1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Én nem hiszem, hogy létezhet nagyobb
Küzdelem, kihívás vagy felelősség,
Mint hogy az ember megtalálja
Valami göröngyben, amit a Sors
Pöccint elé szórakozottan,
Mint egy csikket, azt a felét, amellyel
Kiegészül, s aztán visszavonulhat
Meghalni az életet ünnepelve.
Túl egyszerűek ezek a szavak,
Gyanús, hogy mögöttük beállott rendszer
Működik, mely ahogy van: bonyolult.
Mégis letisztul ebben bármelyik
Háború, aztán megállapodik
Egymás mellé vetett szerelmesek,
Magukat gyászoló kis idióták
Csicsergésében. Mert nem több az élet:
Határainkat azért feszegetjük,
Hogy befogadhassunk egy másik embert,
Akivel aztán együtt süllyedünk.
Nem tudok csúcsot, nem tudok hegyet.
Nincs mélység vagy sebesség fontosabb
Az egyszerű, idegesítő és mindennapi
Társnál, akinek hullik a haja,
Aki durcás, amikor ezt rühelljük,
Aki azt mondja, tud azért lágy
Is lenni, s ha ebből nem mutat föl semmit,
Elhisszük úgy is, és ha téved: megbocsátjuk.
A lényeg, hogy nevessen végre egyszer
Föl valaki a szaros életünkben!
Én nem értek semmilyen teljesítményt,
Ami fölött nem ül uralkodóként
Valaki más, aki a teljesítményt
Hogyha mással nem is: már a létével is
Aranyba vonja és elismeri.