A következő tíz gondolat inkább ajánlás, mint parancsolat. Abból a régi vágyamból születtek az évek hosszú során át, hogy a zenével való foglalkozást, legyen az előadói vagy tanári, új szemszögből ítéljük meg és alakítsuk át. Életem során sokszor szembetaláltam magam a zene külső, leírt jeleihez való görcsös ragaszkodás léleksorvasztó tanári kényszerével. Nemzedékről nemzedékre öröklődik a rideg minták szerinti zenetanítás-tanulás. Aki, mint jómagam is, mint kisdiák kitörni szerettem volna ebből a szellemi fogságból, egymás után értek a még inkább görcsberándító tanári kényszergetések. Nagy talány volt számomra, hogy felnőtt emberek (pedagógusok) még csak meg sem próbálkoztak azzal, hogy megkeressék és nekünk, tanulóknak bemutassák, hogy mi van belül a zenében, vagyis milyen egy zenedarab ezotériája? Mit rejtegetnek, és esetenként takarnak el előlünk a kottakép jelei, mi van a kotta mögött. A kotta volt (és talán maradt napjainkig): A ZENE!
Zeneszerzői életművem egymásután megjelentett köteteiben, közel a 30-ik néhányszáz oldalas kötethez, több százezret is meghaladó jelet írtam le. Így nagyon tudom, hogy ahhoz a hangzásvilághoz képest, amely bennem élt a művek komponálásakor és ami még ma is töretlen erővel kel életre, amikor műveimet újrahallgatom, a jelek tömérdek sokasága is csekély felületi jelzése annak, amit ki szeretnék fejezni zenémmel. Az a zene, ami a partitúráimon belül van, csak utalásszerűen mutatkozik meg abban, ami kívül van. A zene (zeném) ezotériáját keresve jutottam el az új „tízparancsolathoz”.
1.) Mindig keresd a láthatatlant.
A gyerekek ösztönösen szétszedik játékaikat; bele akarnak látni a belül rejtőzködő titkokba. Miért ne tehetnénk meg ezt mi, felnőttek is a mi játékszereinkkel, például egy szimfóniával? A lényeg mindig rejtőzködik, hadd pillantsunk a dolgok mögé.
2.) Törekedj a legellentétesebb dolgok összekapcsolására.
A legnehezebb megtalálni a látszólag teljesen idegen dolgok közötti – néha lélegzetelállítóan izgalmas – azonosságokat. A hasonlót könnyű felfedezni, az azonosságot annál nehezebb.
3.) Sohase haladj egyenes vonalban a cél felé, a kitérők közbeiktatásával könnyen célba érsz. Egy szimfónia komponálása közben érdemes néhány teljesen elütő művet írni, ez nem időpazarlás, sokkal inkább idő- és energia-nyereség. A mű akkor is elevenen lüktet benned, amikor teljesen másra összpontosítod a figyelmedet.
4.) Mindig az első, eszedbe jutott idea a legtökéletesebb, ne keress mást, jobbat, mert az csak rosszabb lesz az elsőnél.
5.) Ne „tanulj”, fedezd fel önmagadban a benned lappangó tudást, a születésed előttről hozott, benned lappangó archetípusokat.
6.) Bizonyítsd be egy dologról igaznak tudott (hitt!) ítéleted, axiómád ellenkezőjét is. Lehet, hogy az ellenkező bizonyítás a helyes.
7.) Rendkívül gondosan keresd meg a legtökéletesebb „szót” valaminek a kifejezésére. A zene (történet) összes félreértései a „rossz” szavakból erednek. „SZÓ” lehet egy parányi dallamsejt, egy színes folt a festményen és egy kézmozdulat, vagy arcizom-rándulás, szemhunyorítás.
8.) Tartsd észben a műalkotásba becsúszott akaratlan „hibákat”, és használd fel őket alkalomadtán. A „hibák” nem véletlenek, mert nincs véletlen! Még érdemes hozzátenni: a hibát hagyjad benne a műben! Ha megkísérled a kijavításukat, még több hibát viszel rá a műre.
9.) Csinálj magadnak egy rád érvényes parancsolatot. Például: mi életed vezérmotívuma? Ki az a személy, mitikus alak, vagy valami más, ami mélytudatod legalsó körének középpontjában ül? Ki az árnyékembered?
10.) Csak a képzelet igazán valóságos. Minden más csak az eszme (IDEA!) anyaggá formálódása. Minden az eszméből születik és oda tér vissza. A zenei partitúra is csak halvány mása a mögötte rejlő zenei eszmének. Mindig ezt az eszmét kell felkutatni mindenáron.
Végül egy záró gondolat, amely e „tízparancsolat” mögött húzódik meg: A MÉLYTUDAT TUDATOSABB JELENSÉG, MINT MAGA A TUDAT.
