"és elhittünk mindent, fizettük az árat"
Kereső  »
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 3. (545.) SZÁM — FEBRUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
„Ez egy levél...”
Xantus Boróka
A személyesség átjárói - Beszélgetés Bartis Attila íróval
Benkő Levente
Csetri Elek emlékére
Szőcs István
Folyamatos múlt – mettől meddig?
Kinde Annamária
A nemtalálkozás
December dal
Bonczidai Éva
Mária
Marosán Tamás
Karnális bánat
Székely Örs
Bálna futása
Kotta nélkül
A négyszög körösítése
Borbély András
Versei
Jancsó Miklós
A Mester - Riportkönyv-paródia
Balázs Imre József
Otthontalan otthonosság - Géczi A. János történetei
Boda Edit
Profán triptichon
Szántai János
Nyíltlevél-féle Guy Ritchie-nek
Gáll Attila
Vállalt képzavarok (?)
Terényi Ede
ZENÉK, ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK - Amikor a (zene)mű kivirágzik
Hírek
 
Benkő Levente
Csetri Elek emlékére
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 3. (545.) SZÁM — FEBRUÁR 10.

Gyermekkorom egyik kedvenc olvasmánya A nagy út volt. Korda István regényében földimmel, Kőrösi Csoma Sándorral együtt barangoltunk-bandukoltunk messze vagy inkább vissza (?) Ázsiába, hogy megtaláljuk ott ősmagyar testvéreinket; és a dardzsilingi emberekkel együtt sírtam az út legvégén. Később, immár felnőtt fejjel, gyermekeimnek ajánlottam ezt a magával sodró olvasmányt, de volt egy olyan közbülső időszak is, úgy az érettségi küszöbén, majd nem sokkal azután, amikor Kőrösi Csoma indulását és életét már tudományos igényű munkákból is nyomon lehetett követni, mítoszoktól mentesen, s ez Csetri Elek professzornak, a Magyar Tudományos Akadémia későbbi külső, illetve az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) tiszteleti tagjának volt köszönhető. Mint ahogy neki köszönhető sok-sok olyan ismeret, amelyeket levél-, kézirat-, illetve könyvtárakban végzett – részben kényszerűnek is mondható, de mindenképpen – kedvenc kutatási területéről, Erdély XVII-XIX. századi történetéről ránk hagyott. Hiszen olyan munkák híján, mint például a Benkő Samuval és Imreh Istvánnal közösen írt Tanulmányok az erdélyi kapitalizmus kezdeteiről (1956), Iratok az erdélyi parasztság 1831. évi mozgalmainak kérdéséhez (1962), a Bodor Andrással együtt szerkesztett Történeti kronológia (1976), az imént említett Kőrösi Csoma Sándor indulása (1979), a Jakó Zsigmonddal és Tonk Sándorral közösen írt Művelődéstörténeti tanulmányok (1979), a szintén Imreh Istvánnal írt Erdély változó társadalma 1767-1821 (1980), az Egyed Ákossal és Péter Györggyel írt Széchenyi és Erdély (2002), valamint további, önálló kötetei közül a Kőrösi Csoma Sándor (1984), a Bethlen Gábor életútja (1992), A köz hasznára – Az ég kegyelmével (2003), Európa és Erdély (2006), Erdély az ébredő Európában (2009) nélkül minden kétséget kizáróan szegényebb lenne az erdélyi önismeret. És akkor még nem esett szó az általa sajtó alá rendezett és jegyzetekkel, illetve bevezető tanulmánnyal ellátott, Fegyver alatt című Wass Pál-emlékiratról (1968), Táncsics Mihály Életpályám című művéről (1971), Teleki Sándor emlékezéseiről és válogatott levelezéséről (1973), Gyulai Lajos naplójáról (2003) és végül, de nem utolsó sorban Kolozsvárról, Temesvárról, szülővárosáról: Tordáról, illetve Zsibóról írt helytörténeti tanulmányairól és megszámlálhatatlan cikkéről, közleményéről. És nem esett szó hagyatékáról, amely bizton tartogat még bőven kiadásra valót.
E tömör felsorolás mellé feltétlenül idetartozik: az 1924. április 11-én Tordán született, középiskoláit Kolozsvárt a Református Kollégiumban végző, a történészi diplomát 1947-ben a Bolyai Egyetemen megszerző Csetri Elek – miközben Nagybányán és Marosvásárhelyen középiskolákban, 1949-től pedig a Bolyai, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen tanított – azért volt az 1950-1970-es években kibontakozó kolozsvári történésznemzedék körében részben kényszerűnek mondható témák kutatója, mert – Radnóti Töredékét időben csak néhány évvel, de örök érvénnyel idébb közelítve – oly korban élt, mikor „ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, / már azt is gyűlölték, akár a pestisest”, s „mikor a költő is csak hallgatott” – már aki hallgatott. Közérthetőbben: nemzedéktársaihoz hasonlóan olyan korban kellett dolgoznia, amikor a nemzeti-kommunista ideológiától átitatott történetírásban a kutatás és közlés szabadsága nem érvényesült, s amikor a nemzetiségi, főleg a magyar történészeket a kommunista diktatúra igyekezett mentől távolabb tartani a forrásoktól. Csetri Elek ilyen körülmények között orientálódott az akkor elérhetetlennek bizonyuló politikai történetkutatás helyett a gazdaság- és művelődéstörténet felé, és ilyen körülmények között tudott alkotni olyan életművet, amelynek saját bevallása szerint minden egyes részlete vállalható. Mert azt a Kelemen Lajost tartotta mentorának, aki máig is méltán a szakmaiság és helytállás letéteményeseként van számon tartva. Nagy álmát, egy teljes és átfogó Wesselényi-monográfiát ugyan nem válthatta valóra, de a nemzete iránti kötelességtudatból fakadó, imént felsorolt munkái alighanem mind őt, mind olvasóit kárpótolják ezért.
Csetri Elek azonban, számos munkáján túl, abban is maradandót, sőt: mérföldkövet alkotott, hogy alapvető szerepe volt annak a tankönyvnek az elfogadtatásában, amely révén immár az alapoknál, azaz az iskolákban is tanítható a romániai magyarság igaz története, és amely kötetet a professzor az erdélyi magyarság 1989 decembere utáni egyik nagyon fontos megvalósításaként emlegette. Nem azért, mert ő lektorálta, de sokkal inkább azért, mert a romániai oktatásügyi hatóságokkal elfogadtatott tankönyv kettős áttörést jelentett: egyfelől azt, hogy a romániai nemzeti kisebbségek évtizedeken át mellőzött történelme immár az oktatandó tárgyak egyikévé vált; megteremtetett tehát a feledés és az agymosás ellenszere, egyben a nemzettudat táplálásának-ápolásának egyik eszköze. Hiszen – mint vallotta Csetri professzor úr, igen helyesen: egy nemzet vagyunk és összmagyarságban gondolkodunk. Másfelől e munka abban jelentett áttörést, hogy – ha emlékezetem nem csal – a Romániában ma élő tizenhat nemzeti kisebbség történészei mintának, követendő példának tekintették azt.
Az élet valahogy úgy alakult, hogy – egészen a minapig – soha nem találkoztunk. Ismeretségünk is egyoldalú volt, hiszen míg munkái révén nagyjából ismertem őt, ő minek alapján is tudhatott volna rólam? De a kolozsvári levéltárban egyszer a hátam mögötti asztalnál megkérdezte Egyed Ákos bácsitól: ki ez a fiatalember, akivel az imént kezet fogtál? Megtudta. Másnap a köszönésem fogadása mellett kezét is nyújtotta. Bánom, hogy utoljára.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében