Szitu 1
itt ülsz mellettem,
én biztos kívánlak,
te talán, én most
akarlak, te esetleg
máskor...
de inkább mélyen
hallgatunk, ugyanarról
együtt, de meglehet,
hogy külön-külön, és
valami teljesen másról
Szitu 2
ha a fejemben laknál
albérletben, a kényelem
teljes hiánya előbb-utóbb
rávenne, hogy áthurcolkodj
egy olcsóbb, teljesen bútorozott
lakásba
Szitu 3
A tetszhalott almafán
sárga villanykörteként
pislákoltak az ottfeledett
gyümölcsök, halvány
világuk elég arra, hogy
foltokban felvillantsa
a deres hallgatásba
szenderedett kertet.
Csak a távolban, tán
a föld alatt dübörög
forr néhány hang,
s én gyanítom már mire
megy ki a tréfa: ha én
idefenn járkálok, odalenn
mindenre készen felfűtik
a vén kazánokat.
Szitu 4
mutass nekem egy embert,
kinek talpán azt írja: „Készült
Isten műhelyében, Mennyország,
rögtön a kapu után a harmadik
szent manufaktúra.”
én megkarcolom rajta
a friss festést, hisz paranoiám
azt súgja: földi árú ez, csak a
csinos porhüvelyt, valami
mester-hamisító ügyesen átfújta
Szitu 5
egykor esőcsepp került a kőre
s az szétrepedt, majd egyre mélyebbre
jutott, gyökerek alá, barlangmélyi
sötétbe, és lassan egy egész hegy
gurult a töredező mélységbe
most a szomszéd gyerek játszik
vele, kezében fegyver a fagyos
víz, s a szilárd város hátrarándul,
betonját féltve egy hólabdától
Szitu 6
Meg tudnád mondani, hány óra,
hét, hó, év van még hátra? –
kérdezte az utcasarki jóst,
s a kérdéssel együtt, a reggeli
hidegben, mintha egész lelke
párologna szájában.
Meg, te maszk mögötti idegen,
de így nagyon nehéz, hisz ez
nem is tenyér, csak egy teljes
éven át más-más kesztyűbe
rejtett kéz.
Szitu 7
A kötél s a közpark egyik
fája szükséges feltétel,
a szappan csak burzsoá
csökevény, kényelmi
nyafkaság, különben
miért ragaszkodna, hogy
orgonaillatú legyen az a
fránya szolgálatkész kender?
Szitu 8
Miután végigfélte életét,
rettegve, hogy mivé lesz,
ha az óramű pontosságú
karma valahol újra felszínre
hozza, megnyugodott, hisz
nem patkány, giliszta lett
vagy közalkalmazott, hanem
hajlékony, rétekszépe margaréta.
Másnap, morózusan lelegelte
egy hasfájós tehén.
Szitu 9
Olyan szépen szólt a hangja,
hogy leénekelte az útról a sarat,
a nap hű, sárga kuvaszként ablaka
alatt hált, s az elkésett darvak sorra
fagytak a késként metsző koratélben.
Úgy hangzott dala, hogy
modern Orfeuszként magára
talált, s vesztére, itthon maradt
saját énekében.
Szitu 10
Mint a frissen kibelezett
kutya melege, hogy pillanatra
le ne fagyjon kezed, mint sebtapasz
a tátogó verőérre, vagy mint egy olcsó
függöny, mely mögött a túlélni,
halni készülő ágya vetve...
látszat lenne így a vers is, fércmegoldás,
félválasz egy véletlen, de életbevágó
kérdésre?
