet)
„Én népnek a kültűje vagyak,
neki szép stafirungat hagyak:
hordazza tarisnyába.
Jól ismer ingemet, ki vultam,
Tudja: istállúba aludtam
Állatakkal szalmába. (…)
Én vultam és fogok maradny,
meddig züdű1 eljön meghalny
parasztaknak kültűje,
akinek Lírája nem nyugszik,
akinek soha nem alaszik
zövibe a szültűje.”2
1az idő
2az övében a furulyája
Petőfihez nem csak népiessége miatt köthető Lakatos Demeter. Azon kívül, hogy életútjuk során mindketten voltak vándorszínészek, dolgoztak újságnál, költői szemléletük, ars poeticájuk is hasonló. Petőfi A XIX. század költői című versében így fogalmaz azokról a költőkről, akik a közösséget szolgáló líra helyett csak a maguk dicsőségére ragadnak tollat:
„Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!
Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.”
Lakatos Demeter ugyanezt a gondolatot fogalmazza meg Nagyond nehéz költű lenny című versében:
„Sok költű cirgeti1 a lírát,
Minha ásná a maga sírját,
Minden semmibe kap hibát,
Khirisztálja2 hiába múszát
- várja babír-koszorúját.”
1kergeti
2kritizálja
Hogy Lakatos Demeter népiessége mellett mennyire tudott allegorikus képekben is fogalmazni, azt jól tükrözi éppen Petőfihez írt ódája:
Petőfi Sándor
szobránál
(részlet)
„Az életed egy harc vult mindig
egy nogy, szent célméánt1 halálig,
melyiket nem fogja felejtny
soha a füldi embersíg.
Te áldazatad utat nyitatt
mái arany csúcsak feli,
hul világ népeii a füldend2
nevedet megembereli3.”
1célért
2földön
3megemlegeti
És még egy hasonlóság a két költő között: Lakatos Demeter is ugyanúgy összekötötte tájleíró verseiben az ábrázolást a szülőföld iránt érzett szeretet kifejezésével, mint tette azt Petőfi Sándor például Az alföld című versében.
Szép a falum
Szebb falu földön nem lehet,
amit elhattam én hon,
fűzfák alatt foly a Szeret
a virágos tájakon.
Gyönyörűszép télen-nyáron
falum, ahol születtem,
nem felejtem minden áron,
épp ha onnan elmentem.
Falumnak halhatatlan képe
mindig az eszembe áll,
úgy, mint Csángó ország népe,
vízmalom is pataknál.
Nyáron a szép tábla búzák,
mikor hintázza a szél,
banyhán1 a rikatusz lúzák,2
hol a madár csiripel.
Szüreteket nem felejtem
ott nálunk a faluba,
téli östéket dét3 mentem
leányozni a fonóba.
Máma járom az országot,
elbúcsúztam tőle rég,
ha feljárnám a világot,
nem felejtem halálig.
Szebb falu földön nem lehet,
amit elhattam én hon,
hul foly Moldva és Szeret
a virágos tájakon.
1nádasban
2rikoltó füzesek
3amint
A 2003-as kiadású negyedik könyv Lakatos Demeter több mint ötszáz versét, verses leveleit, meséit és leveleit tartalmazza. A versek tematikája sokszínű. Népies helyzetdalok, a szülőföld iránti érzéseit kifejező ódák, vallásos és szerelmes költemények, számvetések egyaránt találhatók a kötetben, megpróbálva teljes képet adni költészetéről. A különböző témákat az identitás mindent átszövő személyes önkifejezése köti össze – a lírai én mindenütt ott van. Lakatos költészetére is igaz, amit Babits Mihály fogalmazott meg A lírikus epilógja című versében: „Csak én birok versemnek hőse lenni, első s utolsó mindenik dalomban”.
Mi indította Lakatos Demetert, a falusi mesterembert, a hadiözvegy, a kovács fiát, a szabófalvi gazdálkodót, hogy ácsceruzát ragadva, kockás füzetlapokra leírja, versbe foglalja gondolatait, érzelmeit? Mint minden költőben, benne is munkált a közlési vágy, a művészi önkifejezés tudata. Tudatában volt, hogy az a nyelv, amelyen megfogalmazza gondolatait, veszélyben van. Az adta költői öntudatának alapjait, hogy egyetlen huszadik századi költője egy olyan népcsoportnak, amely súlyos identitásvesztésben szenved, és ezért feladata, felelőssége van. Tisztában volt korlátaival is: „Nem iártam magyar iskolába, nem tudtam irni, olvasny, pedig ez vult az anya nelvem” – fogalmazta meg nyelvi nehézségeit Nem iártam magyar iskolába! című versében. És tisztában volt erényeivel is, azzal, hogy szerepe volt a moldvai magyar nyelv megőrzé-sében. Ez a büszkeség fogalmazódik meg Szabó Jánosról, Szabófalva legendás alapítójáról írt versében:
„Ötszáz esztendü nem játék,
Mük megörizzük a nevit,
Szabad szívünkbe bennünk marad
Mai napig a magyar hit.
Zavaros századok folyamán,
Szabófalva büszkén áll,
Itt Moldova szivében,
Mint egy gyönyörű virágszál.”
Lakatos Demeter életműve jelenleg még nyelvtörténeti, nyelvjárástani, néprajztudományi érdekesség, de ha csak a fentebb idézett versrészlet utolsó sorait olvasom („Szabófalva büszkén áll, Itt Moldova szivében, Mint egy gyönyörű virágszál.”), akkor is szembetűnő, hogy ez az egyszerű falusi mesterember, aki magyar nyelvtant és irodalmat nem tanult az iskolában, mennyire érzékletesen fejezte ki verseiben a moldvai magyarság identitását. Az 1994-ben megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikon csángó népköltőnek nevezi, utalva származására és népiességére,21 de mindemellett Lakatos Demeter romániai magyar költő, aki életművével helyet kaphat a XX. századi magyar irodalomtörténetben is.
Jegyzetek
1Csángók. Mikecs László. Budapest, 1989.
2A moldvai csángómagyarok története. Benda Kálmán. In: „Megfog vala apóm szokcor kezemtül…” – Tanulmányok Domokos Pál Péter emlékére. Budapest, 1993.
3Hányan vannak a moldvai csángók? Tánczos Vilmos. Magyar Kisebbség 1–2. 1997.
4Petrás Ince János. Erdélyi Panteon. Tánczos Vilmos. In: Művelődéstörténeti vázlatok. 2. kötet. Szerk. Jánosházy György. Marosvásárhely, 1999.
5A világ legfejlettebb kisebbsége. Kovács István. Magyar Napló 2004.
6Latiatuc feleym zumtuchel. Dsida Jenő. Keleti Újság 1935. nov. 13.
7A pogocsás ember – A Magyar Kultúra Lovagja. Halász Péter. http://www.szeben.ro/news/news/278/a-pogocsas-ember-a-magyar-kultura-lovagja.html
8Rubinyi József gyűjtése Szabófalváról. In: Mikecs László: Csángók 264. Budapest, 1989.
9Csángó nyelvi epizódok. Beke György. In: „Megfog vala apóm szokcor kezemtül…” – Tanulmányok Domokos Pál Péter emlékére. Budapest, 1993.
10A csángók nyelve és helyesírása Lakatos Demeter szövegeinek tükrében. Szabó T. Ádám. In: „Megfog vala apóm szokcor kezemtül…” – Tanulmányok Domokos Pál Péter emlékére. Budapest, 1993.
11O istorie sinceră a poporului român (A román nép őszinte története). Florin Constantiniu. Bucureşt, Editura Univers Enciclopedic, 1997.
12Ideszanyám meszéli, hogy biztasszon, járjak szkolába. Lakatos Demeter. Keleti Újság 1936. jan. 13.
13Csángú országba – Összegyűjtött versek, mesék és levelek I-II. Szerk. Libisch Győző. Budapest, 2003. 605 p.
14Magnetofonnal Lakatos Demeter csángó népköltőnél. Beke György. In: Falvak Dolgozó Népe, 1971.
15Magyar költő Moldvában. Beke György. In: Csángú országba – Összegyűjtött versek, mesék és levelek I-II. Szerk. Libisch Győző. Budapest, 2003.
16 ld. 15.
17Romániai Magyar Irodalmi Lexikon III. Kh – M. Szerk. Dávid Gyula. Bukarest, 1994.
18Csángú strófák. Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok 26. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1986.
19 Csángú Strófák. Szerk. K. Lengyel Zsolt, Szabó T. Ádám, Szász Judit Anna. Bern, 1988.
20Búcsú az ifjúságtul. Szerk. Libisch Győző. Budapest, 1992.
21 ld. 17.
