Egy modern trubadúr sestinája
1. Tárcsáz az ügyfél, nem tudom, miért;
Egész hamar bejön a főmenü.
Tárcsáz tovább – szól már a gépzene.
Most változott a helyzet – éppen foglalt.
Már letenné szegény – ebből elég!
De akkor véletlenül csak kicseng.
2. De nem jelent ám semmit, hogy kicseng –
Már hallom is, hogy kérdezed, miért:
Hát mert egy-két csengés sem volt elég,
És jött egy új, még nem hallott menü.
Kit érdekel, hogy ügyfelünk elfoglalt?
"Kell szolgáltatásunk?" Megint zene!
3. "Vegyék föl! Az lesz fülemnek zene!" –
Kiált az ügyfél, s hangjából kicseng,
Hogy most már nagyon sok neki a foglalt,
S talán nem is csodálkozunk, miért
Hiányzott már egy tápláló menü.
E versből itt, e ponton tán elég...
4. Azonban, sajnos, hiába elég
Versemből, melyben nincs dallam, zene,
Mert ismét tárcsáz, jön egy új menü,
S mikor már hitte, hogy talán kicseng,
Akkor – nem is firtatta már, miért –,
Megint bejött a drága, régi foglalt.
5. Ugye e dal már sok helyet lefoglalt?
A téma lassan kihuny és elég.
Nem kéne írnom... Mégis van miért!
Ügyfelünk várta már, hogy lesz zene,
De nem! Nem hitte szinte, hogy kicseng,
S ezúttal jött egy egyszerű menü.
6. Abból már nem nyílt további menü,
Kezelő jelentkezett, nem a foglalt.
A kezelő utálta, ha kicseng,
Úgy vélte, fizetése nem elég,
Hadd szóljon inkább helyette zene.
Megszólalt – s végre tiszta ügy, miért.
7. Ha már kicseng, minek kell új menü?
Nem értjük azt sem, miért kell a foglalt...
Nekünk az épp elég, ha van zene.
Szonett egy lifthez
Ha fönn vagy, akkor biztos lenn vagyok,
S ha lent vagy, akkor meg fent várlak én.
Az elődödhöz imádkozgatok:
Ó, pater noster... S hívlak... Légy enyém!
Hát menjünk, vigyél fel, csak egyre fel!
Magasra, még, még, amíg csak lehet.
Vagy vigyél le, s a pincét érjük el:
Tebenned élmény minden emelet.
Járunk mi együtt, föl-le, sok-sok éve:
És engem furcsa gondolat kisért.
Itt az idő, hogy elmeséljem végre,
Te pedig majd kiaknázhatsz ezért.
Jó felvonóm, én akármit megadnék,
Ha elromolnál, s én benned ragadnék...
