A megevett szakács meséje
Az a kétezer fogoly ott,
a tajgában, hóban, fagyban,
tömött sorokban, körkörösen
az óriási kondér körül,
azok közül mesélhette valaki,
hát mindenesetre eléggé
szörnyűséges volt elképzelni,
ahogy a szakács katonamundérostól
egyszercsak hirtelen alábukik
a kondér száján a létra tetejétől,
mert hogy olyan nagy volt
a kondér, hogy három-négy létra
volt oldalról nekitámasztva,
annak a tetején álltak a kisegítők,
s akkor a szakács egyszercsak, hirtelen eltűnt
a fortyogó gőzben, a füles sapka
még meglibbent a lében,
itt-ott még kivillant egy-két
rézgomb is a gőzből, párából,
persze, arról szó sincs, hogy
a foglyok szántszándékkal
belökték, vagy pláne, hogy
belefőzték volna, a tény
csak annyi, hogy a szakácsot
ott, ködben, párában, a létra
tetején látták utoljára, ám
ezt a foglyok maguk is,
csak sokkal későbben, már
jóval a laktató ebéd után
úgy estefelé hallották,
amolyan mendemondaként
járt a hír barakkról barakkra
az esti órákban, a több száz
elcsendesedett tajgai fogoly
hálójában, miután elmondta
ki-ki a maga esti imáját,
a maga istenéhez, a
maga onnan ezer kilométerekre
alvó családjáért.
Egyesek persze azt állították,
hogy még tán ettek is
a szakácsból a foglyok.
Én legalábbis így hallottam –
mondta édesapám.
A kispap a búzatábla közepén
Hogy lengett,
lengett a búzatábla,
amikor a kispap kiemelkedett
a közepéből,
csak úgy lengett, lengett
a búzatábla körülötte,
mintha a föld alól, mondhatni
a pokolból bukkant volna elő,
ki volt vörösödve,
a lengő búzatenger közepén
ott állt, szétcsapott karral,
mintha csak fel akarna röppenni
onnan, álltunk klottgatyánkban
a Körös-csatorna partján s néztük,
amint a kispap megpróbált valahogy
úrrá lenni a hatalmas búzatáblán,
s mindegyre eltűnt, alábukott újra,
eltűnt, alábukott
a sárgálló búzatenger közepén,
s akkor már sejtettük,
hogy ott a közepén, miért
leng, leng úgy, olyan finoman,
az a búzatábla, s
miért ölelkeznek
a búzakalászok.
A nagykastély csillagásza
Az alvó galambok
félvállal nekidűlve
a galambdúc falának
az alvó inasok
zsebükből ernyedten
lóg ki a parittya
alszik alszik
a Rózsakirályné
alszik alszik
a Rózsakirály
szobáról szobára haladva
egyre bennebb
túl minden ajtón
zörgetek zörgetem
az utolsó ajtót
látom jól: fenn a toronyszobában
nagy szelet lekváros kenyeret
eszik a csillagász
az imént fedezett fel
egy kisbolygót
és nagyon megéhezett
a távcsövet visszafordítja a földre
nézi odalenn a poros akácokat
az üres disznóólakat
a kisbolygót pedig
a szalonnáról fogom elnevezni
somolyog a csillagász.
Zimankó Ibolya verseket írt
Zimankó Ibolya verseket írt
verseket írt
a faliújságba
s verseket írt a szívünkbe is
két hosszú copfjával
írta a verset
Nagy piros betűkkel
írta a verset nagy piros betűkkel
a faliújságba
a szívünkbe meg feketét írt
csupa-csupa
fekete verset
Aztán egy őszön
megelégeltük a csupa-csupa
fekete verset
két hajfonatát lenyisszantottuk
s az avarral együtt
elégettük
Több verset nem írt Zimankó Ibolya
több verset nem írt
a szívünkbe soha
S aztán már nem is emlékeztünk Ibolyára
csak a két copfjára
csak a két copfjára.
A tanulószoba miliője
Három szekrény
két ruhás
és egy fehérneműs
két nagyágy
a nagyágyak végénél
egy sezlon
a két utcai ablak között
egy tükörasztalka
horgolt csipketerítőkkel
az ablakból
a kissé lejtős Aranyér-utcára
látni
az utca előtti téren
Hohotya bácsi kovácsműhelye
egyszer csak lódobogás hallatszik
a tér megtelik
negyvennyolcas huszárokkal
egy egész huszárezred
nyüzsög a téren
lovakkal lobogókkal
Hohotya bácsi a fejét fogja
nem tudok ennyi lovat megpatkolni
jajveszékel Hohotya bácsi
De muszáj – mondja egy kisfiú
aki átszaladt a szemközti házból
mert különben elbukik a forradalom
A kezében történelemkönyv
sebesen lapozza
s mire észbe kap
a naptárak már
az 1950-es éveket írják.
Ajtóban a modern idők
A részeges Csicsirics doktor
elvette a szép tornatanárnőt,
a Kovács-fiúból Covaciu néven
aligazgató lett,
Dróth Mancikáék elköltöztek
a városból (titokzatos
körülmények között),
az ócskapiacon megjelentek
az első régi pénzek,
az iskolázatlan Suciu-bácsit
kirakták a rendőrségről,
a városháza zöld ablakait,
ajtóit átfestették sárgára,
a Brenner-üzletet felszámolták,
megnyílt az első önkiszolgáló,
a városi labdarúgó csapat
kikapott a szomszéd falu
csapatától,
porcelánhalak és papagájok
özönlötték el az üzlet polcait,
beindult az első szabász-
tanfolyam, a pénteki
nagyvásárok alkalmával,
szütyőiket a földre dobva,
a betódult falusiak
öt-hat „Női szeszélyt” ettek meg
fejenként
a vinilin-terítős
Café Bárban.